Szabó Magda: Freskó

Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben. Az itteni református gimnáziumban tanult, majd a Debreceni Egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. Az 1940-es évektől tanítóként dolgozott, 1949-ben pedig Baumgarten díjat kapott, melyet nem sokkal később visszavontak, sőt állásából is elbocsátották. 1958-ig egyáltalán nem publikálhatott. 1958-ban aztán regény- és drámaíróként tért vissza. Még ebben az évben kiadták első regényét az 1953-ban íródott a Freskót, mely meghozta neki az országos elismerést.

A Freskó azon művek sorába tartozik, amelyek a sematizmus évei után az irodalom újjáéledésének első hírnökei voltak, a megújhodás első jeleiként láttak napvilágot. A kritika őszinte lelkesedéssel üdvözölte az „új, vérbeli női epikust”, az olvasók pedig hasonló lelkesedéssel kapkodták szét a példányokat. A siker több tényezőre vezethető vissza. Az írónő által feldolgozott életanyag és miliő már önmagában is figyelemfelkeltő lehetett, újszerű volt nemcsak a téma, de a választott forma is: Szabó Magda újra felfedezte a belső monológot, így a nézőpontváltozás módszerét is felhasználta.

A regény címe a Freskó a történet folyamán tehát tárgyi értelemben is szerepet játszik. Egy református papcsalád legifjabbja festette meg kislány korában. A faliképen mindenki ott található, aki így vagy úgy a családhoz tartozott. A freskó azonban metaforikus is. Állóképeket látunk, ám a drámaiságát mégis az adja, hogy a belső monológok egymásnak ellentmondanak, mindegyik a maga igazát sugározza.

A Freskó c. regény szereplői egy református papcsalád tagjai, akik, sokéves távollét után temetésre gyűlnek össze a parókián. Az ő párhuzamos belső monológjaikban tárul fel a múlt, melynek bonyolult, rejtett szálai ezen a napon érnek össze, dramaturgiailag is ekkor robbantva ki az addig csak parázsló konfliktusokat, a régi puritán család négy generációjának drámai sűrítésű belső monológjai során a családtagok titkolt előítéleteit, hazugságait, önámításait, szerepkonfliktusait tárja föl. A regény cselekménye egyetlen nap története a reggeli harangszótól az alkonyatig, tizenhárom óra alatt. Ebben a tizenhárom órában azonban jelen van két nemzedék sorsa és története.

Az emlékezések sora a temetés reggelén kezdődik, s az esti harangszókor már ismerjük ennek az érdekesen összefonódott családnak a múltját, a megidézett nyolc évtized társadalmi változásainak tükrében. Már a regény kezdetén is érezzük, hogy nem csupán egy lázadó egyéniség lélektani megfejtésére vállalkozik az író, hanem a nyomasztó és elviselhetetlen, embert formáló, befolyásoló, a teljes életen át nyomot hagyó légkör összetevőit és hatását elemzi. A belső monológok egyre mélyebbre visznek le bennünket. Szabó Magda könyve nem úgy lélektani regény, hogy az ösztönök eredetét kutatná, mint Kosztolányi drámáiban, hanem úgy, hogy a környezet hatására kialakult lélektani mozzanatok feltárását végzi el, melyek tartósan mérgezik az ember életét. A könyv lebilincselő olvasmány.

Erről így vall az író: „Nem a móriczi hagyományt követtem, hanem belső monológokkal dolgoztam. Annuska figuráját mindig más családtag, barát vagy ellenség szemszögéből ábrázoltam. Most, hogy újra elolvastam a könyvet, elfogott a borzongás: mi lett volna, ha ez az ábrázolás, amelyről azt hittem, sose lát nyomdagépet, akkor vetíti ki a letagadhatatlan igazságot, mikor boldog felszabadulttá hazudtak egy boldogtalan és megszállás alatt élő országot? Úgy meglepett, hogy nem kerültem börtönbe. A Freskó számomra örökre az újrakezdett írói élet szimbóluma marad, eltaposott fiatalságunk húsvéti csodája, a feltámadás. Egyszer, az üldözöttség legmélyebb bugyrában majdnem számonkérő indulattal faggattam Istent, ha arra teremtett, amit élnem kell, ugyan miért tette. Ma már tudom, Isten a Freskó-val válaszolt.”

Szabó Magda írói magatartásának lényeges hajlama az, amely őrült és kaotikus helyzetekben, szenvedélyes konfliktusok és megválthatatlannak tetsző bűnösök között képviseli a józan értelem világító erejét. Szinte mindegyik művében végigvonul az a küzdelem, amit a józan észnek és az emberséges gondolkodásmódnak kell vívnia az elvakultság, a dogmák, a fanatizmus ellen.

A regény arra a kérdésre is választ keresett, hogy lehetséges-e kiszabadulni a múlt béklyóiból egyértelmű választ adott: lehet, csak bátran szembe kell nézni vele.


Bölcsföldi András                                                                                      Budapest