2013. január 28., hétfő - Ablonczy Áron Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Újévi recept

 

  1. Ez nem egy szokványos recept, de mégis itt van a helye - érdemes kipróbálni ezt is, hátha kisül belőle valami jó :)

 

 

Üljünk le és vegyük elő a 2013-as esztendőt. Mit is szeretnénk vele kezdeni?
Mindenekelőtt osszuk 12 részre, hogy könnyebben dolgozhassunk vele. Már előre ügyeljünk arra, hogy semmi olyan ne kerülhessen bele, ami az előző évből maradt rossz kovász: harag, sértettség, előítéletek, keserűség, mert ezek megrontják az új tésztát…


A 12 részt osszuk tovább: 28, 30, 31 részekre szép sorban, így elég lesz majd mindig csak egy kis darabbal dolgoznunk. Formáljunk apró lapocskákat tésztánkból, s előre írjunk rájuk minden olyat, amit érdemes számon tartani: tanulási készség, munkaszeretet, pihenés-feltöltődés ideje, s élesztőként minden napra egy kis jókedvre derítő. Fontos, hogy ne akarjunk túl sokat – láthattuk már az előző esztendőkben is, hogy annyit kell tervezni, amire erőnk is lesz. De túl keveset sem, mert az elerőtlenít, ha feladjuk álmainkat, vagy az ahhoz vezető utat – s magunkat is elveszítjük egy kicsit.
Formázáskor ne felejtsük el egy adag reménységgel színesíteni, majd száradás előtt keverjünk bele egy teáskanál alkalmazkodó készséget, díszítésül egy mákszem türelmet, egy csepp tapintatot, s eddig megtanult keresztyén gondolkodásunk sava-borsát.


Tálaláskor ne felejtsük el bevonni a mindent elfedező szeretettel, s megszórni a derű gyümölcsdarabkáival. Szervírozzuk mindig mosollyal, szíves szóval, s ne felejtsük el, hogy minden nap elmúlik, s minden nap újat is kezdhetünk.
Vegyük még figyelembe, hogy sosem érdemes sietni, de lekésni még rosszabb. Az idő nem a mi birtokunk, kölcsön kaptuk, használatra, s számon is kérik tőlünk. Mérjük a belső mérlegen, hogy pontos legyen az adagolás, s ne aggódjunk, ha mások másként mérnek.
Jó, ha az alaptészta készítésénél együtt dolgozunk a családdal és barátokkal, mert együtt nagyobbakat lehet nevetni, s bölcsebben lehet tervezni – így kevesebb lesz az elpazarolt eredeti jó alapanyag, s megelégedetten fogyaszthatjuk el az elkészült darabokat.


A bevált recepteket érdemes megosztani másokkal is, hátha tőlük is kapunk vissza egy-egy kis darabkát – ezzel növelve esélyünket a nagy közös „emberség” rég elvesztett receptjének megtalálására.
További jó készülődést és örömteli kivitelezést kívánok mindenkinek!

Fodorné Ablonczy Margit
DMREK

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 34, összesen: 1627220

  • 2025. szeptember 11., csütörtök

    Ajánló a Harmat Kiadónál nemrég megjelent Küzdelem a mentális zavarokkal – Hogyan segíthet a hit és a közösség? című könyv
  • 2025. szeptember 10., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület lelki otthona várhatóan 2026 nyarán nyitja meg kapuit.
  • 2025. szeptember 09., kedd

    ...nem ezeken múlik az üdvösségünk.
  • 2025. szeptember 08., hétfő

    A napi ige hozta haza a Bugyi Református Egyházközségbe, most együtt gondozzák tovább közös örökségüket. Beiktatták Sáska Attilát.
  • 2025. szeptember 07., vasárnap

    Nem sok hiányzik ahhoz, hogy megvalósuljon a Vision 2025 elnevezésű törekvés, és ez év végére minden olyan élő nyelven elinduljon a bibliafordítás, am...
  • 2025. szeptember 04., csütörtök

    Életleckék földön, vízen, két keréken. Tanulni a kapcsolatot a szavak és a valóság között – erről szólt az első Szerelmes Kalandtábor. A Bibliai...
  • 2025. szeptember 03., szerda

    Templomtúra, missziós pizza, személyes jelenlét, megszólítható lelkészek, lelkigondozói tér – evangéliumi kapcsolódási pontok a Károli Gáspár Reformát...
  • 2025. szeptember 02., kedd

    Portrévideó Baranyi Csabáról, akit az első, gyermekotthonos előadása után egész életére a színészet szerelmesévé vált.
  • 2025. szeptember 02., kedd

    Pályázati felhívás
  • 2025. szeptember 01., hétfő

    Magam sem tudom, mikor váltak a mozdulatok gondolatokká, a gondolatok imákká...