2013. július 17., szerda - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Mozgássérültek Budapesti Egyesülete

Lehet, hogy sok gyülekezetben vannak olyanok, akik kirekesztve érzik magukat, mert mozgáskorlátozottak. Fontosnak tartjuk, hogy pl. ezzel a programmal, vagy ennek támogatásával fiatalok megismerkedhessenek.

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete 1977-ben alakult, kiemelten közhasznú szervezetként működünk jelenleg is. Egyesületünkön belül 2003-ban alakult meg Ifjúsági Tagozatunk.

Minden hónapban klubnapokat tartunk, melyeken az önálló élet kialakítását elősegítő hasznos információkhoz juthatnak. Ezen kívül különböző kulturális és szabadidős programokat nyújtunk számukra.

Önálló életvitelre felkészítő foglalkozások:

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete önálló élet sorstársi tanácsadásnak nevezett tevékenysége hatékony és hasznos része a komplex rehabilitációnak. Az önálló életvitelre való felkészítés programunkat, a mozgássérült fiatalok életvitelének mindent területét érintő (szociális, jogi, gazdasági, háztartási, szabadidős; a kommunikációra, a viselkedésre és a pszichés rehabilitációra is kiterjedő), tevékenységeiben egymásra épülő tréning alkotja, ahol az elméleti és gyakorlati tanácsadáson és az életvitelt segítő eszközök bemutatásán túl az önálló közlekedést is és az önállóan főzést és takarítást is oktatjuk.
Az önálló életvitelt segítő eszközök fogyatékos ember mindennapjait könnyítik meg, és hozzájárulhatnak a segítség nélküli önellátáshoz. Az önálló életvitelt segítő eszközök beszerzése is része programunknak.

Főbb elemei:
1) Háztartási ismeretek
2) Párkapcsolat és családalapítás
3) Akadálymentes lakások kialakítása
4) Érdekvédelem és érdekérvényesítés a fogyatékos emberek számára

 

Az ifjúsági csoportunk mindennapjairól képes összefoglalók találhatóak az Egyesület újonnan elindult honlapján www.mbeinfo.hu valamint Egyesületünk facebook oldalán https://www.facebook.com/mozgasserultekbudapestiegyesulete

Budapest, 2013. június 12.
Földesi Erzsébet
elnök

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 189, összesen: 1713740

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével