2014. április 30., szerda - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tolnai Református Egyházmegye Gyermek- és Ifjúsági Tábora

Táborhelyünk Tolna megye szívében, Medina községben található. Igazi vonzerő lehet a kirándulni kívánó, csendesheteket, -hétvégéket szervező gyermek– és ifjúsági csoportok, valamint elcsendesedést kereső bibliakörök, presbitériumok számára.

Szálláshelyünk jelenleg 21 főt tud fogadni kőépületben, további mintegy 20 főt saját, hozott sátrakban. Táborozóink számára biztosítjuk a fekvőhelyeken túl a konyha, étkező, vizesblokkok lehetőségét, valamint egyházi csoportok számára istentiszteletek, áhítatok céljára rendelkezésre áll a helyi egyházközség temploma is. Ugyanakkor fontosnak tartjuk elmondani, hogy szálláshelyünk felújítás, sőt fejlesztés alatt áll, tehát minden csoport szállásdíja - amely jelenleg 1,000.– Ft/fő/éj, sátorban 800.– Ft/fő/éj, - e célunk megvalósulását szolgálja. Tervezett bővítésünk révén táborhelyünk 21 fő helyett mintegy ötven fő táborozására is alkalmassá válik, valamint csoportokon túl családok fogadására is lehetőséget kínál.

Hozzánk érkező vendégeink étkezését - saját konyhánk önellátásán túl - több helyi, környékbeli vállalkozás is megfizethető áron segíti (ezekről érdeklődés esetén szívesen adunk felvilágosítást).

A korábbi évtizedek áldásokban gazdag gyakorlatát szeretnénk megújítani, amikor szálláshelyünket újra megnyitjuk a táborozók előtt, akiket nagy örömmel, szeretettel várunk.

Részletes ismertető a csatolt fájlban.

Érdeklődni és időpontot foglalni a következő elérhetőségeken lehet:

www.facebook.com/medina.ref.tabor

TOLNAI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE
GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TÁBORA
7057 Medina, Kossuth Lajos utca 59.

Varga Andor táborgondnok
7157 Medina, Kossuth u. 19.
Tel.: 74/434 593, 30/585 49 47

Kovács László lelkipásztor, egyházmegyei ifjúsági referens
7143 Őcsény, Hősök tere 1., Tel.: 70/423 12 33
E-mail: kovacs.laszlo@reformatus.hu

 

Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” (Máté 11,28)

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 229, összesen: 1747950

  • 2026. június 10., szerda

    Beiktatták szolgálatába Szász Zoltánt, a Torbágyi Református Egyházközség lelkipásztorát.
  • 2026. június 10., szerda

    A Bibliamúzeumban megnyílt jubileumi kiállítás célja, hogy Dunamellék 450 éve ne csupán múltidézésre adjon lehetőséget, hanem személyes kapcsolódási p...
  • 2026. június 09., kedd

    „Isten országa örömhírét tartjuk a legfontosabb valóságnak?” Evangélium, bűnrendezés, imádság.
  • 2026. június 09., kedd

    A gyógyítás előtt elengedhetetlen a jó diagnózis –  Carl R. Trueman: „Az ember megszentségtelenítése” című most megjelenő ...
  • 2026. június 08., hétfő

    Gyülekezetplántálásról, a készülő lelkészi szabályrendeletről és az egyházi tisztújításról is szó esett a júniusi 8-i dunamelléki közgyűlésen, mely ki...
  • 2026. június 07., vasárnap

    Miben más az imaszolgálat, mint a közbenjárás és hogyan hat az egyén gyógyulása a közösségre? Két dunamelléki gyülekezet tapasztalataiból merítünk.
  • 2026. június 05., péntek

    Az Északpesti Református Egyházmegye elnöksége pályázatot hirdet az általa fenntartott váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendé...
  • 2026. június 04., csütörtök

    Sokan évtizedekig könyörögtek azért, hogy keresztyén gyülekezet jöjjön létre Csepel csillagtelepi városrészén: a kerület harmadik református közösségé...
  • 2026. június 03., szerda

    Lelki kísérésnek, egyéni és csoportos imádságos elvonulásnak, hivatásgondozásnak és lelkigondozásnak készít otthont a Dunamelléki Református Egyházker...
  • 2026. június 02., kedd

    A hercegszöllősi kánonok jelentőségéhez és örökségéhez egy előadás, majd az azt követő beszélgetés által kerülhettek közelebb az érdeklődők a Reformát...