2014. május 19., hétfő - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bringázz a munkába!

A Magyarországi Református Egyház is csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett Bringázz a munkába! - akcióhoz. A résztvevőket arra buzdítják, hogy a néhány hetes időszakban, minél többször biciklire ülve közelítsék meg munkahelyüket.

BIM-BAM
Az évente 2 alkalommal, tavasszal és ősszel szerveződő kampányidőszak idén már 13. alkalommal kerül megrendezésre. A BAM célja a kerékpározás népszerűsítése, hogy megtapasztaljuk, mennyire egyszerű és természetes kerékpárral érkezni a munkába a hétköznapokon. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik kipróbálják a kerékpáros közlekedést, később sem hagyják abba.
A játék ingyenes és bárki részt vehet kortól, nemtől, erőnléttől függetlenül. A verseny nem bonyolult, mindössze annyi a teendő, hogy a május 30-ig tartó időszakban legalább 8 alkalommal kerékpárral kell eljutni a munkahelyre, iskolába, és az oda-vissza megtett távot a BAM honlapján, a közlekedési naplóban rögzíteni. A rendszer többféle opciót is elfogad: lehetőség van kombináltan, bringával és autóval vagy bringával és tömegközlekedéssel vagy akár rollerral megtett útjainkat is regisztrálni. Aki teljesíti a kampányt oklevélre jogosult.

Mindenki nyer! -
Minden résztvevő és a környezet is nyer. Az akciónak ugyanis számos kedvező hatása van. A kerékpározás hozzájárul kedélyállapotunk javulásához, egészségünk megőrzéséhez, formálja alakunkat, megszabadít a felesleges kilóktól. Segít a levegő- és zajszennyezés mérséklésében, kíméli pénztárcánkat a megtakarított üzemanyag-kiadások révén, időt spórol a dugóban töltött araszolás vagy zsúfolt tömegközlekedésben való idegeskedés helyett. Nagyszerű közösség- és csapatépítő, ha beszervezzük kollégánkat, barátainkat, hogy gyűjtsük együtt a kilométereket a jobb helyezésért! És ha valakinek még ez sem elég, ezeken felül értékes díjakat lehet nyerni. Heti rendszerességgel sorsolnak ki szállásutalványokat, ajándékcsomagot, vásárlási vagy utazási utalványokat. A legalább 8 bringás alkalmat teljesítők garantált ajándéka pedig egy 5.000 Ft értékű szervizkupon. Sőt, aki május 19-től csatlakozik és regisztrálja a naptárban a megtett utat, duplán nyerhet!

Keresztyén Kerekezők
A felhíváshoz az Ökogyülekezeti Mozgalom kezdeményezésére Keresztyén Kerekezők néven a református egyház is csatlakozott, és csapatába vár minden olyan gyülekezetet, egyházi intézményt, egyháztagot, aki szeret bringázni és szívén viseli a teremtésvédelem ügyét.

Tudnivalók a csatlakozásról
A www.bam.hu honlapon, itt lehet regisztrálni és bejelölni az „Intézmények” között a Keresztyén Kerekezőket. Ezen a csoporton belül lehet csatlakozni az Ökogyülekezeti Mozgalom csapatához vagy akár tetszés szerint létrehozni más csapatot. A kampány teljesítését igazoló okleveleket csapatonként állítják ki, ezért ha valaki egyéni oklevelet is igényel, jelezni kell a szervezőknek. A régi motorosok, vagyis kerékpárosok, akiknek már van korábbi profiljuk, kérhetik az újabb csapatba történő adminisztrálást a (bam-helpdesk@kerekparosklub.hu vagy az info@okogyulekezet.hu e-mail címen.
A sikeres regisztráció után lehet a közlekedési naplóba belépni és a rögzített adatokat nyomon követni, hogy összesen hány km-t tekertünk le, hány kalóriát égettünk el, hány kg CO2 kibocsátást és üzemanyag-költséget takarítottunk meg.

Óvjuk meg a teremtett világot minél több kibocsátott széndioxidtól úgy, hogy kerékpárra ülve megspórolunk minél több üzemanyagot! És óvjuk egészségünket azzal, hogy elégetünk minél több kalóriát!

Szűcs Boglárka

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 235, összesen: 1769327

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...