2014. július 27., vasárnap - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki Ajándékok 3. - Tesztek kitöltésre

A Lelki Ajándékok sorozathoz, most olyan teszteket is ki lehet tölteni, amelyek segíthetnek megtalálni, melyik az a lelki ajándék, ami a legközelebb áll hozzád. Mindezek után imádságban Isten Lelkéhez tudunk fordulni, hogy Ő erősítsen meg és küldjön el ezekben a szolgálatokban.

_________________________________

Az alábbi tesztek különböző lelki ajándékok iránti fogékonyságra kérdeznek rá. Ezek alapján egy tájékoztatás kaphatsz arról, hogy mire lehetsz alkalmas.

Azonban ez még nem jelenti azt, hogy birtokosa is vagy az adott karizmának! Ezt egyedül Istentől tudhatod meg.

Ezért elősször mindenképpen, folyamatos imádságban kérd a Szentlelket, hogy adjon választ erre a fontos kérdésre, majd keresztyén testvéreiddel is beszéld meg, utána pedig a lelkipásztortól és a gyülekezettől kérj áldást és megerősítést, mivel ezek a lelki ajándékok a közösségben működnek (akár a gyülekezet, akár a világ felé szólnak).

Ha komolyan veszed a lelki ajándékokat, akkor alázattal, örömmel és hatékonyan tudsz Isten dicsőségére és mások üdvösségére szolgálni.

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 102, összesen: 1712744

  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.