2014. szeptember 08., hétfő - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Inspiráló Műhely a Vezetésről

Hamarosan kezdetét veszi az első magyarországi Nemzetközi Vezetői Csúcskonferenciára, mely 2014. október 3-4-én kerül megrendezésre Budapesten! A kétnapos rendezvényen, világszinten elismert vezetőktől tanulva, és egymástól inspirálódva, együtt magasabb szintre emelhetjük a vezetést és ezáltal az általunk vezetetteket.

A NEMZETKÖZI VEZETŐI CSÚCSKONFERENCIÁRÓL

A GLS Nemzetközi Vezetői Csúcskonferencia (GLS – Global Leadership Summit) egy minden év augusztusában Chicago mellett megrendezésre kerülő világszínvonalú vezetői esemény, melyen már több mint 2 millió jelenlegi és jövőbeli vezető vett részt szerte a világon.

Az 1992-ben alapított Willow Creek Társaság (Willow Creek Association - WCA) szervezésében megvalósuló rendezvény élő közvetítéssel jut el több amerikai helyszínre ezt követően, pedig ősszel 92 országban, 300-nál is több helyszínen, 42 nyelvre történő fordításban kerülnek megrendezésre a helyi csúcskonferenciák videó kivetítéssel és élő helyszíni moderálással.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KONFERENCIÁRÓL


ELŐADÓK ÉS PROGRAMOK

Meggyőződésünk, hogy minden szervezet - legyen szó az üzleti, a közszolgálati, vagy az oktatási és civil szféráról - életereje, életképessége szempontjából fontos és kritikus kérdés a vezetés minősége, céltudatossága. Ezért elsődleges célunk a vezetői készség szintjének emelése, illetve a vezetők inspirálása a jövőre nézve.

Az idei évben az alábbi világszinten elismert előadók osztják meg tapasztalatukat és tudásukat a konferencia résztvevőivel:

• Bill Hybels - a Willow Creek Community gyülekezet alapítója és vezető lelkésze,

• Patrick Lencioni – a The Table Group alapítója, elnöke, sikerkönyvszerző,

• Dr. Henry Cloud - klinikai szakpszichológus, vezetési tanácsadó,

• Liz Wiseman – a Wiseman-csoport elnöke, sikerkönyvszerző,

• Colin Powell – volt amerikai külügyminiszter,

• Bono – a U2 énekese és zeneszerző;

• továbbá hazai előadóként Dr. Velkey György kórházigazgató, a Magyar Kórházszövetség elnöke

ELŐZETES PROGRAM | ELŐADÓK


REGISZTRÁCIÓ ÉS JEGYVÁSÁRLÁS

Honlapunkon keresztül egyszerűen és könnyen foglalhatja le helyét az októberi konferenciára. Vásárolja meg jegyét elővételben az interneten, így a belépésnél időt és a kedvezményes árnak köszönhetően pénzt spórol meg! Tájékoztatjuk továbbá, hogy helyszíni regisztráció esetén a konferencia alatti étkezést nem minden esetben tudjuk biztosítani.

Figyelmébe ajánljuk a csoportos regisztrációs opciót, mely lehetőséget ad arra is, hogy akár egész vezetői csapatával részt vehessen a konferencián.

REGISZTRÁCIÓ


INFORMÁCIÓ

Első nap: 2014. október 3. péntek 14:00-tól 21:00-ig

Második nap: 2014. október 4. szombat 9:00-tól 17:00-ig

Helyszín: H-1188 Budapest, Sportkastély Kisfaludy u. 33/C

A konferencia szórólapját ide kattintva töltheti le illetve nyomtathatja ki!

www.glshungary.org

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 187, összesen: 1713738

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével