2014. október 31., péntek - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IMAÉJJEL BESZÁMOLÓK

TE HOL VOLTÁL? - Aki nem lehetett ott valamelyik helyszínen - talán jövőre kap hozzá erőt ezekből a beszámolókból.

Kárpát-medencei Imaéjjel

 

Szalkszentmárton

Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye

A szalkszentmártoni gyülekezet adott helyt a 2014- es Imaéjjelnek Egyházmegyénkben.  Sok vendégre nem számítottunk a Bács- Kiskunsági Református Egyházmegye gyülekezeteiből - egyrészt a nagy távolságok miatt, másrészt azért sem, mert a környékbeli gyülekezetek, szervező lelkipásztorok életébe nehezen illeszkedett bele a mostani időpont. Közben tudtuk azt is, hogy ezekben az órákban velünk együtt - és a Kárpát - medencei testvérekkel együtt az Egyházmegyéből több gyülekezet tagjai imádkoznak együtt Szentkirályon. Ez nagyon jó érzés volt!

Végül a gyülekezet vendégváró néhány tagjával, fiataljával voltunk együtt már hat órától kezdve, eleinte készülődve, majd imádkozva, énekelve, igét olvasva. Az imádkozás - és az azzal kapcsolatos igék átgondolása után játékra került sor, majd rövid étkezésre, teázásra a Zefir- es bögrékből, kötetlen beszélgetésre. Mivel vendégek nem érkeztek - templomunk tornyából az esti fényeket, és a távolságokat becsültük, mértük fel - imádságos szívvel gondoltunk mindenfelé a velünk közösségben levő testvérekre. Az imaéjjel számunkra ezzel befejeződött - de éreztük, hogy máskor összejövünk majd „csak úgy" is imádkozni. Mert imádkozni jó!

Alföldy-Boruss Dániel

 

Szokolya, ahol két gyülekezet volt együtt...

Nos, az este elég lassan indult be, igazában 8 órakor lett együtt a csapat úgy, hogy énekelni tudtunk már. Nagyjából fél óra múlva mentünk át, hogy be tudjunk jelentkezni valamennyien (ez az internetes dolog sajna nem működik odaát, viszont jövőre már meg lesz oldva, az tuti !) . Ezután még énekeltünk egy keveset, tartottunk egy szünetet és némi felvezetés után 9:30-tól 11:30-ig imádkoztunk. Engem is meglepett, hogy milyen jól bírják a résztvevők (legtöbben 14-16 évesek), egy fárasztó hét végén. Szokatlan volt nekik ennyit imádkozni egyszerre, de tetszett is. A Váchartyániak gyakorlottabbak voltak már, persze, de nekik is jól esett, főleg a hölgyeknek. :) Az estét úrvacsorával zártuk, majd lehetett még egy kicsit imasétázni (azt a szünetekkor is lehetett). Végül 1 órakor mentek haza a Váchartyániak, mi pedig nyugovóra tértünk - 2-kor. :)

Számszerűen 21-en voltunk 2 gyülekezetből. Ez számomra önmagában csoda, mert a megyében annyira nagy mozgás ifjúsági szempontból nincsen. Értem ezalatt azt, hogy nem járunk össze, bár a gyülekezeteknek azért van ifjúsági missziója.

A bögréket köszönjük, nagyon örültek nekik! Tök hálásak voltak érte. :)

Jó ötlet volt ez az imaéjjel!

Norbi

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 283, összesen: 1769375

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...