2014. november 09., vasárnap - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

IMAÉJJEL BESZÁMOLÓK 3.

Minden beszámolónak örülünk - reméljük jövőre több gyülekezet is bekapcsolódik az IMAÉJJEL szervezésébe!
Már most lehet tudni, hogy 2015. október 16 lesz az a péntek!

Az Imaéjjelt egy kellemes svédasztalos vacsorával kezdtük. Beszélgettünk, aki szeretett volna, végigment az Imaszobán, ahol Istennel beszélgethetett. Később átmentünk a templomba, ahol sokat énekeltünk. Kapcsolatba léptünk Skype-on a másik 4 helyszínnel- kisebb- nagyobb sikerrel-, velük is énekeltünk, majd elköszöntünk és körbeültünk. Sorra vettük az 5 imafajtát: dicsőítő, hálaadó, bűnvalló, kérő, közbenjáró. Mindegyik téma után kisebb csoportba, vagy egyedül elvonultunk pár percre, hogy újragondoljuk a hallottakat. Az alkalom úrvacsorával zártuk. Én örülök, hogy ennyien összegyűltünk és imádkoztunk a szeretteinkért és azokért, akik valamilyen betegséggel küzdenek. Hála legyen Istennek azért, hogy ilyen lelki alkalmak szerveződhetnek.

 

 

Fiatalok visszajelzése az üzenőfalon:

-         Nagyon sok jót tanultam, lélekben gadagodtam, legyen ilyen alkalom máskor is!

-         Jó együtt imádkozni!

-         3 pontból 5 pont lett, amire imádságaim során figyelhetek.

-         Sok tapasztalatot szereztem az imádságról.

-         Imádság→imád. Ezen soha életemben nem gondolkodtam.

-         „Ne aggodalmaskodjatok!"

-         Bízzatok Isten vezetésében!

-         Fárasztó, szürke hétköznapok közötti menekülő út volt, ami felfrissítette a lelkemet. Köszönöm.

-         Újra megtalált az Úr!

 

Orsi

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 284, összesen: 1769376

  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Három hónapos, intenzív szellemi, lelki és fizikai kihívásra hívja a férfiakat a 4M Magyarország legújabb programja, a Falanx, amely munka, család és ...
  • 2026. július 31., péntek

    Idén harmincöt éves a Művészetek Völgye, melynek elmúlt 25 évében a reformátusok is jelen voltak saját programjaikkal. Az organikusan fejlődő fesztivá...
  • 2026. július 29., szerda

    Idén is intenzív, de izgalmas tanórák várnak a Kántorképző résztvevőire, amely minden újítása mellett is igyekszik megőrizni hagyományait. Körképünk a...