2014. november 09., vasárnap - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

KMIEF és GEKIB

KMIEF vagy GEKIB, ki melyiket szeretné megismerni? Aki fiatalokkal foglalkozik, jó tudnia a Kárpát.medencei ifjúsági vezetők gondolatairól.

 

 

A KMIEF létjogosultsága a GEKIBbel szemben, ki érti ezeket a szavakat?

IFJÚSÁGI VEZETŐK (Kárpát-medencei Ifjúsági Egyeztető Fórum) találkoztak Berekfürdőn s a CSOPORTOK, csoportvezetés témáját körüljárva - szakmai műhelyként vettük komolyan egymást...

Nagyot nevettünk, amikor két egymás mellett ülő fiatal két különböző szervezet vezetőjeként KRISZ néven mutatkozott be - mert a mozaikszó egyaránt jelenti a KÁRPÁTALJAI Református Ifjúsági Szövetséget, de a KIRÁLYHÁGÓMELLÉKIT is.

Programszállítókként jelentünk meg. A hálózatépítés részeként - azaz, hogy ismerjük meg egymást. Atomizálódó világunkban sokkal kiszolgáltatottabbak vagyunk egyedül, mint közösségben, összefogásban. Kis csoport voltunk a hatalmas feladathoz képest, de semmivel sem rosszabb helyzetben, mint a valamikori elhívottak. A megyei ifjúsági referensekkel kiegészülve már közelebb éreztük a lehetőséget, hogy a fiatalokat nem önmagukban, nem is csak egy kis csoportban, hanem a gyülekezetek tagjaiként akarjuk látni a jövőben.

Különös volt a célpiramis közös felépítése - mindenki maga fogalmazhatta meg egy kis papíron a magáét, majd egyeztettük kettesével, majd négyesével, majd nyolcasával. Végül a csoportok választhattak: kinek a céljához csatlakoznának szívesen. De akkor már csak a célok körülírásában voltak különbségek.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 64, összesen: 1705749

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...