2015. február 07., szombat - Nagy Dávid Nyomtat Elküld Olvasási nézet

LELKISÉGI ESTÉK

Mindig van mit tanulnunk, "a jó pap holtig...". Egy LELKISÉGI ESTÉK sorozatra invitáljuk mindazokat, akik szeretnek együtt gondolkodni, lelkileg növekedni, egymás hite által épülni.

 

A „Lelkiségi esték” idén is folytatódnak, melyek során most is a lelkiségtörténet egy-egy fejezetét, illetve annak képviselőjét vesszük sorra, protestáns szemmel. Az első előadás címe:

Öngondoskodás Clairvaux-i Szent Bernát módra, A megfontolásról című műve alapján.

Az előadást Kovács Endre tartja (a Barnabás Csoport és a Lelkiségi Műhely képviseletében) február 16-án, hétfőn, 18.00 órakor a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának 111-es termében. (Cím: 1092 Budapest, Ráday utca 28. I. emelet.)

Az előadások májusig a hónap harmadik hétfőjén ugyanitt folytatódnak, ezekről további értesítést még küldünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 274, összesen: 1739021

  • 2026. május 20., szerda

    A mennybemenetel napján elhunyt Victor István lelkipásztorra, vallástanárra egy 2010-ben készült felvétellel emlékezünk.
  • 2026. május 18., hétfő

    Visky András Kossuth-díjas íróval, színházi szakemberrel beszélgetett Illegalisták című regényéről kollégánk, Parti Judit újságíró a budapesti Ráday H...
  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...
  • 2026. május 12., kedd

    Beiktatták szolgálatába Hajnal Andrást, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség tavaly megválasztott lelkipásztorát május 10-én vasárnap.
  • 2026. május 11., hétfő

    Negyedszer teremtett lehetőséget a hittanoktatók lelki közösségének megélésére és szakmai fejlődésére a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat a ...