2016. január 17., vasárnap - Miklós Zoltán Hunor Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Keresztyén vezetőképzés

Idén is sok értékes gondolat hangzik majd el a KERESZTYÉN VEZETÉSRŐL. Aki volt már előző években, tudja, hogy érdemes elmenni, aki még nem volt, annak mindenképpen ajánljuk.

„A szívem hevesebben ver, mikor a helyi gyülekezetek képviselőivel, vezetőivel találkozhatok. Belső mély meggyőződésem, hogy a helyi gyülekezet a világ reménysége, a jövője pedig elsősorban vezetőinek kezében nyugszik." – Bill Hybels: Légy bátor és vezess! című könyvéből.

MEGHÍVÓ

Kedves Vezető -, Lelkész -, Lelki – és Missziómunkás Testvér!

Tisztelettel és szeretettel hívjuk, hogy vegyen részt egy rendkívüli vezetőképzésen!

Az előző két hazai GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia rendezőiként elmondhatjuk, hogy az egyik leggyakoribb kérdés felénk az volt, hogy mikor lesz köztünk „élőben”, személyesen külföldi előadó?


A most meghirdetett alkalom különlegessége, hogy azt személyesen Bill Hybels fogja vezetni!

Bízunk benne, hogy közösen tanulhatunk, újabb bátorítást, inspirációt szerezhetünk a Bill Hybels által vezetett interaktív vezetői műhelymunkában.Tapasztalatból mondhatjuk, hogy nincs hatékonyabb tanulási folyamat, mint amikor a minket feszítő kérdésekről, dilemmákról együtt gondolkodhatunk azokkal, akik hasonló helyzetben vannak, s ehhez egy tapasztalt vezetőt, coachot, kísérőt is kapunk. Megvitathatjuk, mi gátoljai szolgálatunk hatékonyságát, a helyi gyülekezetek növekedését és mi segíti elő azt, mai gyorsan változó társadalmi és gazdasági környezetünkben.

Az interaktív vezetői műhely lehetőségünk lesz Bill Hybels számára kérdéseket feltenni. Nem lesz külön bevezető előadás.


Időpont:
2016. február 9., kedd 13-17 óra között

Helyszín:
1073 Budapest Erzsébet krt. 13.

(Golgota Keresztény Gyülekezet, volt Híradó Mozi épülete)

Regisztrációs és részvételi díj:
7000 Ft/fő


Jelentkezési határidő 2016. január 18.
Regisztrációját a név és emailcím megadásával kérjük küldje a judith.hkovacs@gmail.com címre.


A részvételi díj átutalását kérjük, a regisztrációval egy időben az ALIANSZ Magyar Evangéliumi Szövetség által vezetett OTP BANK 11706016 – 20464132 számlaszámra átutalni. Megjegyzés rovatban feltüntetendő: GLS vezetői műhely

Javasoljuk, hogy egy-egy közösségből, missziós szervezettől két–három fő regisztráljon és együtt érkezzen az alkalomra.

A regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik.

Ha nem kíván(nak) részt venni az eseményen, akkor is kérünk egy választ erre az email címre egy „nem” szó küldésével, hogy felszabaduljon a név szerinti meghívás további lehetősége.



A résztvevők száma korlátozott: maximum 150 fő. Amint a jelentkezés elérte ezt a számot, le kell zárjuk a regisztráció lehetőségét.

Tájékoztatjuk, hogy Bill Hybels költségtérítés nélkül szolgál köztünk, a részvételi díj egyrészt a helyi rendezés önköltségét fedezi, valamint az esetlegesen fennmaradó összeg a 2016. október 7-8 között Budapesten ismét megrendezésre kerülő GLS Nemzetközi Vezetői Konferencia finanszírozását szolgálja.

Amennyiben a részvételi díj teljes összegének megfizetéséhez támogatásra lenne szüksége, kérjük jelezze azt Durkó Istvánnak: durko.istvan@baptist.hu

Köszönettel veszünk további felajánlásokat a GLS konferencia támogatásához, amelyet az ALIANSZ Magyar Evangéliumi Szövetség által vezetett fenti számlaszámra a 7000.- Ft regisztrációs díjnál nagyobb összeg átutalásával lehet teljesíteni.

Lehetőség szerint a kérdéseiket kérjük, hogy előre küldjék meg a judith.hkovacs@gmail.com email címre, hogy azokat előre lefordíthassuk angol nyelvre.

Természetesen újabb kérdések feltételére a helyszínen is lesz lehetőség.


A GLS munkacsoport tagjaiként imádkozunk azért, hogy a vezetők és munkatársaik is élhessenek ezzel az egyedülálló lehetőséggel.

Ha bármilyen kérdése van a rendezvénnyel kapcsolatban, kérjük jelezze azt a judith.hkovacs@gmail.com emailcímre, vagy hívja H. Kovács Juditot a +36 70 943 3036 telefonszámon.

A találkozás és közös szolgálat reményében, szeretettel kívánjuk Isten áldását!

Budapest, 2016. 01. 11.

Durkó István
elnök


H. Kovács Judit
titkár

GLS Hungary Szervező Bizottság



Bill Hybels a Willow Creek Gyülekezet és Missziós Társaság alapítója és vezető lelkésze. Ő álmodta meg és hozta létre a GLS Nemzetközi Csúcsvezetői Konferenciát, amelyet jelenleg több mint 120 ország 650 városában rendeznek meg.

A Willow Creek Gyülekezet a kortárs egyházvezetés úttörője és egyben Amerika egyik leglátogatottabb gyülekezete, hetente több, mint 25.000 résztvevővel.



Elkötelezetten fejleszti, mentorálja a vezetőket világszerte, többek között azoknak is a szívén viseli a sorsát, akik a leginkább kirekesztett és legszegényebb országokban tevékenykednek.

Több mint 20 sikerkönyv szerzője, melyek közül számos magyar nyelven is megjelent, többek között a „Légy bátor és vezess” vagy a „Csak pár lépés”, „Őszintén Isten előtt”, „Ne térítgess, élj!” című művek.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Kapcsolat

Látogatók ma: 180, összesen: 1762931

  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...
  • 2026. július 15., szerda

    Megmaradni Kárpátalján és megmaradni Krisztusban – e kettős gondolat köré szervezték meg az első kárpátaljai családi napot Kiskunlacházán.
  • 2026. július 14., kedd

    Mi történik ilyenkor a gyülekezeti élettel? Pihen, szünetel, vegetál? Nem, csak másképp működik – nyári üzemmódban.
  • 2026. július 13., hétfő

    Portréinterjú a gerjeni református gyülekezet lelkipásztorával, Véghné Sándor Emmával, aki saját, halálosnak bélyegzett betegségéből is erőt tudott me...
  • 2026. július 12., vasárnap

    Idén a Ráday Könyvtár meghívására a Ráday Házban gyűltek össze az egyházi könyvtárak képviselői, hogy átbeszéljék a szakmai kihívásokat és lehetőségek...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Tizenöt éve alakult meg a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, az időszak kihívásairól és eredményeiről a szolgálat református kulcsszereplőivel be...
  • 2026. július 09., csütörtök

    Reformátusok Szárszói Konferenciája 2026
  • 2026. július 09., csütörtök

    Szenior műszaki projektvezetőt keres a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága
  • 2026. július 08., szerda

    Három lelkipásztorral beszélgettünk arról, milyen szerepe lehet a gyülekezeti imaszolgálatoknak a gyógyulásban és a helyreállításban.