Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyházunk bemutatása

 

Templomunk

Isztimér, ez a bakonyi kisfalu, Székesfehérvártól csupán 25 km-re van.
Református gyülekezetről 1945 óta beszélhetünk.
1945. november 28-án Vas megyéből 54 család költözött ide, amelyből 48 család református volt. Három évvel később 1948. március 28-án ismét gyarapodott a lakosság lélekszáma és ezzel a református gyülekezeté is. Felvidékről (Szlovákiából) 53 családot telepítettek át. Mindent újra kellett kezdeni, a vallási élet gyakorlását is.
Két házat kaptunk e célból. Az egyik imaházként, a másik lelkészlakként szolgált.
Első lelkészünk Sükösd Sándor volt. (1948-1953-ig) Őt követte Koppány Sándor lelkész, aki itt helyben, Isztiméren lakott. Az Őt követő lelkészek mind Iszkaszentgyörgyről jöttek át igehirdetésre, illetve a lelki teendők ellátására.
Közben az Imaházunk életveszélyessé vált, gondolkodni kellett, hogy hogyan legyen tovább... Szalai Szilárd tiszteletes Úr, aki 1984-1989-ig volt a lelkészünk, ő vetette fel egy új Imaház építésének gondolatát. Az elképzelést tett követte és elkezdődött az építkezés.
Ő nem csak hitben-lelkileg erősítette a híveket az építkezés alatt, hanem kétkezi munkájával is sokat, nagyon sokat tett azért, hogy felépüljön az Imaház. És az Egyháztagok is lelkesek voltak. Anyagokkal és fizikai munkájukkal is sokat tett, és 1989-ben el is készült, s azóta ad otthont mindenkinek, aki Istentiszteleten kíván résztvenni, illetve egyéb hitbeli eseményeken.
Az Imaházat 1994-ben szenteltük fel, amely egy gyönyörű szép szeptemberi napon volt.
És közben a Presbitérium javaslatára a gázfűtést is bevezettük. Ehhez is sok külső anyagi támogatás, illetve a gyülekezet anyagi hozzájárulása kellett.
2000. május 20-a szintén nagy nap volt az egyházunk életében. Ekkor szenteltük fel az első bronzharangot. Bár szokatlanul hideg volt, havas eső hullott és fújt a szél, mégis sokan résztvettek a harangszentelésen, Felvidékről - Madarról is sokan eljöttek és a környező falvakból is. Ez a harang a réginél csengőbb-bongóbb hangon hív bennünket vasárnaponként, illetve ünnepnaponként.
A jelenlegi lelkészünk Gáll Attila - aki az első választott lelkész Isztiméren, az Ő javaslatát is elfogadta a Presbitérium. Ez a javaslat az, hogy bővítsük az Imaházat, egy Ifjúsági helyiséggel, amely több funkciósként is szolgálna. Már most is sikeresen működik egy gyermekfoglalkoztatás - tea délután és a Biblia óráknak is helyt adna.
Nem kis munka, amely ránk vár, de hisszük, hogy Isten segítségével ls különböző anyagi támogatások, fizikai munkák felajánlásával valóra válik, sikerülni fog.
Ehhez kérjük mindazok segítségét, akik tudnak adni, adakozni és szívesen adnak.

Az építkezés - legalábbis külsőleg - a végéhez közeledik. Ha nehézkesen is, de úgy néz ki hogy kibővül a templom és elkészül a szállás, mely nagymértékben köszönhető a pályázati pénzeknek, Isztimér Önkormányzat és Isztimér Német Kisebbségi Önkormányzat támogatásának, továbbá az egyházközösség tagjainak áldozatos munkájának, melyet ezúton is köszönünk.

Csatolt dokumentumok:
Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 13, összesen: 25719

  • 2026. február 05., csütörtök

    Az imádság évének kezdetén annak jártunk utána, hogyan és miért imádkoznak a Dunamelléki Egyházkerülethez tartozó oktatási intézményekben. 
  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...