2010. április 18 .     „ Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc ajtaját, és kihozván őket..." (Apostolok cselekedetei 5:19)

Ha tavasz van, akkor minden újra kezdődik! Akármilyen sötét és szomorú is volt a nagypéntek gyásza, érezzük, hogy a mindennapi életünkben most már a világosság nyer teret. Pedig úgy látszik, ez az év és ez a tavasz is csak olyan, mint a többi: mindenféle reményünket  hideg zuhanyként éri a felismerés, hogy továbbra is többé-kevésbé ugyanazokkal a megoldatlan kérdésekkel küszködünk. Néha még azt is gondoljuk, hogy a feltámadás kétezer évvel ezelőtt volt, és abban a régi világban talán még feltámadni is könnyebb volt, mert közelebb volt az a világ Istenhez és a természethez. Még mindig hurcolod magaddal a kérdéseidet? S mindennap morzsolod magadban? Hogy élsz? A nyomasztó múltba dermedve, vagy már a feltámadás tavaszában? Komolyan veszed Isten szeretetét, vagy csak sokszor hallott történet számodra?

   Tavasz van, a feltámadás ideje, amikor a szemünk láttára éled és virágzik minden.  Gyönyörködünk a teremtés csodáiban, mert bennük felismerhetjük Isten teljes, szent jelenlétét. S közben elbúcsúzunk azoktól, akik nem élték túl ezt a tavaszt. Mert a tavasz egyben mindig egy korábbi időszak lezárása is. Van, aki beléphet a tavaszba és részesülhet még az életből, és van, akinek nem adatik meg, hogy az új tavaszt megélje. Előbb tehát elbúcsúzunk azoktól, akik eltávoztak, megpihentek éppen most, a tavasz beköszöntekor,       és  könnyeink letörlése után megérezzük a zöld fű erejét, a virágzó fák reményt adó üzenetét, hogy a veszteség fájdalmán, a halál iszonyatán győzedelmeskedik az élet. Látod a fű friss zöldjét, a virágokat, a köröttük zümmögő méheket? Keresed a nap fényét és melegét? Örülsz az életedben a most kapott új erőnek, amit most kaptál, hogy ÉLD az életed, hogy képes legyél nemcsak túlélni egy-egy napot, hanem újra MEGTEREMTENI mindent? 

A valóság persze nem ilyen egyszerű. Szeretjük szorongatni a Bibliánkat, és egy-egy történetet kihámozni belőle minden napra. Megpróbálunk életszerűen beszélni az ÉLETről, hogy tényleg aszerint élhessünk, ám eközben itt van a földi valóság. Most éppen annyira itt van a valóság, hogy egy vulkán hamuja hullik a fejünkre. Nem is olyan veszélyes a dolog, nem is olyan nagyon hullik, csak éppen a légteret kellett lezárni.  S ezzel figyelmeztetést kaptunk, hogy bármilyen szépen "le is győztük" már a természetet, bármilyen csodásan szervezett és fejlett a gazdaság, az építészet, a közlekedés, de azért egy Isten háta mögötti vulkán képes megbénítani a fél világot. Most, amikor az a célunk, hogy erőre kapva megújuljon az életünk, közben hull a fejünkre a hamu, nincs mit tenni, mint védekezni .  Szoktál védekezni Isten ereje ellen? Van úgy, hogy inkább a magad védelmét választod és bezárkózol önként egy magad építette börtönbe, csak el ne érjen Isten szeretete? Mihez kezdesz az életeddel:  önző céljaid, vágyaid beteljesülés hajszolod, vagy megérted, hogy "bizony por és hamu vagyunk" - ahogy legrégebbi nyelvemlékünkben, a Halotti beszédben olvassuk - és engeded, hogy most már Jézus éltessen az angyalai által?

Az apostolokat egyszerűen bezárták egy jó erős, gonosztevők számára készült börtönbe. Nem is hasonlítható a mostaniakhoz: iszonyatos volt a testnek és a léleknek a várfal valamelyik pincelyukába belökve teljes bizonytalanságba kerülni. Az apostolok feladata az élet szolgálata, test és lélek gyógyítása, az evangélium hirdetése lett volna, ehelyett börtönbe zárva maguk is segítségre szorultak. Lehetetlen helyzet! Nem sok reményük volt a kiszabadulásra, hiszen egyszerűen meg akarták ölni őket. Akkoriban nem voltak jogvédő civil szervezetek, s a média is inkább csak a kikiáltók, a megmondók szintjén működött, tehát esélytelenül poshadtak a vizes falak közt a rothadó szalmán. Ahogy Jézus emberi története véget ért nagypénteken, az apostolok cselekedeteinek története is véget érni látszik a börtönmélyi sötétségben.

A mi nemzetünk története is ilyen tömlöctörténet. Hiszen Attilától kezdve Árpádon és Istvánon át egészen Mátyásig, s a mai napig mindig is tudtuk, hogy hatalmas értéket őrzünk a nyelvünkben, táncainkban, dalainkban, meséinkben, gondolatainkban és templomainkban, mégpedig Isten szeretetének üzenetét. És miközben ezt a hatalmas kincset, az emberiség talán legősibb kultúrájának nyomait őrizzük, amíg lehet, addig bezártak bennünket szellemi, lelki, gazdasági, politikai és személyes gondjaink börtönébe, és eltulajdonítottak a fejünk alól szinte már mindent! Tudjuk, hogy nekünk kell közvetíteni az élet különleges üzenetét a kultúránkon keresztül, de a valóság az, hogy ez képtelenség. S hogy ebben változás álljon be, a legutóbbi hetekig kevés reményünkvolt.  

Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöc ajtaját, és kihozván őket, monda: Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit! Igen, ahogyan a virágok a hosszú téli hideg és fénytelenség után kinyíltak, ahogy megszínesedett körülöttünk a világ, ahogy átsüt a vakító napsütés a felettünk lévő hamufelhőn, ahogyan ilyenkor, tavasszal átjárja lelkünket a változás reménye, úgy egyszercsak az Úr angyala közbelépése folytán kinyílt a börtön ajtaja, s egyben elszakadt az a lánc is, amely a nemzetünket eddig gúzsba kötötte.  A tanítványok  elfuthattak volna életüket mentve, ehelyett a templomba mentek, és ott FELÁLLVA bemutatkoztak,  néven nevezték a gonoszt, és beszéltek az igaz életről. Most ilyen időt élünk. Fel kell egyenesednünk, ki kell mondanunk, mi az, ami a halálra, és mi az, ami az életre visz. Most lehetőségünk nyílik magunk mögött hagyni az eddigi sok csalást, árulást, minden korábbi szörnyűséget, amiktől bénultan toporogtunk, és a megnyílt börtönkapu előtt álló angyal szavára hallgatva újrakezdhetjük az életet mind nemzeti szempontból, mind egy-egy közösség szintjén, mind saját életünkben.

Ahhoz, hogy a feltámadás ereje valóság legyen az életedben, neked magadnak is  cselekedned kell. Ki kell lépni a börtönből, s mindazon gondolatok  közül, amelyek bezárnak. Életed kudarcait, fájdalmait, betegségeit, tévedéseit, csalódásait most ott kell hagynod a dohos kövek közt, ahonnan az Úr kiszabadított, újra neki kell vágnod az életnek, mert az Atya újra teremtette körülöttünk világot. S nekünk is hozzá kell tennünk a magunk részét: újjá kell varázsolnunk mindazok életét, akik körülöttünk élnek. Betegeket kell gyógyítanunk szeretetünkkel, elgyengült lelkeket kell erősítenünk, mosolyt kell fakasztanunk szeretteink arcára, és együtt kell bizakodnunk és reménykednünk a bizakodókkal, hiszen az angyalok teljesen szabaddá tették előttünk az utat.

Apostolok cselekedetei 5,12 Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának. 13 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket; 14 Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága. 15 Úgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök, 16 És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának. 17 De felkelvén a főpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel,  18 És ráveték kezöket az apostolokra, és a közönséges tömlöczbe tevék őket. 19 Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván őket, monda:  20 Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit! 21 Azok pedig ezt hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A főpap pedig elmenvén és a vele levők, egybehívák a gyűlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat előhozzák. 22 Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák őket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték, 23 Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erősen bezárva találtuk, és az őröket kívül az ajtó előtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk. 24 A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelője és a főpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez? 25 Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet. 26 Akkor elmenvén a felügyelő a poroszlókkal, előhozá őket erőszak nélkül; féltek ugyanis a néptől, hogy megkövezi őket. 27 Előhozván pedig őket, állaták a tanács elé; és megkérdé őket a főpap, 28 Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét. 29 Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. 30 A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. 31 Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. 32 És mi vagyunk  néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.  33 Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik őket.