Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kána

A kánai  mennyegző                                                

"Mindenkor örüljetek az Úrban!" János 2:1-11

 

 

            Még bizony hideg van, hó szállingózik itt-ott, mégis érezzük, hogy előbb-utóbb most már meg fog érkezni a tavasz, hogy feltöltsön mindent erővel, reménykedéssel. Alig várjuk, hogy Isten gyógyító, megerősítő tavaszi ereje az angyalai által ne csak megérintsen bennünket, hanem a szívünk, testünk mélyén forduljon meg minden, és többé ne a sötétség, hanem a világosság felé haladjon tovább az életünk. Ahogy abban is bízunk, hogy nemzetünk élete is végre jobbra fordul, és a megtisztulás, a megmaradás felé veszi útját  Isten kegyelméből.   

 

Jézus születését nagyon sokan várták, sőt még most, megérkezése után kétezer évvel is várakoznak rá. Az első titkos üzenet Jézus eljöveteléről az angyali üdvözlet volt, de erről csak nagyon kevesen tudtak: Mária és József, majd Erzsébet. A születésre várakozás ideje mindig rejtőzködés, óvatos közeledés. Jézus közelgő születéséből sem lett újsághír, ahogy ma várnánk, mint ahogy az Isten dolgai sem emberi hírforrások által terjednek, hanem szinte titokban. Egyszer csak csöndesen megjelent Isten üdvözítő kegyelme, mint a naptámadat a magasságból. Egyszer csak megtörténik, amit elképzelni sem mertünk, hogy Isten kinyitja kapuit és megmutatja önmagát az emberi világnak.

 

Később Betlehemben a fogadós sem ismerte föl, kikkel áll szemben, honnan is tudhatta volna, kiket utasít el.  Az isteni Gyermek még anyja méhében rejtőzködött, a szülők pedig teljesen átlagos utazókként érkeztek. S ez is egy nagyon jól megrajzolt kép. Bár Jézus születésének a híre bejárta Jeruzsálemet és az egész környező tartományt, sőt a háromkirályok a messzi keletre is elvitték a hírét, de azért nagyon kevesen ismerték személyesen őt, különösen a gyermekkorát, hiszen a családnak bujdosnia kellett. Ma újra sokan beszélnek az egyházról, sőt az EU valláspolitikai kérdésekkel elkezd foglalkozni a következő fél évben, mégis csak nagyon kevesen tudják mit jelent kereszténynek lenni.

 

            Most, amikor az a feladatunk, hogy mi hivők megtanítsuk mindazoknak, akik megkérdezik, hogy mi is a hit. Most mielőtt bármit is mondunk fel kell tenni egy kérdést: Észrevetted-e már, hogy Krisztusnak személye ott van az életedben? Amikor annyiszor paszkodsz, hogy azt szeretnéd, hogy szeressen már valaki, akkor észrevetted-e már, hogy Krisztus szeretete valóság az életedben? Ha igen, akkor mondd el azoknak, akik megkérdik tőled micsoda hited van?

 

            Jézus életútját tovább vizsgálva azt látjuk, hogy Jézus nyilvános szereplése, tanítói föllépése a megkeresztelkedés után a kánai mennyegzővel kezdődik. Ez az első nyilvános jel, amellyel az emberek közé lépett Jézus. Furcsa, hogy csak egyetlen helyen, Jánosnál olvashatjuk ezt a történetet.  Máté, aki ugyan szemtanúja volt Jézus csodáinak és életének, talán csak később csatlakozott Jézushoz, és ezen az eseményen nem volt ott, ezért nem is számolt be róla.  Márk kicsi fiú volt ekkor, még három év múlva is csak siheder korban járt a keresztre feszítéskor, tehát ő sem lehetett ott. Lukács, bár igyekezett mindeneknek utána járni, de ez a történet előtte is rejtve maradt. Így János, aki olvashatta az előző három evangéliumot, nem írta bele a sajátjába mindazt, amit a többiek leírtak, de ezt a hiányzó történetet pótolta.

 

Tehát az első jel ez volt: Jézus Kánában  egy menyegzőn vízből bort csinált.  Az írásmagyarázók ezt a jelenetet csodának minősítik, sőt vannak, akik ezt a csodát luxuscsodának nevezik, mintha Jézus a bárfiúk védőszentje lenne. Azonban jusson eszünkbe, hogy kik is voltak ott a menyegzőn: a népes vendégsereg mellett Mária, rokonai, akik főleg a  a tanítványok voltak, akik egyben akkor az egyház, Istennek e világban elhívott szolgái voltak. S velük együtt mi is, az egész egyház: az akkori, a későbbi, a mai és a mindenkori jelen volt Máriában és a tanítványokban. A Biblia az egyházat nem egy helyen menyasszonynak nevezi. Tehát ennek az esküvőnek az igazi menyasszonya az egyház volt maga, hiszen a valódi mennyasszonynak még a nevét sem ismerjük.

  

A vőlegény pedig Jézus volt, hiszen ez is hozzátartozik az ókori képhez: a mennyasszony mindig Istennek népe, a vőlegényt pedig az Atya küldi az emberekhez. Ráadásul Máriában és a tanítványokban nem csak egy nép vagy népcsoport - Galileában van Kána és galileaiak voltak a tanítványok is -  volt képviselve, hanem az egész világ, s Jézus pedig nem csak egy küldött volt, hanem a TELJES kijelentés birtokosa, az a személy, akiben hibátlanul, hiánytalanul, tökéletesen megjelent az Istennek a személye. A Teremtő Isten tehát Jézus Krisztusban találkozott a Mária és a tanítványok által képviselt teremtett emberrel. Jézus a tanításának megkezdése előtt megüli a lakodalmát  tánccal, vigalommal, jókedvvel, ahogy később Pál is biztat mindenkit: „Örüljetek az Úrban, mindenkor örüljetek" 

 

Számunkra izgalmas kérdés azután persze az is, hogy az Élő Isten, akár szent Fia, Jézus által hogyan képes úgy beleavatkozni a világ életébe, hogy megváltoztassa az alapvető törvényeket. Hiszen ahhoz, hogy a víz csodálatosképpen borrá változzon, meg kell változtassa az addigi törvényt, uralma és akarata anyag feletti kell legyen. Életünkben is - azt gondoljuk -, lehetetlen a változás, hacsak a törvények meg nem változnak. Azt gondoljuk, képtelenség, hogy Jézus személyesen beleszóljon az életünkbe. S igazunk is van, mert mindig csodaszámba megy mindannyiunk számára, amikor minden törvény és szabály megváltozik és Krisztus belép a gondolatainkba, életünkbe. Egyedül álló feladat előtt állunk mi itt magyarok az EU és úgy tűnik a világ közepén. Meg kell engednünk Krisztusnak, hogy magváltóztasson bennünket, ne széllel bélelt túlélés legyen az életünk, hanem öröm: S a népi emlékezet is örömnek tartotta mindig is a kánai menyegzőt:  "Nagy öröm lött Kána mennyegzőbe, /Jézust őltetik az asztalfőre./ Máriát a jobb oldalra, / Tanitványokat a balra, / Kánán mennyegzőbe."

 

            Kánában megtörtént a csoda, az, hogy Jézus minden törvényt, szokást, várakozást, az anyagot is meghaladva megjelenítiaz ÉLET mennyegzői, útraindító erejét. Olyan erővel, hogy ez képessé tette a tanítványokat és Máriát arra a hosszú útra, amin végig kellett menjenek, hiszen az evangélium végül is általuk megjelent az egész világban. S egyben ez a történet ma nekünk is erőt ad, amellyel már képesek leszünk áttörni a kétségbeesés, a kilátástalanság, a hitetlenség falát, s életünkkel képesek legyünk megmutatni Jézus Krisztusnak az életünkben  lévő jelenlétét.  Adjon erőt a fiatalabbaknak is, hogy megtalálják az utat a maguk életében és egyben a közösségeink és nemzetünk életében is, hogy végre mind a világosság felé indulhassunk. A régi korsóba új bort kell tölteni, a régi életünkbe meg kell engedni, hogy Krisztus - ne más -  ereje adjon új lehetőségeket.   

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 83, összesen: 402146

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...