Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A GYÜLEKEZET TÖRTÉNETE

Gyülekezetünk alig múlt kettőszáz éves - hivatalos megalapításának dátuma (1796) szerint -, azonban lelki, szellemi gyökerei a XVI. század elejéig nyúlnak vissza, története a magyarországi reformációval egyidős.
Hazánkban az evangéliumi tanítás - nem számítva az előreformáció előkészítő hatását - ez idő tájt vetette meg a lábát, és éppolyan gyorsan terjedt, mint azzal egyidőben tőlünk nyugatabbra, Svájcban és Németországban. Így hamarosan elérte Pest és Buda városát is, ahol a török uralom kiterjeszkedése (1541) előtt már munkálkodtak evangéliumi hitű reformátorok (mint pl. Dévai Bíró Mátyás és szolgatársai). Az első gyülekezet tagságát - a városok fekvéséből adódóan (jelentős kereskedelmi utak találkozása, a Duna folyami hajózása) - zömében kereskedők, kisebb részben iparosok adták. Ez az arány a törökök hatalomra jutása után az iparosok irányába tolódott el, azonban hiteles számadatokkal az egyház nagyságáról nem rendelkezünk. Később, a török hódoltság korában, az evangéliumi hitű hívek egy közösségbe történő összegyűjtése és pásztori irányítása szempontjából egymást váltották a kedvező és kedvezőtlen történések. A békés és háborús időszakok váltakozása, a városok időszakos elnéptelenedése és újratelepítése miatt többször is szinte elölről kellett kezdeni a magvetést, a gyülekezet szervezését. 1563-tól - innen számíthatjuk a pesti református egyház megalakulását - az egyik problémát, úgy tűnt, sikerül orvosolni. Ugyanis ebben az évben választották dunamelléki generális superintendensnek (püspöknek) Szegedi Kis Istvánt, a tanító és egyházszervező lelkipásztort, a Dunamellék reformátorát, a helvét (svájci) irányú reformáció megerősítőjét. Püspöksége kezdetén nevezték ki Béllyei Tamást pesti lelkésznek.
Ettől fogva a pesti lelkész státusát igyekeztek fenntartani, és folyamatosan betölteni, habár a XVI. század második felében egyre inkább kibontakozó ellenreformáció, a súlyos veszteségeket okozó 15 éves háború (1591-1606), valamint a források, az írásos bizonyítékok töredezettsége miatt kérdéses, valóban sikerült-e ezt a törekvést a későbbi évtizedekben a sajátos, labilis politikai feltételek között megvalósítani.
A másik kérdés a XVIII. század végéig akut probléma maradt: hol találhatnak alkalmas helyet az istentiszteletek megtartására? Önálló épületről nem is álmodhattak.
A helyszínt a hódító hatalom helyi képviselője jelölte ki: rendszerint egy valamikori - a harcokban épségben maradt, általuk ki nem sajátított - római katolikus plébániatemplomot adott közös használatba protestánsok és katolikusok számára. A történelmi események részletezése nélkül állíthatjuk, hogy a török uralom megszűnéséig (1686), - miközben a magyarság két birodalom szorításában élve, a török és Habsburg hatalom elleni függetlenségi harcait vívta - a pesti református egyház élt! Törés nem a török uralom miatt, hanem a tőlük való megszabadulás után állt be. A török-Habsburg hatalomváltás megrendítette a Pesten és Budán élő protestánsok helyzetét. Királyi rendelkezés alapján a protestánsoktól megvonták a polgárjogot, a harcok után nem költözhettek vissza Pest-Budára. Protestáns nem lehetett házbirtokos, örökségét nem írathatta a maga nevére, stb.
Ezzel megpecsételődött a pesti reformátusok sorsa. II. József türelmi rendeletéig (1781) gyülekezeti élet - egy évszázadon át - sem Pesten, sem Budán nem folyt. Az enyhülés időszaka tette lehetővé, hogy újra felélesszék a pesti gyülekezetet. Az elnémetesedett dunaparti városokba nagyon lassan elkezdtek beköltözni a református magyarok. A lélekszám lassú emelkedése ellenére mégis néhány év múlva - mivel a törvények lehetővé tették - az 1796. évi pesti Konventen a négy egyházkerület világi vezetői kimondták a pesti gyülekezet megalakulását és elhatározás született a templom megépítésére is. Tudták, hogy ebbe a templomba nem csupán a város lakói, hanem az egész Dunamellékről, s még távolabbról jövő reformátusok is be fognak térni. Ezért kezdettől fogva a nemzet templomának, "középponti eklézsiának“ szánták, a reformáció és az egész magyar reformátusság szimbólumának, mely Isten hatalmát és kegyelmét hirdeti mindenkinek. A régi pesti református egyház élete itt folytatódik a már általunk is ismert Kálvin téri egyházközség történetében, a templom- és gyülekezetépítő Báthory Gábor, Török Pál és lelkipásztor utódaik nevével fémjelezve azt az utat és küzdelmet, melyet Isten Igéjének tiszta hirdetéséért és a krisztusi élet felmutatásáért folytattak.
Ez a reformáció: a mi örökségünk. Értékes örökség. Van bőségesen, amit utódainknak, nemzetünk minden tagjának tovább kell adnunk, s ápolnunk kell!

Benedeczki Attila
lelkész

* * *

Reformátusok Pesten a XIX. század első felében

A törökök kiűzése (1686) után a félig romokban heverő, elnéptelenedett Pest városába más, első sorban németnyelvű országokból jöttek vállalkozó szellemű emberek. A városnak majdnem száz évig, 1781-ig csak katolikus ember lehetett polgára. Ha voltak is reformátusok, azok polgárjog nélküli szegény emberek voltak: cselédek, katonák. A türelmi rendelet után (1781) a betelepedés elméletileg ugyan lehetővé vált, de főleg olyan szegények telepedtek be a városba, akik remélték, hogy itt jobb életük lesz mint falujukban (polgárjoghoz ők sem jutottak, mert azért fizetni kellett!) és kisebb részben olyan arisztokraták, valamint birtokos nemesek, akiknek a környéken voltak birtokaik, de hivatali vagy egyéb okból, Pesten is házat építtettek maguknak.
A reformátusságot Pesten az 1700-as évek végén (a XVIII. sz. végén) és az 1800-as évek elején (a XIX. sz. elején) tehát az „urak és parasztok” kettőssége jellemezte, életszemléletét pedig a falusiasság. Melléjük a XIX. sz. harmincas-negyvenes éveitől kezdve zárkózott fel egy – részben kisnemesi – polgári értelmiségi réteg. A színmagyar vidékekről betelepülők Pesten egy túlnyomórészt német, vagy magyarul gondolkodó, de németül beszélő lakosságot találtak, melynek körében idegenül érezték magukat...
Abban, hogy a város az 1800-as évek végére elmagyarosodott, más tényezők mellett (gondoljunk pl. nagy íróink munkásságára!) a betelepülő magyar reformátusságnak is igen nagy szerepe volt. Az első pesti magyar elemi iskolát a református gyülekezet hozta létre 1803-ban.
Ennek a korszaknak egyik meghatározó vezéreszméje a szabadelvűség, a liberalizmus volt. A reformátusok (de nem csak ők!) szívesen lettek elfogadói ennek az eszmének, hiszen ez jelentette akkor a szabadulni akarást a társadalmi, politikai és vallási korlátozásokból. Ez jelentette akkor a törekvést a nemzeti függetlenségre, a politikai egyenjogúságra! Teológiai vonatkozásban a racionalizmus, az észelvűség volt a meghatározó: „azt fogadjuk el a Biblia tanításaiból, ami az emberi ész (a XIX. századi ember esze) számára elfogadható”. Amennyire vitatható ez a nézet teológiailag, annyira tiszteletreméltó ugyanakkor az a gyakorlati erkölcsi magatartás, mely ezzel ebben a korszakban jól látható módon párosult, és olyan emberbaráti, közművelési, iskolaügyi téren is megmutatkozó áldozatkészséget eredményezett, ami a teológiailag ugyan helyesebb álláspontot képviselő emberek életéből később olykor hiányzik...
Szervezetileg a pesti reformátusságot a templomi – akkor még csak a Kálvin téri templomi – gyülekezet, illetve annak presbitériuma és lelkésze fogta össze. Ezt a gyülekezetet református arisztokraták és birtokos nemesek hozták létre, és egy ideig ők is irányították „patriarchálisan” – ahogy mondták; ami azt jelentette, hogy mikor Pest környéki birtokaikról bejöttek a városba, a gyülekezet ügyeit is eligazították. Ez nem is lehetett másképp, hiszen ehhez olyan jogi és nyelvi tájékozottságra volt szükség, mellyel a szegény kisemberek („parasztok”) nem rendelkeztek! Az irányítás azonban elég gyorsan demokratizálódott: a presbitérium előbb önkiegészítéssel választott tagjai közé új presbitereket, majd 1841-től (ekkor már Török Pál volt a lelkész) a gyülekezeti tagok választották a presbitereket. Presbiteri gyűléseket havonta tartottak a vasárnapi istentisztelet után... Érdemes azonban azt is szemügyre vennünk, hogy kik is voltak e korszakban presbiterek! Egyrészt az idők folyamán egyre csökkenő arányban arisztokraták (Ráday Gedeon, Telekiek, Bethlenek, Lónyay Menyhért stb.), másrészt az 1840-es években már polgári, kisnemesi értelmiségiek: Barabás Miklós festő, Fáy András gazdaságpolitikus és író (Fáy András alapította a Pesti Hazai Első Takarékpénztárat, a mai OTP Bank elődjét, amellyel a gyülekezetnek mindig jó kapcsolata volt), Fényes Elek statisztikus, Fogarasi János nyelvész, Gönczy Pál pedagógus, a Svájcból idetelepedett bankárok, az Aebly-ek; mellettük olyan „egyszerű” emberek, mint Karczagh Ferenc kereskedő, Máthé József asztalos, Pákozdy Ferenc puskaműves, Tolnay Mihály szabó, vagy az asztalosként induló, de azután nagy faipari üzemtulajdonossá váló Szíj Sámuel. Érdekes lenne, ha megtudnánk, hogy miként is folyt le egy tanácskozás e nagyon sokszínű testületben… A presbitérium élén Török Pál lelkész állt, és az ő meghatározó egyénisége nyílván a döntéseket is meghatározta.
Pesten a reformátusok kisebbségben voltak (a közhittel szemben nem a IX. kerületben voltak a legtöbben, hanem a VIII. kerületben), de sohasem voltak jelentéktelenek hatásukat, a közösségben végzett munkájukat tekintve. Igyekszünk-e őket követni? (Ajánlott olvasmány: Kósa László – Reformátusok Budapesten, Argumentum Kiadó, Bp. 2006.; A Kálvin téri kripta titkai, Kortárs Kiadó, Bp. 2014.)

Dr. Ritoók Zsigmond

* * *

A pesti reformátusok pártfogója

Számunkra olyannyira hozzátartozik a Kálvin téri református templom a budapesti városképhez, hogy szinte természetesnek vesszük létét. Ám az Isten eme házának megépülésére, és az ezt élő templommá tevő gyülekezet megszületésére tengernyi gond és nehézség közepette került sor. Sokáig kétséges volt, hogy valaha felépül-e egyáltalán ez a templom – de Isten kegyelméből jövőre emlékezhetünk meg az alapkőletétel kétszázadik évfordulójáról. Illik is megemlékeznünk a templom és a gyülekezet alapítóiról, pártfogóiról!
Közülük most Hermina hercegnő (osztrák főhercegné, magyar királyi hercegné) alakját idézzük fel: annak az Istenben bízó, elkötelezett kitartó ifjú asszonynak, aki a pesti reformátusok pártfogója volt, aki nélkül talán hozzá sem foghattak volna hitvalló eleink a nagy építkezéshez. Mert valóban nehéz idők jártak hazánk reformátusaira a templom alapítása, tehát az 1816-os esztendő táján. Jóllehet, az állam már nem üldözte, éppen megtűrte a protestáns gyülekezeteket, azt semmiképpen nem állíthatjuk, hogy támogatta volna őket. Katolikus Habsburg uralkodók váltották egymást ugyanis a trónon: a református egyház sorsa nem tartozott szívügyeik közé. Ám tetszett a gondviselésnek az, hogy mégis éppen az uralkodó körökből rendeljen pártfogót a pesti reformátusoknak, mégpedig József nádor második felesége, a református Hermina hercegnő személyében (Hermina Mária Amália anhalti hercegnő teljes nevén: Hermine Marie Amelie Fürstin von Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym). Meglepő lehet, hogy egy hithű protestánst, egy elkötelezett reformátust találunk az uralkodócsaládban... Hermina német származású volt, apja II. Viktor, Anhalt-Bernburg-Schaumburg-Hoym hercege. Hermina hercegnő férje, József nádor, Magyarország egyik leghatalmasabb embere, I. Ferenc császár öccse volt: nevéhez fűződik a város fejlődéséért felelős Szépítő Bizottmány alapítása. Ha József nádor világi mecénás, úgy felesége, Hermina hercegnő gyakorlatilag egyházi mecénás volt. Hitét őrizve, a számára idegen környezetbe kerülve azt továbbra is gyakorolni kívánta: az alig pár éves pesti református gyülekezet német nyelvű istentiszteleteit látogatta. A szegényes, ütött-kopott padokkal berendezett oratóriumban, egyszerű emberek társaságában lelte meg gyülekezeti otthonát. A hercegnőt viszont elszomorította a gyülekezet nélkülözése, kiszolgáltatottsága, a méltó templom hiánya. Az „élő templomok”, vagyis a gyülekezeti tagok is súlyos nélkülözést szenvedtek. A napóleoni háborúk és a gazdasági visszaesés időszakát ugyanis éhínség követte. Hermina alapítványt létesített, felhívással fordulva a magyar protestáns nemesasszonyokhoz: támogassák rászoruló testvéreiket. Férje, József nádor révén sikerült elérnie, hogy a pesti reformátusok ügyeit – elsősorban a templomépítést – megfelelő fórumokon vitassák meg. A korabeli pesti református egyháznak hatalmas rangemelést jelenthetett a fejedelmi pártfogó, hiszen ezidőtájt még az idősebb gyülekezeti tagok közül bizonyára sokan emlékeztek a könyörtelen üldöztetésre, a megaláztatásokra, melyek csupán II. József német-római császár, magyar és cseh király egyik első, legfontosabb intézkedésével, a Türelmi Rendelet (1781, németül: Toleranzpatent) kiadásával enyhültek. Azonban e korszak fiatalabb nemzedéke sem gyakorolhatta méltó körülmények között hitét: a pesti gyülekezet számára egy – az akkor még meglévő városfalon kívüli – telket jelöltek ki, egy elhagyott járványtemetőt, a szénapiac mellett, a mai Kálvin tér helyén. Ezen korántsem előnyös körülményeken túlmenően nehezítette a gyülekezet életét az állandó pénzhiány. Jóllehet az alapító arisztokraták minden tőlük telhetőt megtettek ezért a gyülekezetért, mégsem sikerült eljutni egy „igazi” templom megépítéséig, egyáltalán: a tervek elkészítéséig! Hermina hercegnő támogatásával azonban sorra hárultak el az anyagi, és a hivatalos akadályok. Így sor került a templom tervrajzának elkészülésére, melyet a hercegnő férje, József nádor is jóváhagyott. Megindult a pénzgyűjtés, a Hermina hercegnő által alapított Egylet pedig jelentősebb összeggel járult hozzá az építkezéshez. Így 1816 júniusában sor kerülhetett az alapkőletételre. Az alapkőre díszes fémtáblát helyeztek – Karacs Ferenc réz- és térképmetsző alkotását –, a tábla szövege szerint: „A’ száz harmintz esztendeig szomorú poraiban és hamvaiban fekütt Helvétziai Vallástételt követő Pesti Refor-máta Ekklésia Isten ditsősségéhez való buzgóságából ennek a Templomnak építését az ÚR nevében elkezdette (…) Letette e Funda-mentom követ ennek az Ekklésiának Fő Tagja, Hermine cs. k. Hertzeg Aszszony”.
Ez a felirat emlékezik meg a nagy eseményről: a gyülekezetet megőrizte Isten, s most ők templomot emelnek „az igaz Istennek” (a templom főbejárata felett is ez olvasható), aki gondviselő kegyelméből pártfogót is rendelt a gyülekezetnek. A templomépítés nagy munkája eztán lassan haladt: csak tizenöt év elmúltával, 1830-ban sikerült befejezni, s a belső tér munkálatai szintén hosszú évekig tartottak még…
Hermina hercegnő azonban sosem léphette át e templom küszöbét: a gyülekezeti házban tartott istentiszteleteken csak a téli fagy beálltáig tudott részt venni, ugyanis a Dunán való átkelés állandó híd híján a téli hónapokban lehetetlen volt. Így a budavári palota magányában, csak gondolatban lehetett együtt hittestvéreivel. S alig egy év múltán, 1817-ben tragédia történt: ikreknek adott életet, ám az ezt követő gyermekágyi lázban, alig tizenkilenc évesen a hercegnő elhunyt. A templom akkoriban épülőfélben lévő kriptája fogadta be testét, de az 1838-as nagy árvíz után átszállították a hercegnő hamvait a budai vár nádori kriptájába, ahol koporsóját elkülönítve kellett elhelyezni helvét, azaz református vallása miatt... Gyülekeztünk nem felejtheti el a hercegnőt: templomunkért való munkálkodásán túl Istenbe vetett bizalma, elszántsága is példaként áll előttünk. Lássuk ma is: ő nem csupán egy épületet, hanem élő gyülekezetet óhajtott. Ő helyezte el a templom alapkövét úgy, hogy saját életét a legszilárdabb sarokkőre, fundámentumra, Jé-zus Krisztusra bízta. Aki abban az Úrban bízik, aki Feltámadás és Élet, az ma is biztos alapra épít!

Tóth Bálint Péter

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 42, összesen: 230429

  • 2019. december 05., csütörtök

    Az Északi-sarktól a hegycsúcsokig, a találkozásoktól a befele figyelésig, az ünnepektől a mindennapokig, Karácsony apótól Jézusig – könyvajánlónk az a...
  • 2019. december 04., szerda

    Gyülekezeti terem úgy válhat Isten eszközévé, ha életünket okos istentiszteletként éljük. Mit jelent ez, és hogyan mutathat példát erre az egyik Fejér...
  • 2019. december 03., kedd

    Az egyetemi közösség nem család, nem gyülekezeti csoport, hanem olyan zarándokút, ahol mindössze pár évet vagyunk egymás mellett. Ez csak kísérés, de ...
  • 2019. december 03., kedd

    – a környezeti cselekvésben sem
  • 2019. december 02., hétfő

    Az igehirdetés akkor jó, ha hat. De hogyan lehet az emberi szó Isten üzenetévé? És miként kerülheti el az igehirdető, hogy manipulálja hallgatóságát? ...
  • 2019. december 01., vasárnap

    „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."
  • 2019. december 01., vasárnap

    A fővárosból és környékéről is érkeztek lelkészek, esperesek és gyülekezeti tagok, hogy november utolsó szombatján együtt imádkozzanak Budapest lelki ...
  • 2019. december 01., vasárnap

    Adventi emlékkönyv – advent első vasárnapja
  • 2019. november 28., csütörtök

    Úgy tűnik, nem várakozni nem tudunk, épp ellenkezőleg: amit nagyon is igénylünk, az az izgalommal teli várakozás.
  • 2019. november 28., csütörtök

    A civilizációnk által diktált túlfogyasztás, amely a környezeti és társadalmi problémák forrása, a zajos és vibráló vásári forgataggal távolít el benn...