Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Reformáció 500

A Reformáció 500. Jubileuma alkalmából gyülekezetünk, és a Nyírderzsi szórvány, továbbá a Hodászi gyülekezetekkel karöltve ellátogatott a Debreceni Kistemplomi Ispotályi Református Gyülekezetbe. A négy gyülekezet összefogásával egy közös ünnepi alkalmon vehettünk részt, s a Reformáció emlékére egy 16. századi úrvacsorás liturgia keretében adtunk hálát Istennek, az 500. éven át megtartó szeretetéért.

A közös buszozás során Zsoltárokat, Dícséreteket, és egyéb énekeket énekeltünk. A Kistemplomi gyülekezet egy szeretetvendégésggel várt minket az Istentisztelet után. Itt a finom ebéd közben ismerkedhedtünk az ottani gyülekezet tagjaival, és együtt örülhettünk az Úrban.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni Szakács György, és Zsoldos Tibor lelkipásztoroknak, illetve gyülekezetüknek azért a szíves vendéglátásért, mellyel fogadtak minket.

Köszönjük az Igehirdetés szolgálatát Tóth Tamás Kossuth utcai lelkipásztornak.

Hálás köszönet Sinkó-Páricsi Babett lelkipásztorunknak, aki nem csak a szervezésben segített, hanem a liturgia úrvacsorai részét is vezette.

Szerencsi Károlyné presbiter testvérünknek köszönjük azt, hogy kordinálta az utazásunk minden pontját. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki jelenlétével csatlakozott a közös ünnepünkhöz, és így vihetjük tovább a Reformáció lángját, és hirdethetjük ma is:

"Erős vár mi Istenünk!"

Képeket a lap alján talál.

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 84, összesen: 225709

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...