KIÁLTÓ SZÓ

2006. március 26.

IGEHIRDETÉS
Zsoltárok 25,15 és Lukács 9,57-62

Kedves Testvérek!

Böjt harmadik vasárnapján nem a Bibliaolvasó Kalauzunk alapján, hanem az evangélikus Útmutató által ajánlott ige szerint igyekszem köztetek Isten igéjét hirdetni. Ugyanis van abban valami fölemelő érzés, hogy ezen a vasárnapon több mint egy évezrede ugyanazokat az igéket olvassák föl a keresztény templomokban. Ma is az egész világon az istentiszteletek többségén fölhangzik a 25. zsoltár 15. verse, és sok helyen kapcsolják ezt össze a Lukács evangéliumából vett szakasszal. Szeretném, ha átélnétek most annak nagyszerűségét, hogy sok millió emberrel együtt minket is ezek alapján akar megszólítani Isten!
Ma tehát egyetlen mondat áll előttünk, amit Igeként, a Lélek táplálékaként engedhetünk magunkba. "Szemem állandóan az Úrra néz.-
Szemem az Úrra néz. Ez nyilván képes beszéd, hiszen Isten maga nem látható. Jézus mondja: "Istent soha senki nem látta-. Így hát értelmeznünk kell ezt a képes beszédet. Mit jelent ez mondat?
Akkor juthatunk közelebb a megértéshez, ha azt vizsgáljuk meg, hogy az ember és ember közötti kapcsolatban mit jelent a másikra nézés. Az érintés, a testi kapcsolat után a szemkontaktus két ember legszorosabb kapcsolatát jelenti. Amikor két tekintet találkozik, és egymásba fonódik, az az emberi kapcsolat legelmélyültebb, legintenzívebb formája. Járjuk csak képzeletben végig ezt a lépcsőt! A kapcsolattartás leglazább formája a levél. Nincs hang, nincs tekintet - és nincs mód valódi párbeszédre, gondolatcserére. A következő lépcső a telefon. Már van hang, lehet már beszélgetni - de a távolság még jelen van, leginkább a metakommunikáció hiányával. Ám ha szemtől szembe vagyunk, jelentősége lesz a mozdulatoknak, a szemrebbenéseknek, és szinte teljes mélységében megélhető az összetartozás. Valóban, ennél többet csak az érintés fejezhet ki.
Isten és ember kapcsolatában érintésről - a szó valódi értelmében - nem beszélhetünk. Ezért ha a zsoltár írója azt mondja, hogy szemem az Úrra néz, akkor ez az Istennel való legmélyebb kapcsolatot fejezi ki. Hiszen itt két "tekintet- valóban találkozik. Afelől ugyanis nincs kétségem - hiszen éppen ez a Krisztus által nyilvánvalóvá tett örök evangélium egyik legfontosabb eleme -, hogy Isten mindig "ránk néz-. Vagyis szüntelenül keresi velünk, elszakadt teremtményekkel a kapcsolatot, kész önmagát adni nekünk, és azt akarja, hogy meglátva őt viszonozzuk tekintetét, és a vele való kapcsolatban megéljük itt e Földön Isten Országát. Tehát ha valaki azt tudja mondani: szemem az Úrra néz, akkor ő valóban mély és bensőséges kapcsolatban van Istennel.
Csakhogy ebben a zsoltár-mondatban van még egy szó. Egyetlen zavaró, nyugtalanító szócska. "Állandóan-. "Szemem állandóan az Úrra néz-. Lehet állandóan Istenre nézni? Lehet szünet nélkül megélni az Isten-kapcsolatot?
Azt látom, hogy a magukat elkötelezett krisztuskövetőknek valló gyülekezeti tagok, sőt: általában a keresztények túlnyomó többsége ezt úgy érti, hogy minden nap reggel és/vagy este Bibliát olvas és imádkozik. Tehát az állandóan annyit jelent, hogy minden nap. "Egyetlen napod se teljen úgy el, hogy nem olvastad Isten igéjét, vagy nem imádkoztál- - így tanítanak az egyházakban. Csakhogy a zsoltárban nem ezt olvassuk! Akárhogy is nézzük, és akármennyire szeretnénk, az állandóan az nem annyi, mint minden nap valamennyi.
Szeretném ezt erőteljesen hangsúlyozni! És szeretném, ha megértenétek és elfogadnátok ezt az állítást! Nem tőlem - Jézus Krisztustól! Aki azt mondja - hallottátok -, hogy aki az eke szarvára teszi a kezét és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára. Aki nem néz állandóan előre, azaz Istenre, az nem alkalmas Isten országára, tehát nem tudja az Úrral való közösséget megélni!
De lehet ezt egyáltalán? Lehet mindig, munkában, vásárlásban, másokkal való beszélgetések alatt, tévénézés közben megélni az élő Jézus Krisztussal való mély kapcsolatot? Igen, lehet. Vannak világszerte sokan, akik tudnak állandó istenkapcsolatban élni. De számunkra, akik ezt valójában nem ismerjük, olyan idegennek és távolinak tűnik mindez. Mit tehet az ember, aki - ha már az eke szarvára tette a kezét - szeretne állandóan előre nézni, és nem hátrafelé tekintgetni.
Három lépést kell ehhez megtenni. Az első az, hogy elhiszed, hogy ez valóban lehetséges. Elhiszed, elfogadod, hogy Jézus nem lehetetlent javasol nekünk, s hogy a zsoltáros valódi élettapasztalatát írta le. Ha figyelmesen körülnézel, s megvizsgálod az embereket, talán te magad is fogsz látni olyanokat, akik Krisztus állandó békéjében élik életüket.
Ha elhiszed, hogy mindez neked is lehetséges, akkor döntened kell, hogy ezt akarod is. Ez a döntés nem könnyű, hiszen olyan területre vezet, amely először mindenkinek ismeretlen. Ezzel a döntéssel az ember átlép egy határt. Immár nem csak arra mond igent, hogy Isten része legyen az életének, hanem arra, hogy mindenét őrá mint alapra építi. Aki így dönt, vállalja, hogy életéből semmit nem akar már önmagának megtartani. Ez először talán félelmetes, hiszen a teljes kiszolgáltatottság lehetőségét veti föl. De aki Istennek "szolgáltatja ki magát-, az a béke forrását találja meg egész életére.
De a döntés még mindig nem minden. Ha igent mondasz az Istennel való állandó, mély kapcsolatra, akkor ennek a kapcsolatnak a kiépítésére időt kell szánni, gyakorolni kell azt. Úgy van ez, mint a házasságban. Még a legelkötelezettebb párnak is időre és begyakorlásra van szüksége ahhoz, hogy életük az Ószövetség gyönyörű szavaival eggyé legyen. Az Istennel való mély kapcsolathoz csöndre van szükség. Az elme csöndjére. És éppen ez a nagyon nehéz. Hiszen magunk körül csöndet teremteni egyszerű: elvonulunk egy szobába, bezárunk ajtót, ablakot, kikapcsolunk minden zajforrást, és már körül is ölel a csönd. Csakhogy éppen ilyenkor szembesülsz a benned lévő óriási zajjal. Azzal, hogy lelked nem tud csöndben maradni, mert gondolataid állandóan, szűnni nem akaró "zajjal- össze-vissza cikáznak. A belső csend megteremtéséhez tehát sok türelemre és gyakorlásra van szükség. Ebben a csöndben élhető meg az Istennel való szavak nélküli mély kapcsolat, a "tekintetek- egymásba fonódása. És még további kitartás kell ahhoz, hogy a csöndben megélt kapcsolatot ki tudd vinni a hétköznapi dolgok közé is. Ám amikor beköszönt életedbe ez a pillanat, megérted és átéled, mit jelent alkalmasnak lenni Isten országára.
Mindennek persze gyakorlati következményei is vannak. Egyéni életedben a mindennapos és elvehetetlen derű, elégedettség, Istenben való öröm. A közösség életében pedig a testvéri szeretet növekedése, az egymás közötti emberi kapcsolatok elmélyülése. Mindez hatással van a közösség életére, és annak központi elemére, az istentiszteletre is. Hiszen ha a közösség tagjai állandóan közösségben vannak az Úrral, akkor nem azért jönnek istentiszteletre, hogy ott találkozzanak Istennel, és kapják meg Isten jelenlétének békéjét. Akkor az istentiszteleten nem az igehirdetés válik kizárólag fontossá a hozzá kapcsolódó imádsággal együtt, hanem komoly szerepe lesz a közös örvendezésnek, a hálaadásnak, Isten magasztalásának. És ez hallatlanul fontos gyülekezeteink életében. Mert az igehirdetés lehet unalmas vagy követhetetlen, olyan, ami egyáltalán nincs hatással, vagy éppen taszító hatással van a betérő érdeklődőkre. De ha egy istentiszteletet átjár és meghatároz az Istenben való közös örvendezés, akkor maga az alkalom mindenestől vonzóvá válik. (Egyébként ez a titka minden missziónak.)
Ma sok millió más kereszténnyel együtt egyetlen zsoltárversre figyeltünk. Ez a közel 3000 éves személyes hitvallás legyen ma vonzó példa a számunkra. Hiszen arra mutat rá, hogy lehetőségünk van Isten kegyelméből már most az ő országában, jelenlétének erőterében élni mindenkor. Vajon akarjuk-e ezt? Mert attól kezdve már minden rajtunk áll.

Ámen

Énekek:34, 226, 377

Elhangzott március 19én.