Kiáltó Szó

2006. június 25.

Alapige
Máté ev. 6,13/b

Eljutottunk hát ebben a sorozatban, melyben az Úri imádságot vettük végig, az utolsó mondathoz. Ahhoz a sorhoz, ahol az imádságban már nem kérés fogalmazódik meg. Itt már doxológiát mondunk, azaz Istent magasztaljuk és dicsőítjük. Azt gondolom, jó hogy itt van az imádság végén lezárásként ez a sor. Azért, hogy mindig, amikor elmondjuk ezt az imát, tudjuk és átéljük, hogy az imádság nem csak kérés. Az imádság nem az, hogy kéréseinket soroljuk csak végtelen sorban az Isten előtt. Az imádság hálaadás is. Hálaadás Isten konkrét ajándékaiért, Isten konkrét áldásaiért. És dicsőítés is, aminek nincsen tárgya, ami nem valamiért dicsőíti az Istent, hanem csak úgy általában magáért az Istenért. Tulajdonképpen összesen 6 szó, amit én fölolvastam. Összesen 6 szó névelőket és kötőszavakat kivéve. Ebből a 6 szóból, ebből a dicsőítésből érthetjük ma meg Urunk üzenetét.

Az első szó az, hogy tiéd. Talán meg sem állnánk itt, talán mennénk is rögtön tovább a fontos, a magasztos fogalmakig oda, hogy ország, hatalom, dicsőség. Miért kell itt egyáltalán azzal foglalkozni, hogy tiéd? Mégis nagyon fontos, hogy megálljunk itt és elgondolkozzunk ezen az egyetlen kicsi szón. Mit jelent az, hogy a tied?

Vagy tegyük a kérdést fel inkább önmagunknak, hogy megértsük, hogy mit jelent ez! Mi az enyém? Mire mondhatom azt, hogy az enyém? Amit nem vehetnek el tőlem, amit nem veszíthetek el. Vizsgáljuk meg ezt komolyan!

Amivel ide jöttél? Egy táska, benne egy tárca, személyi igazolvány, hatósági okmányok, bankkártya, pénz. Ez a tiéd? Vagy elveszítheted mindezt? El! Ott felejtheted valahol: egy áruházban, egy padon, buszon, vonaton. Vagy ellopják: kitépik a kezedből, vagy leteszed, elfordulsz, és mire visszafordulsz, már ott sincs. Szóval amivel jöttél, az a tiéd?

És ami értéked van otthon, az a tiéd? A lakás vagy a ház, amiben élsz, az autó, amivel közlekedsz, a gépek, amik otthon vannak, amik kényelmessé teszik az életedet, bútorok, könyvek, mi minden! A tiéd vagy elveszítheted? El! Hogyne veszíthetnéd el. Például egyszerűen túladsz rajta egy napon. Eladod az autódat, és többé már nem a tied. De történhet ez másként is. Történhet valami baj következményeként: balesetben, szörnyű tragédiában - és egyszer csak minden, amire azt mondtad, hogy az enyém, nincs már sehol.

A héten valamelyik nap olvastam egy nagyon fájdalmas írást. Egy idős özvegyemberről, aki egyedül lakott a tanyáján a régi vályogházában. És a belvíz annyira átnedvesítette a ház falait, hogy egy napon összedőlt az egész. Odaveszett mindene. Döbbenetes szembesülni egy szerencsétlen ember példáján keresztül azzal: mindenünk elveszhet egyetlen pillanat alatt.

Mi a tiéd, amit nem veszíthetsz el? A családod? A szüleid, a házastársad, a gyerekeid, a testvéreid? Ők a tieid? Vagy elveszítheted őket is? A szüleidet, a testvéredet, sőt a gyerekedet is? Mi a tied? Mi, amit nem veszíthetsz el?

Azt gondolod, hogy a tudásod már olyan, amit igazán nem veszíthetsz el? Amit már megtanultál, azt már nem veszítheted el? Néhány héttel ezelőtt hallottam egy lelkész testvérem vallomását. Arról beszélt, hogy egyszer valamiért kómás állapotba került, és küzdeni kellett az életéért. Túlélte, fölépült - ám egyszer csak döbbenten vette észre, hogy elfelejtett minden idegen nyelvet, amit addig tudott. Azt, amit a teológián tanult: görögöt, hébert, latint, és a németet is, amit jól tudott beszélni. Elfelejtette, úgy ahogy volt. És hallottatok ugye olyan emberekről, akiknek baleset után újra kellett tanulniuk járni vagy beszélni. És hallottatok ugye olyan emberekről, akik elfelejtik önmagukat. Akár egy szomorú öregkori agylágyulás következtében, amikor az, aki életünk része, már nem ismer föl senkit, és azt se tudja, hogy ő kicsoda. Vagy valaki egy balesetben, teljes mértékben elveszíti az emlékezetét. És úgy ébred fel egy kórházi ágyon, hogy nem tudja, ki ő, nem tudja a nevét, hogy hol lakik, van-e szülője, házastársa, gyereke, nem tudja, hogy mi a foglalkozása - semmit. És hosszú, nagyon nehéz munkával valahonnan nagyon mélyről emlékképeket elő lehet hozni belőle. De amit megtanult, a tudást, azt nem lehet visszaadni.

Szóval mi a tiéd? Mi az, amire azt tudod mondani, hogy azt nem vehetik el tőled. Mi? A puszta életed? És tudod, hogy az sem. Tudod, hogy az sem, mert elveszítheted egyik pillatatról a másikra. Elveszítheted úgy, mint valamelyik szerettedet, akivel az előbb még beszéltél, és most meg telefonálnak, hogy már nincs. Ilyen pillanat alatt elveszítheted saját életedet is.

Szóval mi maradt, amire azt mondod, hogy az enyém? Mi? Voltaképpen semmi! Talán csak az, amit átéltél, ami valahol nagyon mélyen már rögzült benned. Talán azt már nem vehetik el tőled. Minden mást igen.

És mi ebben az imádságban minden nap azt mondjuk az Istenről, hogy Isten ez, meg ez, meg ez a tiéd. Mindez úgy tartozik hozzá, hogy tőle elválaszthatatlan. Ezek a dolgok, amiket kimondunk: ország, hatalom, dicsőség, ezek hozzá tartoznak az Isten lényéhez elválaszthatatlanul. És ha az előbb végiggondoltátok mindannyian, milyen súlya van ennek a kicsi szónak, hogy tiéd, akkor megértitek, hogy milyen hallatlanul fontos az, amikor azt mondjuk az Istenről, hogy "Istenem, ez a tiéd-. Tulajdonképpen Ő maga az ország, a hatalom és a dicsőség.

Vegyük csak végig ezeket, mit is jelentenek. Az ország. Sokszor elmondtam már: Isten országa ott van, ahol Isten jelenléte az ember számára átélhető. Isten országa töredékesen jelen van itt a földön is, hiszen Isten jelenlétét átélhetjük itt is, ebben a földi életben a Lélek ajándékaként - de nem állandóan és nem tökéletesen. Ez az ország vár is ránk, hiszen halálunk után Isten jelenlétét tökéletesen és végleg átélhetjük. Az ország maga Isten. Hiszen ez nem választható el tőle. Ahol ő van, ott van az ország.

Tiéd a hatalom. Rögtön tisztázzuk testvéreim, hogy a hatalom igazából azt jelenti, hogy erő. Eredeti értelmében is, görög jelentésében is ezt jelenti. Erő, életerő, életadó erő. Ez az Isten hatalma. Életadó erő. Minden más hatalom csak uraskodás, csak hatalmaskodás mások fölött. De az Isten dünamisza (mert ez az ismert görög szó áll itt), az Isten ereje: életerő, az életet adó és életet állandóan megújító, állandóan teremtő erő. Ez az erő egyedül tőle jön és hozzá tér vissza. Hozzá tér vissza minden, amiben az Isten életereje ott van. Ez az erő senki másé nem lehet, ez tőle elválaszthatatlan, ezt az erőt senki más nem tudja adni a teremtett világban és a teremtett világnak csak egyedül Isten. Mi emberek legföljebb csatornái lehetünk ennek az erőnek, rajtunk keresztül átáramolhat az Isten életereje valaki máshoz, valaki más irányába itt a földön. Ez az életerő valóban Istené.

És tiéd a dicsőség. A dicsőség azt jelenti, hogy dicsfény, sugárzás, kisugárzás. Van az irodámban egy terv, egy mérnökember hozta el hozzám néhány hónapja, fölvázolta benne, hogy hogyan lehetne szerinte a templomfűtésünket megoldani. Azt mondta, hogy létezik olyan gázzal működő feketén sugárzó hősugárzó, amit föl lehetne szerelni a plafonra, és az az egész templomot be tudná fűteni. Feketén sugároz, tehát nem vörösen izzik, és nem a levegőt fűti, hanem amit elér a hősugár, azt kezdi el melegíteni. Az embert, a padot, a padlót, tehát amivel érintkezik.

Ez a kép jutott eszembe: az Isten dicsősége ehhez hasonló sugárzás. Voltaképpen nem lehet észrevenni. Még mi sem látjuk, csak érezzük, mert elért bennünket, és bennünket kezd el melegíteni. Így éljük át az Isten dicsőségét. Ahol nincsen már akadály Isten és ember között, ott az ember átéli az Isten kisugárzását, az Isten dicsőségét. Ezt csak Isten tudja adni. Mi emberek nem. Mi legföljebb tükröző felület lehetünk, akik ezeket a hősugarakat tükrözzük mások irányába. A dicsőség egyedül Istené. Bizony, ezt valljuk meg: A tiéd Uram az ország, tiéd egyedül Uram az életerő, tiéd egyedül Uram a sugárzás, amiben élhetünk.

Mindörökké. Azt fontos értenünk, testvéreim, hogy a mindörökké nem időt jelent. A mindörökké nem végtelenül meghosszabbított időt jelent, tehát, hogy hallhatatlanul, végtelenül az időben. A mindörökké az időn túlit jelent. Azt jelenti, hogy az Isten túl van az időkereteken, nincs kezdet benne és nincsen vég benne, és előtte és őbenne nincsen múlt és nincsen jövő. Idő nélküliség van. Az Isten lénye időn kívüli. És az ő országa, az ő isteni életadó ereje, és a sugárzása is időn kívüli. De a mi emberi nézőpontunkból nézve, amíg van idő, mindez tapasztalható. Ez az emberi nézőpontja ennek: amíg csak élet van, amíg idő van, addig Isten országa, Isten életereje és Isten sugárzása mindig is jelen lesz, és mindig is átélhető lesz az ember számára.

Ámen. Az eredeti héber szó jelentése: úgy van, úgy legyen. Bár legtöbben ismerjük ezt a jelentést, mégis úgy érzem, hogy számunkra ez már inkább liturgikus szóvá vált, ami lezárja az imádságot. Ezzel fejezzük be az imádságot, és kinyitva belső szobánk ajtaját, kilépünk onnan a világba. Minden imádságunkat, a legszentebb imát is ez a szó zárja le: ámen, úgy legyen.
Összefoglalva tehát, mit is jelent az utolsó fél mondata ennek az imádságnak. Azt jelenti hogy senki vagyok, hogy csak megajándékozottként élhetek, másként nincs létem, nincs életem. De aki ezt igazán átéli, az nem veszteségként éli át, hanem kincsként. Kincsünk az, hogy megajándékozottként élhetünk. És éppen ezért, és éppen így jelenik meg az Úri imádság végén a hála, az Istennek adott örök hála: tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség, - de én is a tiéd vagyok, Uram. Mindörökké.

Ámen