Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Kölcsey Ferenc Protestáns Szakkollégium 1995 őszén, hallgatói kezdeményezésre kezdett szerveződni. Célunk, hogy megteremtsük a feltételeit egy olyan automatikusan működő szocializációs folyamatnak, amely értelmiségi szerepre nevel minket, és amely eredményeként az egyetem elvégzése után beilleszkedhetünk a közéletben jelenlévő protestáns értelmiség keretei közé.

Alapvetően társadalomtudományi beállítottságú szakkollégium vagyunk, és működésünkben két alapvető szempontnak kívánunk eleget tenni. Egyfelől az aktív közösségi munkában való részvétellel olyan gyakorlati ismeretekhez juttatni tagjainkat, amiknek elsajátítására az egyetemeken, azoknak jellegéből adódóan nincsen mód. Másfelől lehetőséget teremteni a tudományos elmélyülésre, amely hozzásegíti tagjainkat érdeklődési körük tágítására és a társadalmi problémákra való fogékonyságának, felelősségtudatának kialakítására. Ezért a Kölcsey Szakkollégium tagjai számára kötelezően választható szemináriumokat biztosít, illetve tutoriális képzésben és nyelvtanulásban nyújt támogatást. A Szakkollégium keretein belül működő Szellemi Műhely révén a nyilvánosság számára előadásokat, író-olvasó találkozókat, vitafórumokat, kerekasztal-beszélgetéseket és konferenciákat szervez.

Munkánkat a Szakkollégium Tanári Kollégiumának támogatásával és szakmai felügyeletével végezzük.

Az 1999/2000-es tanév óta képesek vagyunk kollégiumi elhelyezést, ma pedig számítógép, nyomtató, scanner, fénymásoló és fax hozzáférést biztosítani; taglétszámunk az idei évkezdéskor 25 fő volt.

(További információkat ezen a címeken találhatsz: www.protestansforum.hu ill.
www.extra.hu/protkoll )










Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...