Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Reformátusok a község életében

A török idők utáni időkben a községet döntő többségében református vallásúak lakták. E hit erősödése egészen az 1700-as évek végéig megfigyelhető volt. Később azonban más
felekezethez tartozók is letelepedtek Kömlődön. A katolikusok mellett jelentős számú zsidó család is gyökeret vert a faluban, ők elsősorban kereskedéssel, vendéglátással foglalkoztak.
A kömlődi iskola hitre és felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül minden diák szellemi bölcsője volt.
Nagyszerűen műküdő énekkarai voltak a kömlődi református gyülekezetnek, egészen a második világháborút követő államosításig a község kulturális életében - főleg a férfikar -
meghatározó szerepet játszott. A nem is olyan távoli múltban olyan közművelődési egyesület is működött, mely valláskülönbségek nélkül tűzte ki céljául a település
közművelődésének fejlesztését. Ezt az egyesületet Református Közművelődési Egyesületnek hívták és Varjú József főgondnok alapított 1932-ben. A mintegy kétszáz kötetből álló
református könyvtár szívesen látott mindenkit, akit a közművelődés érdekelt. Kiss László igazgató tanító volt ennek könyvtárnak az egykori vezetője. Egyházközségünk a teljes
visszafejlődés állapotát éli, melyen nem segített a rendszerváltás sem, ebből a mély " kútból " kilábalni bizonnyal nehéz lesz.
Az 1997-es esztendő tavaszától nagyszerű kezdeményezés terjedt el a kömlődi gyülekezetben és a közelében lévő néhány másik református egyházközségben. Minden hónap első vasárnapján megjelenik e hét gyülekezet református havilapja a Hét Határ című folyóirat, mely a környező egyházközségek hitéletével, annak erősítésével foglalkozik, melynek szerkesztősége Kömlődön van. Az újság jelenleg a környék 19 gyülekezetében jelnik meg, hónapról - hónapra bekopogtatva a református családokhoz.
Kerényi Béla nagytiszteletű lelkipásztor úr halála óta nincs helybenlakó lelkésze a református egyháznak, mely rendkívül nagymértékben nehezíti a hitélet szervezését.
Nekünk mai utódoknak kell saját református hitünk megerősítése mellett másokba is hitet önteni, hiszen Jézus Krisztus egyháza örök, benne helye van a kömlődi református egyháznak is.









Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 9, összesen: 40919

  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?
  • 2026. augusztus 23., vasárnap

    Tematikus tallózónkban olyan korábbi írásokat ajánlunk, amelyek sokféle szemponttal gazdagítják az 500 évvel ezelőtti történelmi folyamatok kontextusá...
  • 2026. augusztus 21., péntek

    Keresztény visszhangok Christopher Nolan Odüsszeiájában