"CUM DEO PRO PATRIA ET LIBERTATE"
..Nemrégiben egy kedves barátunkkal beszélgetve szóba került, hogy felmenői között van olyan, aki 
részt vett a szabadságharcban. Férjem rákérdezett, hogy melyikben, s ő csodálkozva mondta: 
természetesen a negyvennyolcasban! Természetes, hogy “a szabadságharc” az 1848-49-es. Pedig magyar 
nemzetünknek csak az utóbbi háromszáz évben volt három nagy szabadságharca is. Az egyik épp 
háromszáz éve, 1703-ban robbant ki, ez volt a “Rákóczi-szabadságharc.” A másik valóban az 1848-49-es, 
és a legutóbbi az 1956-os.  
  Háromszáz éve a Tiszaháton a mindenüktől megfosztott, végtelenül elkeseredett jobbágyok, kis- és 
középnemesek nagy része úgy érezte, elég volt a vérüket szipolyozó császári hatalomból, mely nemcsak 
kétkezi munkájuk gyümölcsét, de lelkük szabadságát is megfojtja. Szabadság iránti vágyuk egyik 
vezéregyénisége Esze Tamás, Tarpán élő sókereskedő volt. Ő kezdte szervezni, verbuválni a sereget. De 
kellett valaki, aki nevével, életével, elszántságával is a sereg élére áll. A mélyen hívő I. Rákóczi György 
erdélyi fejedelem déd-unokájában, II. Rákóczi Ferencben találták meg az alkalmas személyt. Esze 
Tamás többször üzeni neki Lengyelországba: “A nép mint pásztor nélküli nyáj tévelyeg!” Személyesen 
1703 májusában kéri fel Rákóczit a vezetésre. A Tiszaháton azonban a visszatérő Eszét robbanásig 
feszült hangulat fogadja. Tovább várni nem lehet. 1703. május 21-22-én Tarpa, Vári és Beregszász 
piacán kibontják Rákóczi vörös selyem zászlaját. Az egyik oldalán a Rákóczi család címere, a kardot 
tartó sas ékeskedik, másik oldalán ez felirat olvasható: “Cum Deo pro Patria et Libertate” – Istennel a 
hazáért és a szabadságért. S hogy mennyire élt az emberek szívében-lelkében a szabadság utáni vágy, 
azt a zászló feliratán olvasható “Cum Deo”-nál (“Istennel”) semmi sem érzékelteti jobban. Hiszen élhet 
az ember vélt vagy megígért szabadságban, de ahol ember ad szabadságot, ahol politikai hatalmak 
játékszere a szabadság, ott az ember érzi: nem vagyok szabad. Ők mint egyszerű emberek az Isten 
közelségében érezték meg a szabadságot. Ahogy a Szentírás mondja: “Ahol az Úr Lelke, ott a 
szabadság.” S mi is tudjuk: igazi erőt, tettre késztetést, harcba indulást rettegés nélkül csak az Úr Lelke 
adhat. Így volt ez 1848-ban, 1956-ban is, amikor az 1703-as viszonyokhoz hasonlóan, idegen, külső 
hatalmak “hozták” és “adták” a szabadságot. Azt a szabadságot, amit néhány évtizede úttörő gyerekek 
és propagandaharcosok a maguk dalában “világmegváltó szabadság”-ként éltettek. De ez csupán egy 
réteg, a hasznot húzó, hazáját olcsón eladó réteg szabadsága volt, ami másoknak rabságot jelentett. A 
mélyben forrong a harag, a tehetetlen düh, amely végignézi országa kiárusítását, büszke nemzete sárba 
tiprását. Nekünk XXI. századi magyaroknak is sokszor kell látnunk, végignéznünk nap mint nap 
vészesen hasonló eseteket. Ma is mások ígérnek, adnak szabadságot, szabadosságot. Sokan ma is 
kívülről várják ezt. Azoktól, akik büszkén hirdetik: “Pro Patria et Libertate!” Csak az hiányzik előle: 
“Cum Deo!” – Istennel! (Egy érdekes epizód: több különböző korú és kiadású történelmi könyvet 
átlapozva, egyben sem találtam olyan képet, amely a “Cum Deo…” szavakkal kezdődő zászlót 
ábrázolná, mindenütt csak olyan hadizászlók vannak, amelyek a “megszokott” “Pro Patria et Libertate” 
feliratot hordozzák, az “Istennel “ bevezetés nélkül!) Mi ne így emlékezzünk, akiknek fontos hazánk és 
szabadságunk. Akik tudjuk, hogy szabadságot csak Istentől és Istennel lehet élni. Vele győzni is lehet, 
mint a 18. zsoltár mondja: “…az én Istenem által kőfalon is átugrom.” 
                                                                                                                            Gerecsei 
Judit
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.


 
			 RSS
 RSS


