Mutasd meg nekem az utat, amelyen járjak! (Zsolt 143,8)

Még egészen kislány voltam, mégis arra kértem Édesanyámat, hogy az életéről meséljen nekem. A szüleiről, testvéreiről és a faluról, ahol születtem. Örömmel teljesítette, szívesen emlékezett a gyermekkorára.
Sajnos személyesen nem ismerhettem a nagyszüleimet, mégis úgy érzem, hogy különösen szép ajándék van a birtokomban.
Szegények voltak, mégis nagyon gazdagok, mert a közös játékok, a nagy szeretet és az Istenbe vetett hatalmas hitük, azzá tette őket.

Keskeny járda vezetett a református templomhoz. Elől ment a kislány: Édesanyám. Fehér kendő volt a fején, mert csak azt látta a majdnem vak nagymamám, és csakis úgy tudta követni őt. A sor végén nagyapám ballagott, két mankóra támaszkodva. Ha rossz idő volt és hiányoztak az Istentiszteletről, délután három-négy ember elment hozzájuk. Együtt imádkoztak, énekeltek a családdal.

Csodálattal gondolok arra, hogy milyen jó lehetett egy ilyen összetartó testvéri közösség tagjának lenni. Manapság nagyon ritkán hallhatunk ilyet.

Szüleim hét gyermeket neveltek fel. Édesanyám magával hozta az otthon tanultakat: a legfontosabb a hit, a szeretet és az összetartás.

Én hittem Istenben mégis hatalmas csapásnak éreztem, amikor 26 éves koromban, olyan nagyon elromlott a szemem, hogy fehérbotos lettem. Sokat imádkoztam. Arra kértem Istent, hogy mutassa meg nekem a helyes utat.

Beköltöztem a Vakok Intézetébe. Három hónap alatt megtanultam írni olvasni és fehér bottal biztonságosan közlekedni. Telefonközpontos lettem és elvégeztem a postai tanfolyamot.

Közben megismertem egy kedves sorstársat, Óvári Lajost. Ő elhozta nekem az igazi szép szerelmet, amilyet az ember csak egyszer kaphat az életében, vagy még egyszer sem. Együtt mindenre képesek voltunk. Mindketten dolgoztunk. Rövid időn belül lakást vettünk és bebútoroztuk. Nagyon szerettük egymást, boldogok voltunk.

98-ban költöztünk Ecsédre. Lajos mindössze csak egy hónapig élt itt velem. Elszólította az Úr. Így közel 18 évi együttlét után magamra maradtam a hatalmas nagy bánatommal. Megint nagy szükségem volt az imádságra, és Isten segítségére. Tanácstalan voltam, nem tudtam mitévő legyek. De Ő segített!

Sokkal több dolgot megvalósítottam, mint amit beterveztünk. Egyedül élek, még sem vagyok magányos. Sok kedves barátom, levelezőtársam van. Sokat olvasok, írok és szövök. Szeretem a jó zenét, a régi magyar filmeket és a nagy klasszikusokat. Hálát adok Istennek, hogy bármikor levehetem a polcról a pontírású Bibliát, és elolvashatom. Kazettáról, lemezről hallgatom az Igét.

Ez év május 15-én konfirmáltam a hatvani református templomban. Amikor fényképeztek minket, nagyon különös érzésem, gondolatom volt. Most lettem méltó unokája  drága jó nagyszüleimnek és Édesanyám erős kislánya, mert tudom, hogy bármilyen nehéznek tűnik a keresztem, mindig kapok hozzá elég erőt. Isten mindenkor velem van.

„Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom" (Zsolt 16,1).

Óvári Ilona

____________________________

Óvári Ilona Erzsébet: Óvd a szemed!

Óvd a szemed világát,

Minden kincsnél sokkal drágább.

Vigyázz reá, ha elveszted,

Vissza soha nem nyered.

 

Nem láthatnád édesanyád,

Föléd hajló kedves arcát,

téged féltő tekintetét,

Munkában megfáradt testét.

 

Nem láthatnád gyermeked,

Éppen mikor reád nevet,

Ragyogó két pici szemét,

Feléd nyúló csöpp kis kezét.

 

Nem látnád a szép kék eget,

Bárányforma fellegeket,

Napnak, holdnak ragyogását,

Csillagoknak széthullását.

 

Nem látnád a sűrű erdőt,

Tölgyfát, bükköt, ezüstfenyőt,

Makkot rágó kis mókuskát,

Csörgedező patakocskát.

 

Nem látnád a magas hegyet,

Hova keskeny ösvény vezet.

Sziklák között madárfészket,

Etetik a csemetéket.

 

Nem látnád a csodás rétet,

Virágok közt méhecskéket,

Tarka lepkét és katicát,

Szorgoskodó pici hangyát.

 

Nem látnád a madarakat,

Virággal telt faágakat,

Anyja után futó gidát,

Mosakodó cirmos cicát.

 

Nem látnád a havat, esőt,

Aranysárga búzamezőt,

Eső után szép szivárványt,

Természeti csodás látványt.

 

Sorolhatnám órákon át,

Milyen szép is ez a világ,

Őrizd szemed, higgyél nekem,

ehogy mindez emlék legyen.