Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Magyar Református Szeretetszolgálat

Református Egyházunk diakóniai szolgálatát összefogó Szeretetszolgálati irodának régi terve valósult meg az Adománykoordinációs program elindulásával. A körülöttünk zajló eseményeket Isten vezetéseként megélve indultunk el az intézmények és gyülekezetek szükségeinek a felmérésével, továbbá egy többéves szeretetszolgálati programterv kidolgozásával.

Áprilisban a Kárpát-medencében soha nem tapasztalt árvíz pusztított, ami minden eddigi rekordot megdöntött. Több magyarországi református gyülekezetet nagyon komoly veszély fenyegetett. Ebben a válságos helyzetben a Szeretetszolgálati iroda nem tehette meg, hogy nem állunk azok mellé, akik közvetlen életveszélyben hetek óta a gátakon küzdöttek. Húsvétban, körlevélben fordultunk a reformátussághoz, minek eredményeképpen eddig 5 000 000 forint gyűlt össze rekord gyorsasággal, melyből 1 000 000 forintot Bölcskei Gusztáv Püspök átadott a Tiszasasi Ref. Gyülekezetnek a körös-zugban, továbbá 10 000 meleg ételt osztottunk ki a Szentendrei sziget 3 községében helyi református gyülekezetek bevonásával. Ezekkel a lépésekkel is megmutattuk, hogy a Szeretetszolgálat nem a gyülekezetek helyett szeretne diakóniát végezni, hanem gyülekezeteket támogatunk, buzdítunk e szolgálat végzésére.

Bekapcsolódtunk az Vidékfejlesztési Hivatal élelmiszersegély programjába, minek keretében napjainkig kb. 100 tonna élelmiszert osztottunk ki református diakóniai és oktatási intézményeinkben. E programunk 2006 októberéig fog folytatódni.

Az Szeretetszolgálat elsődleges tevékenységi területének a Kárpát-medencét tekinti az egyetemes, magyar, nemzeti határokon átívelő református felelősségvállalás jegyében.

Igyekszünk bátorítani a gyülekezeteket a helyi közösség javára végzett szeretetszolgálati munkára, másrészt pedig próbálunk segíteni az elindulásokban, az első lépések megtételében. Célunk, hogy a gyülekezetek elkezdjék írni a saját diakóniai önéletrajzukat. Hisszük, hogy az a gyülekezet, melyiknek nincs saját számon tartott szegénye, szegény gyülekezet.

A jövőben Egyházunk kicsinyeit szeretnénk támogatni: a betegeket, fogyatékosokat, a magányosokat, a hátrányos szociális helyzetben levőket, a szenvedélybetegeket és a hajléktalanokat.













Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...