Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Alkalmaink

„…a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet…”
( Péter Apostol második levelének, első részének, ötödik verse.)


Kedves Pártoló Testvérünk!


Majd három évtizede, hogy rendszeres segítő szolgálatot végzünk a Kárpát- medencében, a magyarság érdekében. Kezdetben Bibliát szállítottunk, majd pedig élelmet ruhát, anyagi segítséget. Tíz évvel ezelőtt megalakultak az első magyarországi segélyszervezetek, majd pedig gomba módra elszaporodtak, bár egyes területekre, munkaágakra nem akadt segítség. Két református egyházközség (Bp. Külső - Üllői Úti és a Kiskunfélegyházi) a már meglévő Tábita alapítvány kuratóriumát bízta meg, hogy az évtizedek óta folyó segítő munka az alapítvány keretein belül önkéntes segítőkkel folytatódjék.

Állandó jelleggel használt ruha gyűjtés folyik részben kárpátaljai, erdélyi és magyarországi rászorultak részére. A válogatott, mosott, vasalt, ruhanemű leadható előzetes egyeztetés után (06-1-26 30 292) a Bp. Külső-Űllői Úti Ref. Egyházközségnél.

E mellett megindítottuk az egységcsomag küldő szolgálatot is. Az adományozó pártoló tag évi 3000 Ft-nyi (vagy többször 3000 Ft-nyi) összeget fizethet be, vagy utalhat az alapítvány erre a célra elkülönített számlájára . E mellett kiválaszthat egy igét, amelyet az adományozó címével, valamint a 3000 ft-on vásárolt egységcsomaggal együtt eljuttatunk az adományozottnak. Az adományozott választ ír az adományozónak, s így közvetlen kapcsolat alakulhat ki. Az egységcsomagokhoz szükséges élelmiszereket a helyszínen vásároljuk meg, így szállítási költségeket spórolhatunk meg. A szétosztásban és az ajándékozó levelekre irt válaszlevelek összegyűjtésében a helyi egyházi diakóniai csoportok segítenek

Kérjük tisztelt pártoló tagunkat, hogy a mellékelt csekken küldjön el a szolgálat részére legalább egy egységcsomagnyi (3000 Ft – Liszt, cukor, csokoládé, tészta, olaj, stb..) összeget és a csekkre pedig a saját neve mellé írja fel a csomagküldéshez választott bibliai ige jelzését is. A befizetett összegről adójóváírásra alkalmas igazolást állítunk ki.

A rászorultak nevében köszönettel:

Bereczky Zoltán Jókay Károly
Zsindely Zsolt
(segítő szolgálati elnök)




















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.