Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Komáromból Párkányba vezető országút mentén emelkedik ki a marcelházi csillagos tornyú templom,melyben három harang hívogatja hálaadásra a gyülekezet hűséges tagjait.
A gyülekezet múltjáról tanúskodik az 1654-ből való dijlevél Óbudai Gergely prédikátor számára. Van igen szép és érdekes oltalom levelük 1705-ből Bercsényi Imrétől,1706-ból II. Rákóczy Ferenctől, - van ugyanez évekből Heister gútai commendanstól, Starenbergtől a mezei hadak vezérétől és több írott menlevelük a komáromi vár commendasaitól.
Ezeknek a kiváltságoknak azonban véget vetett az 1717. esztendő, amikor a vármegye elűzte a marcelházi lelkészt és csak lévita maradt. 1754-ik esztendőben „némely vármegye urai jelenlétében" egy tömeg lerombolta a református templomot, melynek aztán ellopták minden hasznavehető anyagát is. Az ellenreformáció idejében néhány család hitükhöz ragaszkodva a szülőföld elhagyására kényszerült és ezek letelepedtek a pestmegyei Vasad községben. Az ott élő utódaik a mostani évtizedekben is tartják a kapcsolatot az őseik gyülekezetének tagjaival. Marcelházáról való származásukat bizonyitják a mindkét helyen megtalálható vezetéknevek.


Későbbi feljegyzések a gyülekezetről úgy tesznek emlitést,mint a D.Radványi anyaegyház filiájáról.
A jelenlegi templom 1786-ban épült és 1787 január 21-én tartatott benne az első istentisztelet, tornyot eléje 1833-ban emeltek.
Önálló anyaegyházzá való kérelmüket a lelkészi dijlevéllel 1862-ben szeptember 23-án Búcson tartott egyházmegyei közgyülés elé terjesztették. E kérelem elintézése után a gyülekezet Balla Zsigmondot választotta lelkészévé.
További megválasztott lelkipásztorai a gyülekezetnek a következők voltak:
Csiba Mihály, Nehézy Károly, Tárnok Gyula Tömösközy Ferenc Könyves István és Rácz Elemér.

A templom egyik harangja 1789-ből való. A másik kettő az I. Világháború után öntetett a régiek helyett a gyülekezet közadakozásából. Templomunk több izben volt javitva.

A gyülekezet nevezetesebb adataihoz tartozik:
1928 tavaszán alakult meg az árvaház Mt.2:2 és Mk. 9:37 bibliai versek indittatására.
Legelőször a lelkészlakon, majd pedig a templomtól a hetedik házban találtak meleg otthonra,szerető szivű gondozókra a kis árvák. Amikor itt a hely szűknek bizonyult, Kiskoszmályra helyeztetett az árvaház. A gyülekezet 1929-ben új lelkészlakot, a régi iskola helyére pedig 1936-ban új emeletes iskolát épitett az egyháztagok önfeláldozó kézsége által.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 15, összesen: 115749

  • 2026. április 26., vasárnap

    Miként tud egy változó társadalmi közegben jelen lenni és megszólalni az egyház? Duráczky Bálinttal felgyorsuló folyamatokról, Budapest indikátorszere...
  • 2026. április 23., csütörtök

    Portré egy álom valóra válásáról és Isten hívó szaváról – interjú Miticzky Gábor hajóvezetővel.
  • 2026. április 22., szerda

    Az egyházért, az országért, a vezetőkért hirdetett imaalkalmat a Budapest-Baross téri Református Gyülekezet. Egy óra, ahol csak „mi” vagyu...
  • 2026. április 21., kedd

    Hetedik alkalommal szervezett találkozót református mérnökök számára a Mérnökmisszió április 18-án, a budapesti Ráday Házban.
  • 2026. április 20., hétfő

    Beiktatták lelkipásztori tisztségébe Molnár Zsoltot, aki hittanoktató feleségével együtt 2024 szeptembere óta végzi lelkipásztori szolgálatát a délegy...
  • 2026. április 20., hétfő

    Folyamatos teológiai feladat az itt és mostban megszólítani az embereket – akár a lakberendezés segítségével is. Megújult gyülekezeti terek a Gyulai P...
  • 2026. április 17., péntek

    Isten mindig a helyreállítás történetét szeretné újraírni a világban rajtunk keresztül is. Szelley-Bereczki Anna biomérnök fiatal kora dacára második ...
  • 2026. április 16., csütörtök

    Ma van a magyarországi holokauszt áldozatainak emléknapja, ennek apropóján azokat az írásainkat ajánljuk, melyekben magyar emberekre, mártírokra és hő...
  • 2026. április 14., kedd

    Az élő, lüktető közösség számtalan módon hathat a környezetére. Gárdonyban a reformátusok a Gondoskodás Házán keresztül is Istenre mutatnak. Evangéliu...
  • 2026. április 13., hétfő

    Dunamellék konferencia-központjai átalakuló működésükben eltérő hangsúlyok mentén szerveződnek, de egy közös cél felé mutatnak – tudtuk meg Kelemen Já...