Nyomtat Elküld Olvasási nézet

TESTVÉRGYÜLEKEZETEINK

Van három testvérgyülekezetünk is:
Magyarországon a Kunszentmiklósi gyülekezet, Hollandiában pedig a Schoonhoven-I gyülekezet. A mezőségen a Mezőméhesi gyülekezetet választottuk testvérgyülekezetünkké, akiket igyekszünk anyagilag és erkölcsileg is támogatni
Minden évben igyekszünk kisebb nagyobb csoportokkal mindhárom gyülekezetbe eljutni.
Nagy örömünk, hogy már négyszer juthatott el Hollandiába is 35-45 tagú gyülekezeti csoport. Ezen gyülekezetek fiataljai rendszeresen jönnek nyári táborozásainkra is.
A templom mellett lévő épületünket egy modern gyülekezeti központtá alakítottuk, ahol holland testvéreink segítségével egy szociális projektet is elindítottunk, a gyülekezet szegény gyerekei számára napi egy meleg ételt és néhány órai foglalkozást bíztosítunk. Istenben bízunk és reméljük, hogy dicsőségére élhetünk és szolgálhatunk a jövőben is.



Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Mennyire kapaszkodunk bele valamibe, ami elmúlt, ami lezárult; miért rettegünk a jövőtől és mit jelent az itt és mostban jelen lenni? Gondolatok az év...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.