Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Támogatás

Ez év (2015) őszén felújításra került templomunk tetőszerkezete, majd 2016 tavaszán folytatni szeretnénk a torony lemez fedésének festésével, a falak külsejének felújításával, a belső beázások kijavításával, a kerítés felújításával, ám az ezekhez szükséges anyagi forrás még nem áll teljes egészében a rendelkezésünkre.

Szeretettel  várjuk az önzetlen, segítőkész emberek adományait. Szívesen fogadjuk Isten dícsőségére, a templom felújítás céljára, a legkisebb adományt is hiszen, mint tudjuk: "A jókedvű adakozót szereti az Isten". Itt szeretnénk megszólitani a településünkról, gyülekezetünkből elszármazottakat, akik még emlékeznek, és szeretettel gondolnak szülőfalujukra.
Keresztút együttesünk hálás szívvel szolgál Istent dícsőítő énekeivel a fenti célból gyülekezetek Istentiszteletein, zenés áhítatokon, keresztény szellemiségű rendezvényeken.


Számlaszámunk: 55800020-11013611 Szerencs és Vidéke Takarékszövetkezet
Kedvezményezett: Mezőzombori Református Egyházközség
IBAN kód (külföldről utaláshoz) HU81 55800020-11013611
SWIFT kód: TAKBHUHBXXX

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 38667

  • 2026. március 19., csütörtök

    Ez a négy kötet segíthet belépni a csendbe, de ennek a felelőssége már az olvasóé – hangzott el az összevont könyvbemutatón, ahol a szerzők és a szerk...
  • 2026. március 18., szerda

    Átadták a Baranyai Református Egyházmegye Nagyréti Éva Idősek Otthonát március 17-én, Pécs Hird városrészében. A szalagátvágással több évtizedes álom ...
  • 2026. március 17., kedd

    Helikopterperspektíva, rezilienciaeszközök, párbeszéd és közérthetőség, hívő perfekcionalizmus. Bemutatták Siba Balázs Változáskalauzát – azzal a remé...
  • 2026. március 17., kedd

    Egyházunk Országos Zeneigazgatósága idén is országos kántortalálkozót tart 2026. március 27-28-án, pénteken és szombaton Debrecenben.
  • 2026. március 16., hétfő

    Az utóbbi évtizedek legkomplettebb Kondor Béla-kiállítása nyílt meg a Bibliamúzeumban, amely zavarba ejtő módon tárja elénk az alkotó anakronisztikus ...
  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével