Nyomtat Elküld Olvasási nézet

beköszöntő

 

 

 

„Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?"  

Róma 8:31

 

 

Kedves Testvérek!

Nem véletlenül választottam a gyülekezeti oldal főoldalára ezt az igét, hiszen mindkét templomban, Mokcsakerészen és Ungmogyoróson is megtalálható ez a bátorító mondat a szószéket díszítő kárpiton. Hiszem, hogy az itt élő emberek ősei sem véletlenül választották ezt az igét a templomok díszítésére, hanem hitvallásukat fejezték ki ezzel a mondattal. Csak akkor tudunk jól működni és együttműködni, ha velünk van az Isten. Csak az Isten jelenléte adhat teljes nyugalmat, reménységet, és csak Ő szabadíthat meg a félelmeinktől.

Mégis milyen borzasztó azt látni, hogy a körülöttünk élő emberek nagy része nem kér az Isten jelenlétéből, illetve, nem törődik az Isten jelenlétével. Persze, amikor rosszra fordulnak a dolgok, a legtöbb embernek eszébe jut az Isten, és a segítségét kéri. Ilyenkor ők is megtapasztalják azt, amit az Istenhez közel lévő emberek nagyon jól tudnak: ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk! Reméljük, hogy e honlap segítségével könnyebben jutnak el erre a gyönyörű felismerésre. Persze az oldal készítése közben azokra a testvérekre is gondoltunk, akik betegségük miatt, vagy esetleg egyéb akadályok miatt nem tudnak részt venni az istentiszteleteken.

Mi csak egyet remélünk, hogy a honlapon elhelyezett tartalom legalább egy embert közelebb visz majd az Istenhez. Ehhez kérjük is az Ő nagy segítségét.

Mokcsamogyorós, 2011. március 1.          

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 90571

  • 2026. július 26., vasárnap

    Csenddé lett – Emléktörmelékek a kántortanító házából címmel nyílt meg portálunk szerkesztőségvezetője, Füle Tamás videóinstallációja a taliándö...
  • 2026. július 25., szombat

    Kiállításmegnyitóval és zenés áhítattal vette kezdetét a fesztiválmisszió Taliándörögdön, a Művészetek Völgyében.
  • 2026. július 24., péntek

    A református templom szomszédságában így minden eddiginél több programmal várja a látogatókat a LéleKzet Református Udvar a ma kezdetét vevő Művészete...
  • 2026. július 23., csütörtök

    Interjú Pál Sándorral, a budafoki református gyülekezet presbiterével, aki sportbíróként a kezdetek, azaz 1986 óta minden Forma–1-es versenyen szolgál...
  • 2026. július 22., szerda

    A napi ige mentén haladva az igeolvasás imádsággá válhat, ha a zsoltárok tartalma nem csupán „Dávidé”, hanem a sajátunkká is válik. Hét fontos megálla...
  • 2026. július 22., szerda

    A Kisoroszi Református Egyházközség nyári táborában jártunk, ahol a Teen Missions International nevű szervezet képviseletében húsz amerikai és kanadai...
  • 2026. július 20., hétfő

    Három ország, tizenkét nap, hatvan vándor. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara a svájci reformáció főbb állomásait járta végig. A kap...
  • 2026. július 20., hétfő

    Ünnepi istentiszteleten adtak hálát Némethné Balogh Katalin több mint két évtizedes misszióvezetői szolgálatáért, és beiktatták a Református Iszákosme...
  • 2026. július 19., vasárnap

    Egész életében gépjárművekkel foglalkozott, majd nyugdíjas éveiben húszévnyi egyházi szolgálat várt rá. P. Tóth Zoltán északpesti főgondnok portréja.
  • 2026. július 16., csütörtök

    Lélegzetvételt, megnyugvást és közösséget kínál ebben az évben is a taliándörögdi LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgye forgatagában július 24...