Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezetünk rövid története

Gyülekezetünk rövid története


Okány község nevét először 1212-1235 körül említik a Váradi Regestrumban. 1332-34-ből tudjuk, hogy szervezett egyháza volt, és templomát akkor "veres" templomnak nevezték. A reformáció utáni állapotokról a következő anyakönyvi bejegyzést találjuk: "Okányban volt ecclesia már a reformátiókor, de különféle háborgatások és futások miatt sokszor elpusztult. Hanem a tizennyolcadik száz esztendőnek eleitől fogva az egész seculumban virágzásban volt."

1720-ra datálhatjuk az első templom építését. 1775-ben új templomot kezdtek építeni a kicsiny és elavult templom helyett, két évvel később megépült az első torony is. 1799-ben ismét új templom építését határozták el, az eddig vályog helyett most már téglából. A második torony 1816-ban nagy szélvihar miatt a templomra borult. Helyére újat építettek, amelyet 1820-ban villám sújtott. 1827-ben újból szélvihar sodorta el a tornyot, amely ezúttal csonkán maradt, csak 1877-ben került új torony a régi helyére. A későbbi árvizek a templomot úgy megrongálták, hogy egy időre használhatatlanná vált.

Templomunk 1927-ben országos gyűjtésből épült újjá mai alakjában. Stílusa: reneszánsz, belvilága 20x10 méter. A három oldali karzattal együtt összesen 720 ülőhely van benne. A torony magassága 37,26 méter.

Három harangunk van. A kisharang 190 kg, D hangú, felirata: "Isten dicsőségére öntetett Okány községe lakosainak és más kegyes jóltevőnk közadakozásából 1900-dik évben." A másik két harang 1926-ban készült el. A középső 367,5 kg, Bé hangú, felirata: "Hirdessed az Isten országát" (Lk 9,60). A nagyharang 601 kg, G hangú, felirata: "Dicsőítsétek velem az Urat" (Zsolt 34,4).

Az orgona 1909-ben épült fel. Legutóbb 1997-ben volt felújítva.

A templommal szembeni épület eredetileg lelkészlakásnak épült, 1885-ben. 2000 óta azonban Gyülekezeti központként szolgál, gyülekezeti-, ifjúsági-, számítógép teremmel, és teakonyhával rendelkezik. A lelkipásztor és családja azóta a fő utcán egy családi házban lakik, amely a gyülekezet tulajdona.











Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.