Gitáros Tábor - Mártély
2001. július 24-31.

2001. július 24-31. között, Mártélyon a templomkertben az
"Örömteli Fény" és az "Európai Magyar Fiatalságért" Alapítványok szervezésében
a keresztény könnyűzene, és a gitáros muzsika iránt érdeklődő fiatalok
számára tábort szerveztünk.


„MÁRTÉLYRÓL JÖTTÜNK...”

-krónika a keresztény gitáros táborról-




A nagy csapat


2001. július 24: egy mindenre elszánt, igazi nagy csapat gyülekezett a Hódmezővásárhelytől nem messze található falu templomának kertjében. Ekkor kezdődött ugyanis a július 31-ig tartó Zenei Tábor, ahová –magam sem tudom, hogyan, de- valahogy elkeveredtem. Mártély lakossága meglepetten, ám lelkesen fogadta csoportunkat, ami minden volt, csak egyhangú nem. Sokfajta ember szaladt össze az egyhetes tábor alatt, és talán pont ez adta a szépségét. Négyéves kisfiú, általános iskolás, gimnazista, egyetemista, szerzetes, tanár... Sokan, sokfelől jöttünk. Nemcsak az ország legtávolabbi részeiről, hanem határainkon túlról is érkeztek zeneszerető fiatalok az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány és az Örömteli Fény Alapítvány által szervezett programra. Igaz, a tábor már véget ért, mégsem kellene múlt időben beszélnem. Hiszen együtt vagyunk most is. Ha tudunk, személyesen, a távolabb élőkkel pedig levélben. Együtt vagyunk a zenében. Együtt vagyunk lélekben...



Táborvezetőink...


...Horváth Ede, Cseh Erika, Béni Csaba és Kósa Laci (Cusa), a tábor vége felé elmondták: féltek attól, hogy a foglalkozások, a fellépések, és a miséken való zenélés, után mindenki rá fog unni a gitározásra, és hangszereinket elő sem fogjuk venni az utolsó napokban. Ebben az esetben azonban kivételesen tévedtek, hiszen szinte szó szerint a padlástól a pincéig mindenhonnan zene szólt-néha már le kellett csendesíteni minket.

Három nagyobb csoport alakult ki: a kezdők Laci foglalkozásain vettek részt, a középhaladók Csabától tanulhattak, a haladókat pedig Ede vezetgette a zenélés néha kissé bonyolult ösvényén. Részt vettünk különböző előadásokon is. Hallhattunk a spirituálékról, a gospel - zenéről, a liturgiák összeállításáról, a hangosítás nehézségeiről, és azok kiküszöböléséről, ellátogatott hozzánk a Lumen együttes, és fellépett nálunk Dinnyés József, előadóművész is. Viszont a foglalkozások és előadások mellett egymástól is igen sokat tanultunk. Összeültünk „örömzenélni”. melyek során továbbképeztük egymást. Így a tábor területén hemzsegtek a fénymásolt, illetve kézzel írt kották és akkordtáblázatok. Szép látvány volt... De tényleg!



Nem szenvedtünk hiányt...



...szabadidős programokban sem. Táborhelyünk a Tisza-holtág és egy sportpálya közelében volt, így az úszás, a csónakázás és a métázás is napjaink szerves részévé vált. Ezeket a sportokat különösen szakadó esőben szerettük űzni... Mert bár az időjárás nagyrészt nekünk kedvezett, egy-egy kiadós záport mindennap kaptunk. De ez sem tudta elrontani a kedvünket!


Szegeden jártunk


Mindnyájan úgy éreztük, hogy a megyeszékhelyen eltöltött két nap (július 28-29) nyújtotta a legtöbb élményt számunkra. Így visszagondolva nem is tudom igazán felfogni, hogy történhetett két nap alatt ennyi minden... Szállásunk a felsővárosi minorita templom melletti kolostorban volt. Megérkezésünk után gyorsan leraktuk csomagjainkat, és már útnak is indultunk. Először a Belvárosi temetőbe mentünk, ahol ellátogattunk a fiatalon elhunyt Szűcs László sírjához. Sali volt az az ember, aki néhány éve elindította ezt a tábort, és lelkesen szervezte, irányította. Emlékének adózva elénekeltük egyik legismertebb művét, az „Indulj az úton” című dalt. A rövid megemlékezés még azokra is hatással volt, akik nem ismerték az egykori táborvezetőt. Valóban megható, elgondolkodtató percek voltak...

A temetőben tett látogatás utáni kissé nyomasztó érzés szép lassan mindenkiben izgalommá alakult át, miután beléptünk a Szegedi Repülőtérre. Következő programunk ugyanis a sétarepülőzés volt. Én is abba a csoportba tartoztam, akik még ezelőtt soha nem repültek, így ez különösen nagy élmény volt. Két gép állt rendelkezésünkre, és hármas csoportokban vittek fel minket. Bizonygattuk, hogy nem félünk, de mikor a repülő elkezdett emelkedni, mégis szorongattuk egymás kezét... A repülés tényleg mindkét értelemben felemelő érzés volt. Szabadságot nyújtott. Érdekes volt 600 méter magasságból látni a város nevezetességeit. A Dóm, a Belvárosi híd, a színház csak egy-egy aprócska pont volt, a Tisza pedig csak egy kanyargó cérnaszálnak látszott. Megkerestük a szálláshelyünket, a Felsővárosi templomot... meg elszavaltuk a „Nem tudhatom”-ot. Kár, hogy „csak” körülbelül negyed óra volt.

Miután visszapottyantunk a földre, visszamentünk a szálláshelyünkre, onnan pedig a Tátra téri templomhoz vezetett az utunk, ugyanis az ottani misén zenéltünk. Úgy láttuk, sikerrel.

Szálláshelyünkre egy vendég is ellátogatott: Gyulai Endre püspök úr tartott egy előadást, ahol nemcsak mi, táborlakók vettünk részt, hanem több érdeklődő is eljött. Az I. Egyházmegyei Ifjúsági Zenésztalálkozón püspök atya az ifjúsági zene előnyeiről, hátrányairól beszélt. Elmondta, hogy pártolja az ifjúsági zenét, de csak abban az esetben, ha az mind zeneileg, mind szövegileg igényes, és az alkalomhoz illő. Beszámolt arról is, hogy az érintett zenekarok bizonyos vizsgálatokon fognak keresztülmenni, azért, hogy a templomokba csak a megfelelő színvonalú zene juthasson be. Erről a kérdésről azonban még nem rendelkezünk bővebb információval.

Éjszaka pedig mindnyájan egy kis városnézésre indultunk, amelynek végén a Millenniumi kávéházban kötöttünk ki. Csak mi voltunk benn...meg egy pianinó! Kell ennél több egy zenei táboros csapatnak? Nekünk pont elég volt- hajnalig tartó zenélés következett.

.A szegedi kiruccanásunk tetőpontja azonban a vasárnap volt, a LAUDATE fesztivál napja. Kis csapatunk ugyanis lehetőséget kapott arra, hogy ezen a neves egyházi könnyűzenei fesztiválon fellépjen. Mielőtt azonban ez a megmérettetés elérkezett volna, részt vettünk, és zenéltünk egy meglehetősen jó hangulatú misén a Felsővárosi templomban. Az ott összegyűlt emberek lelkesen énekeltek velünk-olyannyira, hogy táborunk „himnuszát”, a Szüntelen bízzál az úrban című dalt Benyik atya kérésére meg is kellett ismételnünk.

A mise után pedig „átköltöztünk” a Dugonics András Piarista Gimnáziumba, a LAUDATE helyszínére. A fesztivál a mi műsorunkkal kezdődött. Négy dalt adtunk elő, többek között az „Egy angyal táncol a tű fokán” című tábori slágerünket is, ami három táborlakó saját szerzeménye volt. Nagy örömünkre, úgy láttuk, hogy a produkciónk elnyerte a közönség tetszését.

Utánunk pedig már igazi nagy nevek következtek, így például a Signum, a Sillye Jenő, a Borostyán, a Testvérek, és végül a sztárvendég, Szikora Róbert koncertjét hallgathattuk meg.


Újra Mártélyon


A LAUDATE fesztivál után boldogan, de igencsak fáradtan visszautaztunk Mártélyra. Az utolsó este már a táborzáró-misével, majd tábortűzzel telt el. Ez a tábortűz azonban eltért a hagyományostól, ugyanis táborvezetőink javaslatára „Ki mit tud?”-ot szerveztünk, ahol aztán volt minden. Hallhattunk vallási énekeket, saját műveket, klasszikus darabokat, Britney Spearst (természetesen gitárkísérettel), és láthattunk egy színdarabot is. Szó se róla, jól sikerült... és aludni se volt kedvünk. Így aztán az estét, majd a hajnalt címgyűjtéssel, kottamásolással, és beszélgetéssel töltöttük el.

Reggel pedig valóban könnyes búcsút vettünk egymástól. Magunk se tudtuk, miért. Hiszen ezután is együtt leszünk. Személyesen, vagy majd levélben. Együtt leszünk a zenében. Együtt leszünk lélekben...

Jó volt felidézni ezt a tábort. Minden percét. Még azokat is, amelyek akkor talán kissé rosszul estek. Közhely, de így visszatekintve még azok is megszépültek. Találkozunk jövőre!

Gitáros üdvözlettel:

Csikesz Judit

Bővebb információ és a táborban készült képek:
http://www.ofanet.hu/Fooldal/laudate/gitartabor/gitartabor.htm