2015. augusztus 16., vasárnap - Szatmári Magyar Diákszövetség Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Március 15-ére emlékeztünk-> Hír elolvasása

,,Oly kevesen vagyunk/ Magunkra hagyatva/ Ezt a keveset is/ Szétszórja, elsöpri/ A sors zivatarja./ Ki szedi majd össze/ A nagy forgószélben?/ Magyar föld szülötte/ Legyen bérci szikla!/ Hazát ne cseréljen! ̋ — Pósa Lajos: Szeresd ezt a földet! című versének zárósorai szolgáltak az Óvári Általános Iskola V–VIII. osztályos diákjai által előadott ünnepi műsor mottójául.

Időpont: 2015-03-16

Az 1848-as forradalom eseményeinek felelevenítésére március 13-án került sor az intézmény dísztermében. Az ünnepi megemlékezés Pósa Lajos: A hazáért című versével kezdődött, majd az alkalomhoz illő verseket, prózai szövegeket, megzenésített költeményeket hallhattak a jelenlevők az Elec Amália magyartanárnő által felkészített diákok tolmácsolásában. Ezt követte dr. Keresztesi Csaba történelemtanár rövid történelmi előadása, melyben Kossuth Lajos személyisége került előtérbe. A megemlékezést a Himnusz eléneklése zárta. A műsort vasárnap az óvári református templomban is bemutatták a 11-kor kezdődött ünnepi istentisztelet keretében. Igaz Árpád lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket: a polgármestert, tanácsosokat, az RMDSZ helyi elnökét, a Szilágyi család közelről és távolról érkezett leszármazottait, az óvári iskola jelen lévő tanárait, tanítóit.



A gyermekműsor után Szénás Barnabás iskolaigazgató mondott köszöntőt, hangsúlyozva, hogy jó itt ma magyarnak lenni. Arra kérte a jelenlévőket, hogy ne csak magyarként ünnepeljenek, hanem próbáljanak meg magyarként élni, nem csak ismerni kell a nemzeti hősöket, hanem tanulni is tőlük. Fiatalnak Petőfitől, választott vezetőknek Kossuth-tól, gondolkodó értelmiségieknek Deáktól, Széchenyitől. Az ünnepi istentisztelet végén az ünneplők kimentek a temetőbe, ahol Erdei Eszter elszavalta a Szózatot, majd azt követően került sor Szilágyi László egykori 48-as őrnagy síremlékének megkoszorúzására.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. február 04., szerda

    A Bibliamúzeum február végéig várja a dunamelléki gyülekezetek tárgyi felajánlásait a jubileumi év egyháztörténeti kiállításához.
  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...