Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

A Porcsalmai Református Egyházközség nagyságából adódóan a Szatmári Református Egyházmegye 7. legnagyobb lélekszámú gyülekezete. Híveinek száma a 2001-es népszámlálási adatok szerint 1995 fő, amelyből jelentős számmal bírnak a gyermekek és az ifjak.A gyülekezet életét nagyban meghatározza a település adottsága, illetve a földrajzi elhelyezkedés. Jellemző az un. Tradicionális vallásosság, amely azonban tevékeny részvétellel párosul az egyházközség életében.
Az Egyházközség életét egy � a gyülekezet által választott � 14 tagú presbitérium irányítja, mely hivatott az egyház életét érintő kérdésekben dönteni, határozatot hozni, és egyházközségi szabályrendeletet alkotni. A Presbitérium elnöke a mindenkori lelkipásztor, akit az Egyházközségi Közgyűlés választ meg. Jelenleg a gyülekezet lelkipásztora Keresztiné szemán Szilvia, akit 2022. január 2-án választottak meg a gyülekezet lelkipásztorává. A lelkipásztorral együtt irányítja a gyülekezet életét a presbitérium tagjai közül választott Egyházközségi főgondnok Csupor Zoltán.
A Porcsalmai Református Egyházközség keretei között működik 1999. óta a Kiss Áron Alapítvány. Nevét az l800-as évek második felében itt szolgált esperes-lelkipásztorról, majdan későbbi Tiszántúli püspökről, Kiss Áronról kapta. Az alapítvány kiemelkedően közhasznú minősítéssel bír, és jogosult az szja 1%-nak az igénylésére is. E célból had jegyezzem meg adószámát: 18803444-1-15. Tisztelettel és szeretettel fogadja az Egyházközséget támogató felajánlásokat.


A Templomról: Az Egyházközség Temploma késő Árpádkori építmény, mely magában hordozza a román stílus elemeit. E templom felújítása a Millennium évében, 2000-ben történt meg, mely alkalommal a külső vakolat cseréje alkalmával a fent említett stílusjegyek láthatókká váltak. A helyreállítás ennek a megörökítésével történt. A Templom műemlék, s fekvési adottságaiból eredően ( a 49. sz. főútvonal mentén található) kedvelt látogatóhely a turisták számára. A Templom egyébként téli időszakban fűthető, s az istentiszteletek ekkor is itt zajlanak.




Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2026. augusztus 13., csütörtök

    Ma haikukat olvashatnak.
  • 2026. augusztus 12., szerda

    Ma kiléphetünk az alkotókkal az „Én" központúságból avagy mellékszereplővé válhatunk.
  • 2026. augusztus 11., kedd

    Ma az elveszett tárgyak belső útján keresztül szemlélhetjük magunkat és a világot.
  • 2026. augusztus 10., hétfő

    Ma újságcikkek szavaiból összeállított verseket olvashatunk, csendben, hiányban megélt sóhajtásokat.
  • 2026. augusztus 09., vasárnap

    Tematikus hetünkön a Sófár Református Dicsőítő Iskola irodalmi műhelyében született írások közül közlünk le néhányat. Ma 21.századi zsoltár-imádságoka...
  • 2026. augusztus 06., csütörtök

    Új filmadaptációt kapott Michael Ende Momo című regénye, amelyben a főszereplő az elrabolt idő nyomába ered. Az üzenet a régi, a köntös modern, bár a ...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    A nyári gyülekezeti hetek palettáján üde színfolt, amikor nem csak passzív befogadók lehetünk, hanem egész testünkkel választ adhatunk a Szentlélek mo...
  • 2026. augusztus 05., szerda

    Miért és hogyan érdemes fesztiválmissziót végezni? Kik és milyen háttérrel érkeztek a LéleKzet Református Udvarba az idei Művészetek Völgyében? Videón...
  • 2026. augusztus 04., kedd

    A Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara felvételt hirdet hitéleti és pedagógusképzési szakokra augusztus 7-i határidővel.
  • 2026. augusztus 03., hétfő

    Nem még több információra, hanem kapcsolatokra van szükségünk. De a digitális kapcsolatversenyben marad-e valódi? Szubjektív merengés a berlini fal ár...