Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Épülésünkre szolgáló csendesnap

Hitünket, elkötelezettségünket erősítő csendesnap volt...

Az eseményt záró áldás elhangzása után még kisebb-nagyobb csoportokba verődve beszélgettek a jelenlevők, függetlenül attól, hogy már késő délutánra járt az idő. S ez a kép volt a jellemző az északiakkal közösen szervezett presbiteri csendesnapra, hiszen az érkezéskor, előadások utáni szünetben, az ebédszünetben, a zárszót követően sokan tartottak eszmecserét a látottakról, hallottakról, vagy az egyébként aktuális eseményekről. Nem siettek, hanem áldoztak időt a frissen hallottak feldolgozására.

Igazán jó kezdeményezés volt a körös rendezés...

Dr. Varga Gábor, területi szövetségünk elnöke a Ráday utcában megtartott Budapest-Déli és Budapest- Északi Református Egyházmegyék Presbiteri Konferenciáját követően rövid levelet írt Veres Sándornak - északi elnöktársának - a közös csendesnap kapcsán

"Kedves Sándor!
Mindenekelőtt köszönök mindent, amit az ügyünkért tettél/tettetek.

Az Úr megáldotta a csendesnapot, ezt, azon túl amit én érzek, nemcsak a létszám, hanem az ott elhangzottak, illetve a hozzám érkezett visszajelzések is mutatják.

Remélem nem ez lesz az utolsó ilyen alkalom, amit ennek a körnek, a főváros két egyházmegyéjének szervezünk. A jelenléti ívek alapján megállapítható, hogy összességében 160 testvér vehetett részt a konferencián, ezt külön-külön nemigen érhettük volna el."...

Bár sokan jegyzeteltek az előadások közben, a programba iktatott kiscsoportos megbeszéléseken is volt mód ismét feldolgozni, átbeszélni a hallottakat, talán mégsem lesz haszontalan, ha honlapunkon ismét meghallgathatóvá tesszük az előadók által elmondottakat. A több órás hanganyag előkészítési, szerkesztési munkái jelentős időráfordítást igényelnek, ezért az áhítatot és az előadásokat folyamatosan töltjük fel a honlapunkra. Szíves megértésüket kérjük.

Nt. Illés Dávid esperes áhítata meghallgatható itt!

Főt. Dr Szabó István püspok a II. Helvét hitvallás - Egyházunk alapdokumentuma című előadása meghallgatható itt!

(140223-szala)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 52, összesen: 447522

  • 2026. április 29., szerda

    Tiszavárkony a Tisza jobb partján fekvő, 1500 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    Bóly Baranya vármegyében, a bólyi járásban található 3600 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    A Salgótarjáni Református Gyülekezeti Ház, 2024-ben épült újjá.
  • 2026. április 29., szerda

    Kosd község Pest vármegyében, a Váci járásban található 2500 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    A Pécsi Református Kollégiumban a tanítási szünetekben, illetve a tanév ideje alatt hétvégenként az érdeklődők számára szállást biztosítanak.
  • 2026. április 29., szerda

    Bölcske Tolna vármegyei 2500 fős település a Paksi járásban.
  • 2026. április 29., szerda

    Móricgát Kecskeméttől 40 km, Kiskunfélegyházától 28 km távolságra található 400 lelkes Bács-Kiskun vármegyei falu. 
  • 2026. április 29., szerda

    Mórágy, Tolna vármegyében, a bonyhádi járásban található 600 lelkes község. 
  • 2026. április 29., szerda

    Kölked Baranya vármegyében, a mohácsi járásban található 900 fős település.
  • 2026. április 29., szerda

    Kákics Baranya vármegyében található 188 lelkes falu.