2019. január 19., szombat - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Az idei első továbbképzésen...

Református vagyok - és Istentől vezetett is? Nt. Takaró Tamás tb. esperes előadása. Azt megelőzően Harkai Ferenc lelkész áhítatát hallhattuk

A Budai Reformátusok gyülekezeti termében tartották a 2019-es év első presbiteri továbbképzését. A nyitó áhítatot nt. Harkai Ferenc református lelkész tartotta a napi bibliaolvasó kalauz szerint, a Jn. 3. 31-36 alapján: "Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.

A fenti ige szerint elhangzott áhítat meghallgatható . Az áhítatban hallottak váljanak üdvösségedre, kedves olvasó, hallgató

A mai előadás címe: "Református vagyok - és Istentől vezetett is? Vajon mit jelent mindez? Vajon mindenkinek vezeti az életét Isten? Mindenki életébe beleszól? És titokzatosan, vagy nyíltan?
Vajon hogy van ez? És az ember tudja, hogy vezetik? És aki nem, ő is megtudhatja, hogy Isten vezeti. Hogyan lehet ő is olyanná? Kérdés, kérdés hátán. És mit mond az Ige? Íme a Római levél 8. 14-15 verse: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai, mert nem kaptatok szolgaságnak lelkét a félelemre, hanem a fiúság Lelkét kaptátok"A válaszok megkeresésében, megválaszolásában ez az Ige legyen előttünk.

Takaró Tamás előadása teljes egészében meghallgatható.

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 224, összesen: 477072

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.