2019. február 08., péntek - Szabó László Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Második alkalom 2019-ben

Kedves Testvérek,

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt következő területi presbiteri alkalmunkra február 23-én, szombaton 10 órára a Pasaréti Református Gyülekezetbe (II. kerület, Torockó tér 1). A csendes délelőtt a 2019. évi presbiteri képzési programunk második alkalma.

Az áhítatot és az előadást Horváth Géza nagytiszteletű úr fogja tartani.

A csendes délelőtt fontos célja református keresztyén önazonosságunk erősítése, a presbiteri képzés megújítása, különös tekintettel az újonnan megválasztott presbiterek elérésére és bevonására. Az alkalmak során a gyülekezetek presbiterei rendszeresen találkozhatnak, s nemcsak a képzésére, de hangsúlyozottan presbitériumaink kapcsolatainak építésére is jut tér és idő. Ezek az alkalmak hitünk és bibliaismeretünk erősítése mellett közösségünk, közösségeink építését is jól szolgálhatják.

Területi alkalmaink 10 órakor kezdődnek és körülbelül fél 1-ig tartanak. Áhítatot követően kerül sor az előadásra. Az előadásokat követően alkalom nyílik a hallottak megbeszélésére is. Az alkalmakra nem csak a presbitereket és házastársaikat hívjuk, de a lelkipásztorokat és a gyülekezetek más érdeklődő tagjait is nagy örömmel látjuk.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 225, összesen: 477073

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.