Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Beszélgetés-sorozat egyetemistáknak

 

Beszélgetés-sorozat egyetemistáknak

A Mester gyakran ült le terített asztal mellé, hogy beszélgessen és tanítson.

A félév folyamán fiatalos, kissé bohém környezetben beszélgethetünk egyetemistákat érdeklő kérdésekről, mindenféle témában... Ez egy olyan hely, ahova elhívhatjátok olyan barátaitokat, akik nem jönnének el templomba, de érdekli őket, hogy a keresztyének mit gondolnak arról a témáról.

Az alkalmak helyszíne a Púder Bárszínház Pincéje (Ráday utca 8.).

2013. november 25.  -  A FIÚ

Az advent kezdetén, a Fiú! - Valódi karácsony című film kapcsán (www.afiu.hu) arról beszélgettünk Pásztory Ádám, kreatív producerrel, az MRE Kommunikációs Szolgálatának vezetőjével, hogy az egyház hirdetheti-e magát?

Jézus tanítványait az evangélium terjesztésével bízta meg, az egyháznak 2000 év után is ez a faladata: hirdetni az örömhírt. De vajon ez jelenti azt is, hogy az egyház hirdeti magát? Elegendő-e, ha "csak" a templomokban folyik az igehirdetés, vagy más csatornákon is fel kell hívni a figyelmet az evangéliumra? Használhatja-e az egyház és hogyan a modern kommunikációs eszközöket? Meddig mehet el a figyelem-felkeltésben?

 

2013. november 11. -  Jézus a Föld Fia

Kodácsy Tamással, a Károli Gáspár Református Egyetem lelkészével beszélgettünk egy olyan témáról, ami napról-napra fontosabb, a teremtett világról, felelősségünkről és a környezetünk megóvásáról Jézus, a föld fia címmel.

"Egy darab föld kellett az ember teremtéséhez, a humuszból homo lett. A földből élet lett.

Egy darab föld kellett a két gyümölcstermő fához, 4 az élet fájához és a jó és rossz tudásának fájához. A földből sors lett.

Egy emberpár a bukásban, miattuk lett átkozott a föld, 6 amelyből vétettek, és amelyből nőttek a fák.

Egy ember a földből, Krisztusra vár, aki újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat.

Milyen lesz akkor a föld?"

 

2013. október 21. -  Kreatív én -  kis filmek a kreativitás erejéről

Meghívott vendégünk Berke Sándor, Genézius Társaság lelkésze Kolozsvárról. Ezen a rendhagyó alkalmon kisfilmeket nézünk, ezek segítségével a kreatív emberről gondolkodunk. Akik voltak nyáron a Csillagponton az Insomnia estjein, és tetszett nekik a kisfilmek világa, azok most is jól fogják érezni magukat.

Emberek, akik valószínűleg nem ismerik egymást és mégis hasonlóan gondolkoznak, mert van bennük valami közös. Ők a kreatívak. A világ különböző pontjain álmodozó és alkotó személyek élettörténetén keresztül figyelem a bennük lévő közös erőt, a kreativitást. A kreativitás szabaddá tesz. Erre a szabadságra vágyom. Szabadság és kreativitás egymás mellett járnak. Beszélgessünk a bennünk lévő kreatív erőről. 

 

2013. szeptember 30. - Menjünk vagy maradjunk?

Kiss Paszkállal, az ELTE-BTK  Társadalom- és Neveléspszichológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensével beszélgettünk arról az aktuális kérdésről, hogy milyen okok húzódnak a hazánkban is egyre erősödő migrációs folyamatok mögött. Ez a beszélgetés az Soli Deo Gloria Szövetség által szervezett MIGeneRÁCIÓ Konferencia folytatása volt.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 30, összesen: 320149

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...