Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentiszteletek

 

A 2014/2015-ös tanév őszi félévében továbbra is a keddi egyetemi istentiszteletek lesznek a központi alkalmak. Az istentiszteleteket továbbra is a Gyulai Pál utcában tartjuk.

Az istentiszteletek témája: Isten kérdez.

Az őszi félév istentiszteletein egy-egy kérdést hallunk majd, amit Isten intéz hozzánk. Lehet, hogy meglepőnek tűnik ez, mivel inkább azt szoktuk meg, hogy mi ostromoljuk Istent a kérdéseinkkel. Néha még odáig is jutunk, hogy kérdőre vonjuk az Istent. A félév során azonban Isten kérdez minket és ezeknek a kérdéseknek a segítségével akar inteni, tanítani, buzdítani és segíteni bennünket. Reméljük, hogy ezek az igehirdetések segítenek bennünket abban, hogy őszinte válaszainkkal  közelebb kerülhetünk Hozzá.


szept. 2. Ember hol vagy? (1Móz 3,8-13) - Szabó István (Bp, püspök)

szept. 9.  Miért haragszol? (1Móz 4,6-7) - Győrffy Eszter

szept. 16.  Hol a testvéred? (1Móz 4,9-14) - Illés Dávid (Bp.)

szept. 23. Honnan jössz és hová mégy? (1Móz 16,6-11) - Édes Árpád (Kiskunhalas)

szept. 30.  Hol vannak isteneid? (Jer 2,28) - Győrffy Eszter

okt. 7.  Becsaphatja-e az ember Istent? (Mal 3,6-12) - Kiss Sámson Endre (Bp.)

okt. 14.  „Hogyan maradhatnánk életben?" (Ez 33,10-11) - Süll Tamás (Komárom)

okt. 21.  „Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak?" (Ézs 50,1-2) - Sóskuti Zoltán (Bp.)

okt. 28.  "Ki figyelmeztetett titeket?" (Mt 3,7) - Győrffy Eszter

nov. 04.  „Ti kinek mondotok engemet?" (Mt 16,13-20) - Mike Sámuel (Kecskemét)

nov. 11.   "Hiszed-e ezt?" (Jn 11, 17-27) - Szikszai Szabolcs (Kecskemét)

nov. 18.  "Akarsz-e meggyógyulni?" (Jn 5,1-7) - Győrffy Eszter

nov. 25.  "Hol vannak a vádlóid?" (Jn 8,10) - Ablonczy Áron (Bp.)

dec. 2.  „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" (Mk 3,33) - Ábrahám János (Dunaújváros)

dec. 3. szerda Adventi ökumenikus egyetemi istentisztelet (Magyar Tudósok krt.3.)

dec. 9.  "Szeretsz-e engem?" (Jn 21) - Győrffy Eszter (Úrvacsorás istentisztelet)

dec. 16.  „Hol van a zsidók királya, aki most született?" (Mt 2,2) - Győrffy Eszter

Vizsgaidőszakban is tartunk istentiszteleteket!

2015. január 6-án lesz a legközelebbi alkalmunk!!!

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 97, összesen: 315802

  • 2026. február 22., vasárnap

    Rácz-Vekerdi János bólyi lelkipásztor portréja.
  • 2026. február 20., péntek

    Az alkalmas, az alkalmatlan és a rendelt időről, böjtfőhöz közeledve.
  • 2026. február 19., csütörtök

    4. Nyári Gyermektábor-konferencia
  • 2026. február 19., csütörtök

    Gyermektábori szolgálók képzése indul tavasszal
  • 2026. február 18., szerda

    Egy kazettás magnó hatása a XXI. századi kis magyar médiatörténetre. – 2025 decemberében lett 100 éves a magyar rádiózás. A múltról, jelenről, közszol...
  • 2026. február 18., szerda

    Képek és imák párbeszédével invitál minket elcsendesedésre és szemlélődésre Nagy Károly Zsolt Böjt albuma. Reflexió, útmutató és beszélgetés a szerzőv...
  • 2026. február 16., hétfő

    Mindent megkaptam amire vágytam, de kiderült, hogy nincs rá szükségem.
  • 2026. február 16., hétfő

    Bevezetés a lelki beszélgetésbe és lelki kisérésbe - három alkalom lelkipásztoroknak
  • 2026. február 15., vasárnap

    Az egyházra irányuló kérdés rámutat annak válságára: a nyugati kereszténységben az egyház helye és szerepe folyamatos kérdéseket vet fel az elmúlt évt...
  • 2026. február 12., csütörtök

    Felkavarja a házasságról való gondolkodás állóvizét Mihalec Gábor könyve. A hűség kódja segít az újratervezésben és megoldáskeresésre késztet. Magyaro...