Mindenre van erőm a Krisztusban
2017. február 01., szerdaFebruár 7-én 19 órától egyetemi istetniszteletet tartunk Mindenre van erőm a Krisztusban címmel a szokott helyünkön, az Adna Caféban (Török Pál utca 6.)
Tízparancsolat? könyvbemutató
2017. január 23., hétfő Január 24-én 17 órától az Adna Caféban tartjuk a Tízparancsolat? című könyv fővárosi bemutatóját.
Dávid István kolozsvári református egyetemi lelkész és Vitus-Bulbuk István ajtoni református lelkipásztor által szerkesztett kiadvány, amely a kolozsvári egyetemi gyülekezetben elhangzott előadás-sorozatot foglalja magába, még 2016-ban jelent meg a kolozsvári Exit Kiadónál.
A könyvet a szerkesztők jelenlétében Bagdán Zsuzsanna mutatja be.
Erősödjetek meg az Úrban!
2017. január 12., csütörtök
Erősödjetek meg az Úrban! címmel Márkus Tamás hirdeti az Igét 2017. január 17-én z Adna Caféban.
Erő legyen veled!
2017. január 01., vasárnapA vizsgaidőszakban is tartunk istentiszteleteket, a sorozat első alkalma 2017. január 10-én kedden 19 órától az Adna Caféban lesz.
Tömegből közösség
2016. november 28., hétfőNovember 29-ei egyetemi istentiszteletünk helyszíne kivételesen a Ráday Könyvtár olvasóterme (Ráday utca 28.)
Kettesével
2016. november 12., szombat2016. november 15-ei istentiszteletünkön dr. Balla Péter a Károli Gáspár Református Egyetem rektora szolgál közöttünk.
A 12 tanítvány kiválasztása
2016. november 05., szombat12 tanítvány kiválasztása címmel tartunk újra egyetemi istentiszteletet november 8-án kedden 19 órától, az Adna Caféban.
Egymást kiegészítve
2016. október 17., hétfőOktóber 18-án kedden a Promissz istentiszteletén Győrffy Eszter hirdeti az Igét Egymást kiegészítve címmel.
Isten szerinti családmodell
2016. október 03., hétfőOktóber 4-én kedden Isten szerinti családmodell címmel Németh Balázs egyetemi lelkész hirdeti Isten Igéjét a Promissz közösségében (Adna Café).
Testvérek egysége
2016. szeptember 24., szombatSzeptember 27-én, kedden 19 órától istentiszteletünkön A testvérek egysége címmel Győrffy Eszter, egyetemi lelkész szolgál; várjuk az érdeklődő egyetemistákat az alkalmunkra az Adna Caféban (Török Pál utca 6.)
Imareggeli
2016. szeptember 15., csütörtökSzeptember 19-től minden hétfő-kedd-szerda reggel 8 órától imareggelit tartunk egyetemistáknak az Adna Caféban. (Török Pál utca 6).
A hármas kötél
2016. szeptember 15., csütörtökSzeptember 20-ai egyetemi istentiszletünkön 19 órai kezdéssel az Adna Caféban (Török Pál utca 6.) Seben Glória lelkész hirdeti Isten Igéjét A hármas kötél címmel.
Hozzáillő társ
2016. szeptember 12., hétfőSzeptember 20-án kedden 19 órától folytatjuk istentiszteleti sorozatunkat. Hozzáillő társ címmel Márkus Tamás egyetemi lelkész hirdeti Isten Igéjét.
Nem jó egyedül! Félévnyitó egyetemi istentisztelet
2016. augusztus 26., péntekA Pesti Református Egyetemi Misszió félévkezdő istentiszteletét 2016. szeptember 6-án 19 órától tartja az Adna Caféban (Török P. utca 6.).
Egyetemi Gyülekezetek Kerti Partija
2016. június 08., szerda2016. június 17-én pénteken 16 órától a Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyetemi Lelkészsége, a Keresztkapcsolat Mérnökmisszió és a Pesti Református Egyetemi Misszió közösen félévzáró kerti partit rendez.
Van-e maradandó otthonunk?
2016. június 06., hétfőIsten vándorairól szóló istentiszteleti sorozatunk június 7-ei alkalmán Somogyi Péter fasori lelkipásztor szolgál.
Egyházi Ki mit mond? - Beszélgetés a teológiai izmusokról
2016. május 29., vasárnapA Károli Egyetemi Lelkészség és a PROMISSZ közös szervezésben Tiszta vizet a pohárba! című beszélgetés-sorozatának következő alkalmát 2016. május 30-án hétfőn 19 órától az Adna Caféban tartják.
3 éves a PROMISSZ
2016. április 29., péntekMájus 3-án kedden ad hálát ad Istennek a Pesti Református Egyetemi Misszió közössége az elmúlt három évéért.
Jézus a pusztában
2016. április 22., péntekA következő egyetemi istentiszteleten április 26-án, kedden, 19 órától Jézus pusztai 40 napjáról lesz szó. Igét hirdet: Márkus Tamás KRE egyetemi lelkész.
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 163, összesen: 268791