2014. január 03., péntek - Győrffy Eszter Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Jól felkészültél? - Istentiszteletek egyetemistáknak

A Pesti Református Egyetemi Misszió (PROMISSZ) szerezésében a vizsgaidőszakban istentiszteleti sorozatot tartunk a Gyulai Pál utca 9-ben, keddenként 19 órától. Az első, évkezdő alkalomra 2014. január 7-én kerül sor.

A PROMISSZ szervezésében tartunk istentiszteleteket a vizsgaidőszakban is. A sorozatban olyan igékkel foglalkozunk, amelyekben Isten a Biblia szereplőit meglepő, nagy kihívást jelentő helyzetben felkészíti, segíti abban, hogy helyt álljanak és megmaradjanak Isten iránti hűségben.

Az első alkalommal, január 7-én, 19 órától, Noé történetéről lesz szó. Az igehirdető Szabó István, gyülekezetünk tagja, teológushallgató, aki már ősszel is szolgált közöttünk.

Az istentiszteletek előtt, 18 órától imaközösséget tartunk. Az istentisztelet végén, akinek van kedve maradhat velünk játszani (kb. 21 óráig), illetve szeretetvendégség keretében beszélgetni.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 178, összesen: 341419

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Mennyire kapaszkodunk bele valamibe, ami elmúlt, ami lezárult; miért rettegünk a jövőtől és mit jelent az itt és mostban jelen lenni? Gondolatok az év...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.