2014. február 08., szombat - Győrffy Eszter Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Promissz második félévi programjairól

A Pesti Református Egyetemi Misszió (PROMISSZ) 2013/2014-es tanév második szemeszterében a keddi istentiszteleteken kívül más programokkal várja az egyetemistákat.

A keddi egyetemi istentiszteleteknek a témája az egyik evangéliuma: Az élet útján - Márk Evangéliuma címmel. 18 órától imaközösséget tartunk, az istentisztelet 19 órától kezdődik, és utána szeretetvendégséggel zárjuk az estét.

A budai egyetemi gyülekezettel (BREFGY) közös programként, két hetente csütörtökön házi bibliatanulmányozás is folytatódik, az Énekek énekét olvassuk.

 

A Púderben kerekasztal-beszélgetések keretében többek között téma lesz majd önkéntesség és a diakónia; illetve a szex és a szerelem is.

Új programként - a diákok kérésére - Önismereti bibliakör indul Lukács evangéliuma alapján.

A missziói feladatunk részeként betanuljuk a Márk drámát, amit több egyetemi helyszínen fogunk bemutatni a húsvéti, illetve a pünkösdi ünnepkörben.

Háromnapos gyülekezeti kirándulásra megyünk Bakonybélbe (téma: Mi a hivatásod?)

Ennek a félévnek a legnagyobb "vállalkozása" a március 21-23 között tartandó kárpát-medencei egyetemi gyülekezetek tavaszi találkozója, amit a PROMISSZ szervez. A téma: Egyetemi Misszió.

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 176, összesen: 341417

  • 2026. szeptember 22., kedd

    Eszközzé silányítás, traumatizálás, bántalmazás – az első dunamelléki református gyermekvédelmi konferencián az elméleti alapok mellett arról is szó e...
  • 2026. szeptember 21., hétfő

    Mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében lezajlottak a jelölő közgyűlések, ezzel egyházkerületünkben is megkezdődött a tisztújítás folyamata.
  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Mennyire kapaszkodunk bele valamibe, ami elmúlt, ami lezárult; miért rettegünk a jövőtől és mit jelent az itt és mostban jelen lenni? Gondolatok az év...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.