2014. október 07., kedd - Győrffy Eszter Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egyetemisták az Imaéjjelen

 

 

 

 

 

2014. október 10-én (pénteken) a Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel  keretében az egyetemisták is szerveznek alkalmat. A Budapesti Református Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet (BREFGY) otthona lesz a helyszín. Az alkalomhoz csatlakoznak a PROMISSZ tagjai is. A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden főiskolást, egyetemistát, fiatal felnőttet, akinek fontosak az imatémák, illetve kortárs keresztyén közösségre vágynak.

"Az ima az a kulcs, amitől kinyílik a zár,
Olyan ajtók tárulnak, melyekről nem is álmodtál.
Feléled a hit és újra ébred a remény,
Az ima megváltoztatja a dolgok menetét."

(Pintér Béla)

A BREFGY presbitériuma és a PROMISSZ tagjai szeretettel hívnak mindenkit október 10-én 19 órától a Magyar Tudósok krt. 3-ba, amely egy nagyszabású kárpát-medencei "imagépezet" kicsiny alkatrésze lesz. Központi téma a béke(sség) lesz, különösen aktuális ez, amikor tőlünk távol, és a szomszédságunkban is emberi életeket követelő háborúk dúlnak. Az országokért és emberekért imádkozunk, akik ebben a helyzetben vannak. Ezek mellett személyes ügyeinket is az Úr elé visszük, legfőképpen az egyetemi missziót. (Imádkozunk az egyetemisták közötti ébredésért, az őket érintő napi problémákért: a párválasztás, pályaválasztás, életkezdés, vizsgák, ösztöndíjak... A programban lesz: tanítás, egyéni csendességek, közös imák, dicsőítés, bizonyságtétel.)

 

Az imaalkalom után (ami a tervezett rend szerint 23:00-kor ér véget), aki tud és akar az maradhat, mert nem állunk le. Egy tábor feeling-es, kikapcsolódós, dicsőítős, majd elcsendesülős programot tervezünk, mely éjszakába nyúlása miatt ottalvós lesz. Ha úgy gondolod, hogy csatlakozol, akkor kérünk, hogy hozz magaddal hálózsákot és/vagy polifoamot. Ha nem tudsz hozni, ne keseredj el, tudunk segíteni, ha időben jelzed. Szeretettel hívunk erre is.

További részletek: http://www.brefgy.hu/esemeny/karpat-medencei-ifjusagi-imaejjel/

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 284473

  • 2025. június 16., hétfő

    Hogyan kapcsolódhat össze a Krisztusban való hit az űrkutatással? Lehet egyszerre növekedni a hitben és a szakmaiságban?
  • 2025. június 15., vasárnap

    Kapcsolódni a fiatalokhoz a gyülekezetek egyik életfeladata. A konfirmáció árnyékában mindig van lehetőség az újratervezésre. Bátki Márton Boldizsár k...
  • 2025. június 13., péntek

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. június 12., csütörtök

    Batyukkal érkeztek, lélekben feltöltődve távoztak azok az északpesti református fiatalok, akik részt vettek Őrbottyánban az első egyházmegyei evangéli...
  • 2025. június 11., szerda

    „A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyít...
  • 2025. június 10., kedd

    Újjászületett templomukért és az elmúlt évtizedek lelki és fizikai építkezéseiért adtak hálát a fasori reformátusok pünkösdhétfőn.
  • 2025. június 10., kedd

    Eladói pozícióba keres munkatársat a Bibliás könyvesbolt.
  • 2025. június 10., kedd

    Könyvelő munkatársat keres a Dunamelléki Református Egyházkerület.
  • 2025. június 09., hétfő

    Káposztásmegyeren hat ifi működik párhuzamosan, a konfirmáció pedig csak az egyik fontos beavatási mérföldkő a fiatalok életében. Cikksorozatunk harma...
  • 2025. június 08., vasárnap

    A tanítványok nem a maguk erejéből váltak apostolokká. A Lélek kiáradása nélkül soha nem lettek volna képesek végigjárni ezt az utat.