Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás

Templom

"Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre."

Zsoltárok 90,1

 

Ráckeve, a "vizek városa" a Csepel-sziget déli csücskében helyezkedik el, közel a fővároshoz, mégis messze annak nyüzsgésétől. A nyugodt kisváros kilencezer lakója közül mintegy kettőezer református, ennek harmada a gyülekezet fenntartásában is részt vesz. A gyülekezet nagy múltra tekint vissza - épphogy csak a legnagyobbra, Szegedi Kis Istvánra gondolva - azonban a jelenben sem kíván elveszni. Hisszük, hogy nemrég felújított templomunk nem csak a város látképét gazdagítja, hanem ahogy Ezékiel próféta meglátta, a templomból "élő víz" indul el: a Ráckevei Református Gyülekezet így áldások forrása lehet. Vasárnaponként átlagosan 100 felnőtt igehallgató gyűlik össze, míg az istentisztelet mellett kb. 50 gyermek hallgatja Isten nekik szóló üzenetét. Kisebb csoportjaink, az imaóra, és a bibliaóra az idősebb korosztálynak ad igei közösséget, míg az énekkar, a baba-mama kör, férfi óra, a felnőtt konfirmációs alkalmak és az ifjúsági csoport más generációkat is megszólítanak. Ebben a sokszínűségben, mégis a Krisztus-hit egységében végezzük szolgálatainkat.

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 7, összesen: 29340

  • 2026. szeptember 20., vasárnap

    Lehet-e jóízű a táblacsere? A Szeghalmy Bálint Református Oktatási Központban jártunk, ahol az idei az első tanév, amikor az iskola minden diákja már ...
  • 2026. szeptember 17., csütörtök

    Készülnek a bálványok, amiket nem a kinézetük alapján tudunk felismerni, sokkal inkább a saját viselkedésünk, érzelmeink, olykor túl heves reakcióink ...
  • 2026. szeptember 16., szerda

    A Ráday-napok idén is sokszínű programmal várja mindhárom tematikus napjára a dunamelléki reformátusokat – tudtuk meg a szervezőktől. Ízelítőnk a tanu...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    Beiktatták szolgálatába Nagy Jánost, a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség idén megválasztott lelkipásztorát szeptember 13-án, vasárnap. A...
  • 2026. szeptember 15., kedd

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központ vezetői munkakör...
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Tudósításunk a Paksi Református Egyházközség fennállásának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepségről.
  • 2026. szeptember 14., hétfő

    Szélfútta zsoltárok címmel a régizene, népzene és könnyűzene fúziójában meghangszerelt új összeállítással jelentkezik a Zsongom együttes.
  • 2026. szeptember 13., vasárnap

    A gyógyíthatatlan betegség határhelyzet. Ezen a pengeélen sétálunk Bogár Bence kreatív szakemberrel, a Bapum szorongáscsökkentő alkalmazás megálmodójá...
  • 2026. szeptember 11., péntek

    Lehetnek különböző elképzeléseink arról, hogy ki legyen a püspök. De vannak határok, amelyeket egy ilyen helyzetben sem szabad átlépnünk. Literáty Zol...
  • 2026. szeptember 10., csütörtök

    Brandenburg Sándor, Szalai Zsolt és Szathmáry Gergely válaszoltak az egyháztagok online beküldött kérdéseire.