Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Szentlélek betölti a szíved, és megszólaltatja a szádat!

Apcsel 2:1-11



A zúgó szél: jele, hogy föntről, a mennyből érkezik a Szentlélek.
Tűz: Isten oltárán az ószövetségi szent sátorban mindig égnie kellett a tűznek. A Szentlélek meggyújtja a szívünk rég kialudt oltárán Isten izzó, szent tüzét.

Az imádkozó 120 Jézus tanítvány egyen-egyenként megtelt Szentlélekkel. Más helyen úgy is olvassuk: beteltek Szentlélekkel vagy leszállt rájuk a Szentlélek. A testük templommá változott, Isten hajlékává lettek. És azonnal beszélni kezdtek. Nem egyformán, de ugyanarról:

Csodálatos megtapasztalni, amikos a saját lelked, szíved tartalma mellett, az is megszólal, amit a Szentlélek az Atyától és Jézustól hoz neked.

A napokban éltem át: gyötrű bűnbánatot. Valamit nagyon elrontottam. Megvallottam Istennek, sokáig könyörögtem, hogy bocsánatát, amiről tudom, hogy megadja nekem, éreztesse velem a Szentlélek által. Kinyitottam a Bibliámat, és e prófétai könyvben azt olvastam, hogy milyen súlyos dolgot követett el egy nép. Tovább imádkoztam, hogy a Szentlélek tegyen bizonyságot a lelkemmel együtt, arról, hogy Isten gyermeke vagyok, hogy Atyám nem vetett el engem. Jézusért. És egyszer csak megérkezett a bocsánat. Betöltötte a szívemet, és nagyon örültem.
És íme most ezt az örömömet el is mondtam nektek.

A Szentlélek megszólaltatja a Bibliában leírt Igéket is. De megszólal az Atya hangján, Jézus hangján a szívedben is.
Ennek a 120 embernek először a szíve telt meg csordultig Istennel, és erről kezdtek beszélni. „Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj” (Máté 12,34)

Megfigyeltem, hogy mindenki tud valamiről beszélni. Még a legszótlenabb ember is. Miről? Amit a legjobban szeret, ami a szívügye, amivel a legtöbbet foglalkozik. Szinte tudom, mikor valakivel találkozom, miről fog beszélni nekem. Van, aki mindig a politikáról, van aki a munkájáról, van aki önmagáról, van aki a gyerekeiről, van aki mindig arról, hogy milyenek a tanárok, van aki a magyarságról. Van aki arról, hogy mi folyik ebben az országban, van aki arról, hogy mi folyik ebben a faluban. Van aki arról, hogy milyenek az emberek....

Amikor a Szentlélek betölt minket, akkor egyre inkább Istennel telik meg a szívünk, és róla gondolkodunk, beszélünk, éneklünk, hozzá imádkozunk. Ez a legnagyobb örömünk, és boldogságunk.

A konfirmandusok a példák ma erre. A Szentlélek munkája, hogy ma szólni fognak Istenről. De az gyülekezeti közösség titka is ez, az istentisztelet, és minden lelki alkalom titka is ez: Szentlélekből szólunk, Lélek által imádkozunk, Szentlélekben örvendezünk, átéljük pártfogását, vigasztalását,erejét. „Teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek” (Ef 5,19)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 63, összesen: 315070

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.