Az örökre megmaradóért fáradozzatok

Prédikátor 1:1-11

János 6,27

A Prédikátor könyvét kezdjük el olvasni. A bemutatkozása szerint Salamon, Dávid fia írta ezt a könyvet, vagy az ő mondásait jegyezték le. A prédikátor keresi élete értelmét, szeretné a múlóban, az idő elfolyó homokszemei között megtalálni az állandót, ami megmarad.

Mária és Márta történetében már átgondoltuk, hogy mindkettőre szükség van: a munkára, a múlandó, de létfontosságú szükségek előteremtésére, és arra, hogy csendben Istenre figyeljünk.

Ma arra tanít minket Isten Igéje, hogy a múlóban hogyan találhatjuk meg az el nem múlót, a végesben a végtelent, a pillanatban az örökkévalóságot. Mert be nem vallottan is, minden ember ezeket keresi az életében. Tegnap a pócsmegyeri tónál voltam este úszni egyet, és éppen egy születésnapi buli közepébe csöppentem. Happy birthday to you - szólt a zene. Arra gondoltam, milyen jó, hogy valaki így megünnepli a születésnapját a családjával, barátaival. E mögött is az van, hogy a múló időben egy ember életét kiemelni, megbecsülni, hogy ő fontos, hogy bár telnek az évek, de ő él és van nekünk, és szeretjük.

A Prédikátor azt látja, hogy minden megy tovább az útján, a világ jelenségei között vajon elvész-e amit megélünk, amit alkotunk, amit teszünk. „Mi haszna van az embernek minden fáradozásából... Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek..." (3-4.) Ráadásul úgy érzi, hogy minden úgyis elmúlik, feledésebe merül. Nagy emberek nagy tetteire még csak emlékeznek, de amit mi átlagemberként tettük, amiért fáradtunk, amiért küzdöttünk, amit fontosnak, értéknek tartottunk, arra ki fog emlékezni? Melyikünk ne gondolkodott volna már el ezen?

11 éves autónkra az utóbbi két évben nagyon sokat költöttünk. Szinte minden fő alkatrészt ki kellett cserélni benne. Egy szervizben végeztek minden munkát. Azután három hete, összetört az autónk, megcsúszott a vizes úton. És azt mondták, nem érdemes megjavítani. Ott állt a szerviz előtt, ahol annyi munkát belefektettek. A pénz is fájt, amit kifizettünk az évek során. De belegondoltam, ezek a szerelők mennyit dolgoztak vele. És most megy a bontóba. Még pár hónapja is cserélték a motortartó bakot. Most meg az egész értelmét vesztette. Oda pénz is, a munka is, az autó is.

Jézus a fáradozásainkkal kapcsolatban arra tanít minket, hogy ne a veszendőért fáradozzunk, hanem az örök életre megmaradóért. Ezt azoknak mondta, akik azért keresték fel őt, mert előző nap kenyeret kaptak tőle. Újra jól akartak lakni. Jézus arra tanít ezzel, hogy egy dolgot tehetünk úgy is, hogy azért fáradunk, ami úgyis elvész. De úgy is tehetünk valamit, hogy azért fáradunk, ami örökre megmarad. Egyszerű példa. Lehet azért is mosogatni, hogy na majd én megmutatom, és én többet teszek a másiknál, meg nekem nem mondja senki, hogy... És elmosogathatok azért, hogy segítsek, segítőkészségből.

A filippi levél ezért mondja: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból" (Filippi 2,3). Mert lehet dicsőségvágyból jót tenni, alkotni, dolgozni, embert gyógyítani. Jézus még arról is beszél, hogy imádkozni, böjtölni is lehet dicsőségvágyból, még szenvedni is lehet önzésből. De akkor mindent a veszendőért tettünk. Mert múló mindennek a dicsősége, mint a mező virága. De ha valamit úgy teszünk, hogy az örökre megmaradó indít rá minket, akkor az egészen más. És boldoggá is tesz minket.

Ha valaki felsöpri az udvart, érezheti azt, hogy valakinek ezt is el kellett végezni, és utána utálattal dobja el a seprűt. De végezheti úgy is, hogy végignéz a tiszta, rendezett területen, és úgy érzi, ennek van értelme. Káoszból rendet csinálni, a piszoktól megtisztítani valamit. Mert valahogy a Lélek erre mutat irányt. Hogy rendbe tegyük a dolgokat.

Minden munkát, de a pihenést, a szórakozást, a családi életünket is tudjuk úgy tölteni, hogy a veszendőért fáradunk. És úgy is, hogy az örökre megmaradóért. Egy ölelés a házaspár között lehet számító vagy lehet az őszinte szeretet kifejeződése. Egy köszönés lehet tele szeretettel, figyelemmel, vagy éppen rutinnal.

A prédikátor éppen ezt kereste, kutatta, hogyan találhatna rá arra a mindennapok sodrában, ami örökre megmarad. Isten meg tud erre tanítani minket. Jézus hogyan végezte munkáit? A gyógyítást, a tanítást, a lelkigondozást, a megváltás szenvedését? Ő elmondta: „Én nem keresem a magam dicsőségét: van aki keresi, és ő majd ítéletet mond." (János 8,50)

Nagy kísértés, hogy a legnagyobb áldozatvállalásunkban, a legnagyobb szolgálatunkban valami mást keressünk, mint csupán a szeretetet és a segítőkészséget. Kísértés, hogy valami veszendő iránti vágy hajtson minket akkor is, amikor a legszebb dolgokat tesszük. Jézust kövessük, hogy ne a veszendőért, hanem az örökre megmaradóért fáradozzunk.