Jézus elhozza az örökkévalóságot hétköznapjainkba

Prédikátor 3f:9-15
Lukács 24:28-35


Minden embernek van örökkévalóság igénye. Nem elégszünk meg a hétköznapok egyhangú mulandóságával. Életünk legfontosabb kérdése a gyerekkor után ez: Hogyan találhatom meg a hétköznapi életemben, az ébredés, a fogmosás, a családi élet, a munka, a házasság, a barátság, a fáradtság, a betegség, a szórakozás, az ünnepek, a főzés, az evés, a játék, a gyermeknevelés, a pihenés, a céljaim, terveim, a bukásaim, az alkotásaim és tehetetlenségem világában az örökkévalóságot.

Jó példa erre a tegnapi lecsó fesztivál is. Egy egyszerű étel, amit ki-ki megfőzhetne és megehetne otthon, minden felhajtás nélkül. De nem. Mi emberek Isten csodálatos kegyelméből még a lecsót is az örökkévalóság fényében akarjuk megenni. Mi ennek a jele, mert ez a többségben nem tudatos. Hát az, hogy összegyűlünk, hogy közben beszélgetünk, hogy szépen tálaljuk, hogy örülünk a finom ízeknek, és egymás társaságának. Mi is a gyülekezet ifi körével beneveztünk, és bizony több volt ez, mint egy egyszerű főzés és evés. Valami örökkévalót kerestünk: barátságot, szeretetet, győzelmet, örömet.

A Prédikátor éppen ezen elmélkedik Isten Lelke által. Hogy Istentől van az, amikor az ember eszik és iszik, és jól él fáradtságos munkájából. De Isten elénk tárja mindebben az örökkévalóságot is.

Jézust küldetése kezdetén, amikor a pusztában böjtölt, imádkozott már hosszú ideje, azzal kísértette a Sátán, hogy változtassa a köveket kenyérré. Vagyis: az örökkévalóság igénye nélkül, csupán elégítse ki éhségét. Csináljon kenyeret, azután tömje tele a hasát, hiszen az éhség nagy úr. De Jézus mit válaszol a kísértésre? „
„Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Máté 4,4)

Jézus nem becsülte le az emberek kenyerét. Hiszen Ő is emberré lett értünk. Mindig hálát adva vette a kezébe és a szájába a falatot. Hanem azt mondja ezzel: nem csak. A kenyérhez nem csak vajat, felvágottat lehet enni, hanem örökkévalóságot is. Az is kell hozzá. Mint ahogy ilyenkor nyáron paradicsommal, paprikával az igazi a kenyér. Egyél egész évben örökkévalóságot is a kenyereddel együtt.

De hogyan lehet? A két tanítvány példájával megtanít erre Isten minket. Ők vittek a tarisznyájukban egy kenyeret. De sokáig elő sem veszik. Nincs kedvük enni. Pedig ott van a drága frissen sült kenyér, amit az útra készítettek nekik az asszonyok. De ők csak vándorolnak, bánatosan, szomorúan. Egyik kilométer a másik után. És ekkor észreveszik, hogy valaki velük együtt vándorol. Ott van velük. Gyászukban, összetört vágyaik és reményeik útján ott lépked, és beszélgetni kezd velük. Neki elmondhatják, ami a szívüket nyomja. Mindent. És ő vigasztalja, bátorítja, tanítja őket. És együtt ülnek le enni este. Végre előveszik a kenyeret. És ekkor útitársuk kezébe veszi a kenyeret, és hálát adva megtöri és nekik adja. És ebben a pillanatban rádöbbennek, hogy ebben a hétköznapi, fájdalmaktól terhelt órában, Jézus az ő útitársuk. Ő ül az asztaluknál, az Ő nyújtja feléjük a falatot. És megtelnek örömmel, és már van hitük, és céljuk, és tudják mit kell tenniük. A kenyér megtöréséről ismertük fel őt, ezzel rohannak Jeruzsálembe, a többiekhez.

Jézus, Isten fia, Ő az, akiben találkozik a múló hétköznapi életünk és az örökkévalóság. Ő belépett örökkévaló szívével a morzsálódó kenyér világába, a mi világunkba. És itt van azóta is a Szentlélek elhozza őt. Ő, Jézus el tudja hozni az örökkévalóságot a hétköznapjainkba!

A családi asztalhoz, vagy éppen a már szétesett család külön-külön asztalaihoz. A munka, a napi gyűrődés pillanatai közé. Remények és csalódások múló váltakozásába. A sikereinkbe, győzelmeinkbe és a vereségeinkbe, bukásainkba. Jó és rosszkedvünkbe, örömeinkbe, szenvedéseinkbe. Egészségünkbe és betegségünkbe.

Idősek szeretetotthonban: amikor már nincs családi asztal. Sokszor inkább betegágy, fájdalmak. Jézus elhozza az örökkévalóságot oda is, ahol te vagy. Kérd, maradjon veled, és ő veled marad. És ahol Ő van, ott van az Atya, ott van Isten, és ott van az örökkévalóság. Egy gyógyszeres tálcán, egy remegő kézzel kikanalazott levesben. Egy kerekesszék gurulásában. Ott van egy nehezen hajló derék fájdalmában. Néhány hétköznapi szóban.

Fel fogod ismerni őt. És ez boldoggá fog tenni téged. És hevülni fog a te szíved is. És boldogan ujjongsz: felismertem Istent az ágyam szélén, a gyermekem szaladgálásában, az ebédnél felvágott kenyérben. Itt vagy hát Uram, és itt van velem a te örökkévalóságod. Ámen.