Vállalásaink adnak igazi örömet

Prédikátor 2,1-11
Zsid 12,2


A Prédikátor ma az élvezetekből és a gazdagságból ábrándul ki. A mai világban élve nem kis értetlenséggel olvassuk szavait. Kedves Prédikátor, hát hogy ábrándulhattál ki abból, ami élvezetet ad? Hát elmehet az ember kedve egy háromgombócos fagyitól, egy nagy tál bolognaitól, egy marcipános tortától, a jégkrémtől, a finom boroktól, gyerekeknek a fantától, a kólától? A facebookon láttam egy képet egy fagyi pultról. Az egyik fagylaltos edény fölé az volt írva: pálinka fagyi. Komment: végre megjött az esze a magyaroknak.
Hát a Prédikátor nem tudom evett-e pálinka fagyit, de a korabeli finomságokból degeszre ette és itta magát. Egy ideig jó volt, de azután azt írja: „kitűnt, hogy ez is hiábavalóság”. Már nem lelte örömét benne.

Ezt melyikünk ne élte volna át? Csábított, földöntúli boldogsággal kecsegtetett a sok finomság, de amikor elteltünk vele, elmúlt az örömünk. Mórcz Zsigmond: Tragédia c. művében örökítette meg azt az emberi oldalunkat, amelyik az evés-ivásban, habzsolásban keresi az örömét. A gazda meghívja az aratókat lánya lakodalmába, és azt mondja, mindenki annyit ehet és ihat, amennyit akar. Kis János, aki az egyik arató, aki alig lakott igazán, élete nagy lehetőségének látja ezt. Hogy úgy jóllakhat mint a duda, minden fogásból degeszre eheti magát. Elhatározza, hogy kieszi a gazdát a vagyonából. Már előtte napokig nem eszik, hogy még több férjen a hasába. Ám amikor eljön a nagy nap, megdöbbenve tapasztalja, hogy már az első fogástól jóllakott. De csak nyomja le a többit is a torkán, már semmi örömöt nem okoz neki az evés. Végül egy nagy falat a torkán akad, mivel nem kap levegőt, megfullad. Hát ez lett a nagy evés boldogságából.

Azután a Prédikátor a gazdagságért kezd fáradozni, hogy ne éljen léha, kicsapongó életet. Lett palotája, aranya, ezüstje, sokkal több, mint elődeinek. Az 1Királyok 10-ben leírják a krónikások Salamon gazdagságát. Egy kis ízelítő belőle: Palotájának díszítésére 1800 kg aranyat használtak fel. Elefántcsontból készítettet trónt magának. Minden ivóedénye aranyból volt. Nagy háreme is volt: hétszáz főrangú és háromszáz másodrangú felesége.
De mit szóltok, miután ennyire gazdag lett, megint csak azt mondta: kitűnt, hogy mindez hiábavalóság. Ebből is kiábrándult.

Van tehát egy jó hírem. De jó, ha valaki azon bánkódik valaki, hogy életében nem volt soha gazdag, nem tudott magának soha új autót venni, csak használtat. Ha azért kesereg, hogy részletre vásárolta még a konyhabútort is, hát örülhetünk. Mert nekünk már nem kell ki sem kell próbálnunk, milyen gazdagnak lenni! A Prédikátor, már kipróbálta, és azt mondta: ennek sincs semmi haszna. Tehát nyugodtak lehetünk. Megkímélt minket ettől a csalódástól. Hát nem kedves ez tőle?

Tehát az élvezetekben: evésben, ivásban és a gazdagságban nem találjuk meg igazi örömünket. Hát akkor miben?

A Zsid 12,2-vel tanít erre minket Isten. Azt kéri Isten, tekintsünk Fiára, Jézusra, akire sok földi öröm, élvezet várhatott volna. De ő az előtte levő öröm helyett vállalta a keresztet, és így talált a testinél sokkal nagyobb, a lelki örömre.

Tehát a vállalás az igazi út, ami a lélek örömét meg tudja adni. Mert a test öröme önmagában kevés. A lélek örömében úgy részesülhetünk ha vállalunk valamit. Egymásért, szeretetből. Nem eszem meg az egész tábla csokit, hanem adok belőle. Vállalom, hogy gondozom idős családtagomat, pedig sok más örömteli elfoglaltságot is találhatnék. Vállalom, hogy eljövök a templomba minden vasárnap, mert a lelki örömöt keresem, és lehet, hogy nem látom a forma 1-et, vagy nem megyek el horgászni. Vállalom, hogy gyermekeket nevelek, akár örök befogadva őket. Mert a vállalásainkból kapjuk a lelkit. Jézus vállalta a keresztet. És mekkora öröm volt, amikor feltámadt, és előlépett a sírból. És a ruhája fénylett, és az arcáról mennyei élet áradt.

Jézus erről mondta a búzamag példázatot. Ha a búzamag el nem hal, egymaga marad. De ha elhal, ha vállalja, hogy földbe kerül, hogy keresztül meg a rothadáson is, akkor hatalmas öröm lesz, mert gyümölcsöt fog teremni. Mit ér a fáraók sírkamrájában elhelyezett búzamag, amit háromezer évvel később megtaláltak a régészek. Ott hevert, ennyi éven át, de nem lett belőle öröm, senki kezében nem lett belőle lekváros kenyér.

Milyen vállalásokban vagy, mi vár rád, nem tudom. De Isten vállalásokra hív téged. Kövessük hitünk fejedelmét, Jézust. Ha őrá tekintünk, tudni fogjuk, ő elmondja nekünk a szívünkben, hogy mi a jó vállalás, amire minket hív.

Felnőttek gyermekek. Vállaljuk a részünket a feladatból, az áldozathozatalból, a szeretetből, a hűségből, a megbocsátásból, a lemondásból, az ajándékozásból. És ez a vállalás el nem múló örömöt fog adni nekünk. Ámen!