Nyomtat Elküld Olvasási nézet

. . Egyházközségünk története . .

 

  •  

    "Ha az Úr nem építi a házat, az
    építők hiába fáradnak."
    /Zsoltárok 127.1/

     

    1918-19 fordulóján egy csoportnyi polgár folyamodványt nyújtott be Szeged városához, amelyben új építési telkek kijelölését kérték. A jelentkezők között 658 házhelyet osztottak ki, majd 1928-ig újabb 860-at adtak át a területen. A telep közben felvette a Somogyi-telep nevet, amelyet a város akkori polgármesterétől, Somogyi Szilvesztertől neveztek el, több támogatást remélvén. A házhelyekre természetesen jelentős igény mutatkozott, hiszen az első világháborút, Magyarország számára hátrányosan lezáró trianoni békeszerződés következtében Szeged határszéli város lett. Ezrével érkeztek városunkba Erdélyből, illetve a délvidékről olyan magyar származású emberek, akik Szegeden kívántak letelepedni.

    ..........

    A Magyar Református Egyház 1928-tól szervezi Szeged városában a Körtöltésen kívül élő református vallásúak életét. A telep eleinte az Újszegedi Református Egyházközség gondozási körébe tartozott.
    1939. áprilisában a presbitérium megszavazza a somogyi-telepi templomépítés költségeit.

    ..........

    1940. május 19-én helyezték el a templom alapkövét. Az itt élő 500 református nagy örömmel hallgatta a felolvasott emlékiratot:
    "Újra világégésnek lángjai csapnak az égig körülöttünk. Amikor templomok és békés hajlékok dőlnek össze, e templom építésével valljuk, hogy egyetlen Megtartónk az örökkévaló Isten, Akiben bíztunk eleitől fogva. Valljuk, hogy Isten nem kézzel csinált templomokban lakik, de valljuk azt is, hogy ha ebben a hajlékban Isten igéje tisztán zendül, akkor az egymást váltó nemzedékek ezen a hajlékon keresztül épülnek az egyetlen fundamentumon, amely vettetett a Jézus Krisztuson-, Isten templomává. Valljuk, hogy a jó református keresztyén ember, egyszersmind jó magyar ember is, - azért valljuk azt is, hogy míg itt Krisztus testévé épülünk, hazánk javát is a legjobban szolgáljuk." (részlet)

    A teljes lelkészi beszámolót az alapkőletételről, és az alapkőben elhelyezett emlékiratot ITT olvashatja.

    ..........

    A hívek adakozásából összegyűlt pénzből, a 14. és 25. utca (Szellő és Sirály u.) sarkán kezdődött meg a református templom építése, Sztojka Jenő építészmérnök tervei alapján, vitéz Dobó János építőmester vezetésével.

    ..........

    1941 október 26-án ideiglenesen használatba vették a templomot, mivel belsőleg már teljesen elkészült. Az ünnepi istentiszteleten Harsányi Pál esperes tartott igehirdetést a zsúfolásig megtelt templomban, és Teleki Sándor úrvacsorát osztott

    ..........

    Azóta az egyszerű, erdélyi stílusú, 100 ülőhelyes templom tornyában egy kisebb méretű harang hívogatja az élőket, s búcsúztatja a meghaltakat. Szószéke, úrasztala, falburkolata az azelőtt megszűnt belvárosi kávéház elbontott falburkolatából készült. Eredetileg terveztek egy karzatot is, amely akkor nem épült meg.

    ..........

    1943-ban a korábban a presbiterek adományaiból létrehozott Diákalap fenntartását kiterjesztik a gyülekezeti tagokra is, hogy abból a gyülekezet legalább egy hadiárváját támogatni tudják. A Somogyi-telepi Alap értékét pedig úgy próbálják megőrizni, hogy abból egy szoba-konyhás lakást, és egy segédlelkészi szobát és irodát magába foglaló épületet fognak építeni a somogyi-telepi templom mellé.

    ..........

    2004-ben újítják fel a templomot, és építik meg a már kezdetben ide tervezett karzatot, helyet adva egy gyülekezeti teremnek. Az épület felszentelésére az év május 25-én kerül sor. Orgonát eleink nem tudtak építeni, ez a mi, vagy az utánunk következő nemzedék feladata lesz.

    ..........

    1948-ban szűnik meg az addigi börtönlelkész Szabados László státusa korábbi munkahelyén, aki decemberben első lelkipásztora lesz gyülekezetünknek, amely ezzel egy időben válik önálló egyházközséggé! Rövid ideig 1952 november 19-től 1953 április 1-ig anyagyülekezetünk, a Szeged-Újszegedi Református Egyházközség lelkészi feladatait is ellátja.
    1949-től (a Somogyi-telep átkeresztelésével) Szeged-Petőfitelepi Református Gyülekezetté alakul át nevünk.

    ..........

    • Achs Károly

       

      1956 júniusától Achs Károly veszi át közösségünk lelki vezetését, aki először itt válik önálló lelkésszé.

       

      Életrajzát itt olvashatja el

       

    ..........

     

    • Papp László

      1962 februárjától, 2011-ben bekövetkező haláláig Papp László pásztorolta egyházközségünket, aki 1982. április 4. és 2000. december 31-között, 19 éven keresztül a Petőfitelepi, és a szórványokban felmerülő feladatai mellett, a Honvédtéri gyülekezet lelkipásztoraként tevékenykedett.

      Életrajzát Itt olvashatja el

       

    ..........

     

    • Czirokné Botár Éva

       

       

      2011-től Czirokné Botár Éva tiszteletes asszony irányítja egyre növekvő közösségünket.

       

       

    ..........

    Gyülekezeti életünk eseményeinek, rendezvényeinknek templomunk, gyülekezeti házunk, valamint egy nagy, rendezett udvar ad helyet.

    ..........

    Missziói egyházközségünk illetékességi területe 14 szórványt ölel fel, a templomközponttól 50 km-re nyugatra, 18 km-re keletre eső területen. Legnagyobb szórványai: Algyő és Mórahalom. Továbbiak között van: Pusztamérges, Rúzsa, Öttömös, Domaszék, Tápé, Gyálarét is. A mindenkori lelkész feladatai közé tartozik a szórványban élő reformátusok gondozása.

 

Forrásaink:

1.) Kobzos István történelem-magyar szakos tanár diplomamunkája.
Eredeti cím: Az Újszegedi Református Missziói Egyházközség megszervezése és működése a második világháború végéig (1928-1945)
Témát adta: Dr. Giczi zsolt
József Attila Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar
Szeged, 1996
A diplomamunka leiratát az Szeged-Újszegedi Református Egyházközség /alapító gyülekezetünk/ honlapján olvashatják el: http://www.ujszeged.ref.hu/bongeszo/1928/

2.) Petőfi-telep rövid története a " Szív napi tortajegy" elnyeréséhez http://www.petofimuvhaz.hu/actualitations/petofi_telep_roevid_toertenete_a_sziv_napi_tortajegy_elnyeresehez

3.) Fejezetek Petőfi-telep történetéből - I.
http://www.petofimuvhaz.hu/actualitations/fejezetek_petofi_telep_toertenetebol_i

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 40, összesen: 298018

  • 2026. június 28., vasárnap

    Néhány évvel ezelőtt új esélyt kaptak a gyülekezetplántálásra a tárnoki reformátusok, ma már csodaként élik meg az eddigi növekedést.
  • 2026. június 26., péntek

    A Szóval Lévay podcast második évadát ajánljuk
  • 2026. június 26., péntek

    Tábortüzes dicsőítés, balatoni séták, táncos est – csak néhány a közelmúltbeli egyházmegyei ifjúsági találkozók programjai közül. A fiatalokat m...
  • 2026. június 24., szerda

    Fiatal nőket támogat, hogy értéknek lássák a nőiességüket. Szülésznőnek készül, de a tenni akarása túlmutat a szakmáján. Kaszó Dorka felelősségérzetbő...
  • 2026. június 23., kedd

    Az egyháznak a kérdések oldalán kellene állnia – hangzott el „Az ember megszentségtelenítése” című könyv bemutatójául szolgáló konferencián.
  • 2026. június 22., hétfő

    A Dunamelléki Református Egyházkerület új konferencia-központja református gyülekezetek és keresztyén közösségek számára kíván az elcsendesedés és a k...
  • 2026. június 22., hétfő

    A Szentírás Szövetség irodavezetői munkára munkatársat keres a Kálvin téri irodájába.
  • 2026. június 20., szombat

    Elkényelmesedés ellen, nem csak apák napjára.
  • 2026. június 18., csütörtök

      A Baranyai Református Egyházmegye közössége nemrégiben együtt ünnepelt az Egyházmegyei Napon. A találkozó alkalmat adott a közös istendicséret...
  • 2026. június 17., szerda

    Az év vége szabadabb hangulata megágyaz az alternatív hittanóráknak. A Bocskai István Oktatási Központban jártunk Halásztelken az Itt és Most improviz...