Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Templomunk felújítása

2010. november 8-án elkezdtük templomunk részleges felújítását a Tiszántúli Református Egyházkerület, a "Kovácsházi reformátusokért" Alapítvány, valamint magánszemélyek támogatásával.

A felújítás első ütemébe a torony záró sisakjának a cseréje, a templomon lévő bádogozás cseréje, a torony ablakainak cseréje, a homlokzat teljes felújítása, valamint a karzati mennyezet cseréje történt meg.

Templomunk felújításának első ütemét 2010. decemberében fejeztük be. Munkánkat 2011-ben templomunk villamos rendszerének a cseréjével folytattuk.

2012-ben egyedülálló orgonánk villamosítása, és teljes felújítása történt meg, melynek hangjában azóta is számos koncert alkalmával gyönyörködhettünk.

2016-ban ismét újítunk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával Templomunk falszigetelée valósul meg. Fényképeket a facebook oldalunkon, vagy lent a csatolt képek között láthatnak.

Köszönjük imádásgaikat, adományaikat, a munkák szervezésében nyújtott segítségüket!

 

Templomunk felújítását 2018- ban, a "Széchenyi 2020" Vidékfejleszzési Programon keresztül folytattuk. Pályázaton Gyülekezetünk 22.948.819.- Forintot nyert, melyt nyílászárók cseréjére, külső felújításra fordítottunk.

 

Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 10, összesen: 92544

  • 2026. november 06., péntek

    A gyermekek védelméről, méltóságuk megőrzéséről és köznevelési intézményeinkben az edukációs programok egyházi-szakmai szempontú megválasztásáról szól...
  • 2026. november 06., péntek

    Több dunamelléki egyházmegyében is megválasztották a következő hatéves ciklus tisztségviselőit. Az eredményeket folyamatosan tesszük közzé.
  • 2026. november 05., csütörtök

    Az idei Harkányi Szabadegyetem a középkori Magyarország vallási és kulturális eseményeinek máig ható örökségét vizsgálja, különös tekintettel a ferenc...
  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...