Krisztus Lelke

„... kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe..." - számomra ez röviden összefoglalva a pünkösd története. Ha kibocsátotta, elküldte, akkor nem hívja vissza. Ott marad. Pontosan megmondja, hová küldte: a szívemben lakik, nem hagy el. És ott életet ad, meggyőz, tanít, vígasztal, szeret.

De ha ez megtörtént énbennem is, szívembe költözött Jézus Lelke, akkor az én szívem miért szokott háborogni, nyugtalankodni, szomorkodni, hitetlenkedni, megszürkülni?

Pedig Ő kibocsátotta. Akkor miért nem működik úgy a szív, ahogyan szeretnénk? Az Írás azt is mondja: „A Lelket meg ne oltsátok", azaz ne gátoljuk meg, hogy szívünket átformálja, Igéjét megértesse, lelkünket kiragadja a kétségbeesés mélységéből és fellángoltassa Iránta és egymás felé a szeretetet, ne akadályozzuk meg, hogy egy egyre több gyümölcsöt termő gyülekezeti közösséggé kovácsolja egyházközségünket.

Ilyen értelemben, van-e/lesz-e pünkösdünk? Tudjuk-e méltó módon ünnepelni Krisztus Lelkének szívünkbe való kibocsátását? Úgy érzem, ebből a szempontból rajtunk múlik. És választani mindig lehet...

Hotorán Gábor